Hírarchívum


2012-03-26

Többezren tüntettek a katalán nyelv használatáért

Sógor Csaba kezdeményezésére EP-képviselők kérdést intéznek a Bizottsághoz és a Tanácshoz.


2012-03-19

Sógor Csaba a katalán nyelvi jogok védelmének fontosságát hangsúlyozta

Az Európai Parlament (EP) Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek kérdésével foglalkozó Frakcióközi Munkacsoportja a strasbourgi plenáris héten több, az Európai Unió (EU) területén élő őshonos közösséget érintő nyelvi jogok kérdéséről tárgyalt.


2012-03-18

Baróton járt az RMDSZ ifjúsági karavánja

Március elején indult útjára az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete ifjúsági jelöltjeinek kezdeményezésére a szövetség ifjúsági karavánja. A fiatal jelöltek körútjuk során húsz településre látogatnak el azzal a céllal, hogy ismertessék terveiket és programjukat.


2012-03-16

Tudománytörténeti konferenciával emlékeztek a ’48-as forradalomra Székelyudvarhelyen

Idén háromnapos rendezvény-sorozatot szervezett Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emléknapjának megünneplésére. A Márton Áron téri hivatalos emlékünnepség mellett az udvarhelyieket több kulturális program és hagyományos foglalkozás, valamint egy kétnapos tudományos konferencia is várta.

2012-03-14

Erősebb európai jelenlétet a szövetkezetek ügyében

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő árnyék-jelentéstevője (témafelelőse) volt az Európai Néppárt részéről Az európai szövetkezet statútuma a munkavállalói részvétel tekintetében című, saját kezdeményezésű jelentésnek.


2012-03-14

Strasbourgi tisztelgés az 1848-as forradalom emléke előtt

Idén is lerótták tiszteletüket a magyar néppárti delegáció tagjai a strasbourgi Petőfi emlékoszlop előtt Bauer Edit és Mészáros Alajos, felvidéki európai parlamenti (EP) képviselők kezdeményezésére . Az 1990-ben készült emlékmű az EP-nek is otthont adó elzászi város és a helyi Francia-Magyar Baráti Társaság közös megvalósítása.


2012-03-09

Építő jellegű igazságszolgáltatást a kisebbségeknek

Az Európai Parlamentnek (EP) a délkelet-ázsiai országokkal és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN) fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttsége március elején Burmában tett hivatalos munkalátogatást.


2012-03-09

Még zajlik a kvízverseny Sógor Csaba honlapján

Március végéig továbbra is versenyszerűen lehet játszani Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő honlapján az EU Kvíz játékkal. A verseny a hónap végén zárul, azt követően kiderül, kik utazhatnak Brüsszelbe május 9-én, Európa Napján.


2012-03-05

Légy Sógor Csaba gyakornoka az EP-ben!

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a 2013-as évre vonatkozóan is meghirdette gyakornoki programját. A korábbi évektől eltérően idén egy Gyakornoki táborba is elutazhatnak a jelentkező fiatalok.  Az érdeklődők 2012. április 15-ig küldhetik el pályázati csomagjukat.


2012-02-17

Lettországi referendum: hivatalos nyelv lehet az orosz

Az orosz nyelv második államnyelvvé nyilvánításáról szavaz Lettország szombaton, folyó év február 18-án. A népszavazést a "Native Language" orosz érdekeltségű nem-kormányzati szervezet kezdeményezte a "For Human Rights in United Latvia" politikai párt segítségével.