Hírarchívum


2014-12-16

Sógor Csaba az EP-ben: Romániában visszafordulhat a restitúció folyamata

Megfelel-e Románia a jogállamiság kritériumának, amely az EU-csatlakozás egyik feltétele volt? – tette fel a kérdést Sógor Csaba az Európai Parlament decemberi strasbourgi ülésén, ahol arról tájékoztatta az EP-képviselőket, hogy Romániában nemcsak megtorpant, hanem visszafordult a kommunista rendszer által elkobzott javak visszaszolgáltatási folyamata.

2014-12-11

Az őshonos kisebbségek témájában szervez meghallgatást jövőre az Európai Néppárt

Hosszú évek közös munkájának eredménye, hogy jövő évben az őshonos nemzeti kisebbségek ügyével is foglalkozik majd az Európai Néppárt – mondta Sógor Csaba EP-képviselő az EPP döntése után, aki szerint szükség volt az RMDSZ, a Fidesz-KDNP és a szlovákiai MKP-s képviselők többéves együttműködésére ahhoz, hogy jövőre olyan szakmai meghallgatást szervezzen a legnagyobb európai parlamenti képviselőcsoport, amely kiemelt témaként foglalkozik az őshonos kisebbségek helyzetével.

2014-11-26

Gyerekgondozási szolgáltatásokkal a nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért

Erősíteni kell a nők munkaerőpiaci helyzetét és csökkenteni a nemek közötti foglalkoztatási különbséget, csak így érheti el az EU a 75%-os foglalkoztatási célkitűzését – emelte ki Sógor Csaba abban az európai parlamenti vitában, amelyet a munkahelyi diszkrimináció témájában november 25-én tartottak Strasbourgban.

2014-11-21

Sógor Csaba: Együttműködési szabályok kellenek többség és kisebbség között

Nemzeti és etnikai kisebbségek civil és politikai képviselete címmel tartottak interparlamentáris konferenciát Belgrádban, az Európai Parlament és Szerbia nemzeti parlamentjének közös szervezésében. A november 20-21. között megszervezett szakmai értekezésen az Európai Parlament részéről jelen volt Sógor Csaba RMDSZ-es, Csáky Pál MKP-s és Ivo Vajgl szlovéniai liberális képviselő.


2014-11-16

Szakmai hétvégét szervezett a gyakornok-jelölteknek Sógor Csaba

Az Európai Unió bevándorlási politikájáról, család -, és foglalkoztatásügyi kérdésekről vitáztak azok az erdélyi magyar fiatalok, akik európai parlamenti gyakornokságra pályáznak Sógor Csaba brüsszeli és strasbourgi irodájába. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője november 14-16. között a Maros megyei Nyárádszentlászlón szervezett szakmai hétvégét a gyakornok-jelölteknek.

2014-11-13

Az EU-nak a konfliktusok megelőzésére is figyelnie kell

Aggodalmát fejezte ki csütörtökön az Európai Parlament az észak-írországi békefolyamat elmúlt időszakban tapasztalható megtorpanása kapcsán. Az európai parlamenti képviselők által november 13-án megszavazott állásfoglalás a megbékélési folyamat folytatására és a közösségek közötti kapcsolatok javítására hívja fel a figyelmet.

2014-11-07

A román állampolgárokat is megilleti a vízummentesség

Az európai vízumpolitika alapelveinek betartásáért szólalt fel Sógor Csaba az Európai Parlamentben. Az RMDSZ-es politikus azt kifogásolta, hogy az EU január óta nem tudott érvényt szerezni a hatályos rendeletekbe foglalt vízumviszonossági elvnek, hiszen a román, a lengyel, a horvát és a ciprusi állampolgárok még mindig csak vízummal utazhatnak az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába.

2014-10-29

Tizenöt éves a csíkszeredai építészeti oktatás

Tizenöt év építészeti oktatását mutatja be képeken a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum. A jubileumi évforduló mellett a kiállítás apropóját egy éppen zajló jelentős esemény, a Velencei Építészeti Biennálé adja, ahol kétszeresen is jelen vannak a csíkszeredai építészhallgató diákok.

2014-10-22

Európa 2020: Az EP erősebb kontrollt kér a Bizottságtól a tagállamok intézkedései fölött

Azonnali jelentéstételt sürget az Európai Parlament az Európa 2020 stratégia tagállami eredményeiről. Az európai parlamenti képviselők október 22-én, szerdán elfogadták a gazdasági szakbizottság saját kezdeményezésű jelentését a gazdaságpolitikai intézkedésekre vonatkozó Európai szemeszterről, amely megállapítja, hogy számos területen nem teljesülnek megfelelően azok a kötelezettségvállalások, amelyeket az Európa 2020 stratégia elfogadása által a tagállamok vállaltak.

2014-10-17

Muravidéken is bemutatták Sógor Csaba magyar utazókról szóló kiállítását

Szlovéniai magyar kisebbségi vezetőkkel és Magyarország szlovéniai nagykövetével találkozott Sógor Csaba Ljubljánában, melynek során a magyar kisebbségi közösségek romániai és szlovéniai helyzetéről tájékoztatták egymást. Az erdélyi magyar képviselő az Érintkezések-magyar utazókról és felfedezőkről szóló kiállítás muravidéki bemutatója kapcsán érkezett október 16-án Szlovéniába.