Hírarchívum


2012-02-17

A tejtermékágazat európai uniós jövőjéről és az 2012. évi növekedési tervről az EP-ben

Az Európai Parlament (EP) február 13-16 közötti plenáris ülésszaka alatt, Strasbourgban, több, az erdélyi magyar közösség életét közvetlenül befolyásoló terület vonatkozásában döntöttek a képviselők.


2012-02-07

A kárpátaljai magyar közösség helyzetét mutatták be az EP-ben

Rendkívüli ülést tartott Brüsszelben, folyó év február 7-én az Európai Parlament (EP) Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoportja (Intergroup). Két kárpátaljai magyar politikus, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese számolt be a kárpátaljai magyar közösség helyzetéről, illetve az idén esedékes ukrajnai választások politikai tétjéről. 


2012-02-02

A sport európai dimenziójáról szavazott az EP

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén, folyó év február 2-án, a képviselők nagy többséggel megszavazták a Kulturális és Oktatási Szakbizottság hatáskörébe tartózó jelentést a sport európai dimenziójáról. A dokumentum – melynek elkészítését a Lisszaboni Szerződés tette lehetővé - uniós hatáskörbe emeli a sportot. Válasznak tekinthető az Európai Bizottság (EB) tavalyi, sportról szóló közleményére, illetve fehér könyvére.


2012-02-01

Huszonöt éves az Erasmus

Az Erasmus programban, amely az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja, 1987-es kezdete óta közel 3 millió diák vett részt.  A 2011/12-es tanévben több mint 250 000 hallgató részesül az Erasmus program támogatásában.


2012-01-20

EU-s kisebbségvédelmet a romastratégia mintájára

Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) 2012-es januári plenáris ülésszakát a törvényhozási ciklust felező, tisztújító választások dominálták. Új elnök került a Ház élére, de megújult a szakbizottságok, a munkacsoportok vezetősége, illetve a munkacsoportok koordinátorainak sora is.


2012-01-12

Sógor Csaba védnökségével Szombatfalvy László világsikerű kockázatelemző könyvét mutatták be Brüsszelben

Közös könyvbemutató-szemináriumot szervezett Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és volt képviselőtársa, Anders Wijkman (svéd, néppárti) szerdán, 2012. január 11-én a Svéd Környezetvédelmi Intézet közreműködésével az Európai Parlamentben (EP).


2011-12-22

Karácsonyi Üdvözlet

 

Minden kedves honlaplátogatónak Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok!


Sógor Csaba,

európai parlamenti képviselő


2011-12-18

Erdélyi együttműködés a magyar jövőért - Sepsiszentgyörgyön folytatódott az Erdélyi Magyar Civil Konzultáció

Az RMDSZ családtámogató és gyermekvállalást ösztönző politikájának megvitatásával folytatódott ma Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Civil Konzultáció. Az RMDSZ Főtitkársága által elindított sorozat részét képező megbeszélésen bemutatták az Együttműködés a magyar jövőért című dokumentumot, amely tulajdonképpen egy cselekvési terv az RMDSZ programjának családtámogató és gyermekvállalást ösztönző célkitűzéseinek megvalósítására.


2011-12-18

Találkozó a háromszéki egyházi vezetőkkel

Tamás Sándor, Kovászna megye Tanácsának elnöke kezdeményezésére került sor december 16-án, pénteken, Sepsiszentgyörgyön a háromszéki egyházi vezetők és az RMDSZ vezető tisztségviselői közötti találkozóra.


2011-12-15

Összetartozás és közös munka - a kárpát-medencei kölcsönös megértés forrásai

Az Európai Parlament (EP) Hagyományos Nemzeti Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoportjának idei utolsó ülésére december 15-én került sor Strasbourgban. A zsúfolt napirenden több téma szerepelt: a Megbékélés Mozgalom (http://chartaxxi.eu/?page_id=296) és A megbékélés  chartájának ismertetése (www.chartaxxi.eu), Boldoghy Olivér jelenlétében a szlovák állampolgárságuktól megfosztott polgárok ügyének elemzése, valamint Esterházy János munkásságát és mártírsorsát bemutató, frissen megjelentetett angol nyelvű kötet bemutatása.