Hírarchívum


2011-12-07

Erősebb Európát, az Unió érdekeinek és értékrendjének megszilárdítását szorgalmazza az Európai Néppárt

Az Európai Néppárt (ENP) huszadik kongresszusának munkálatai folynak Marseille-ben, folyó év december 7. és 8-án. A kongresszus alkalmából a néppárt politikai családjához tartózó állam- és kormányfők egyeztető ülést tartanak, mely révén a közelgő brüsszeli Európai Tanács-ülés munkálatait készítik elő. A résztvevők magas rangú politikai döntéshozók, többek között Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, Donald Tusk, az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét betöltő lengyel miniszterelnök, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke, valamint Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke.

2011-12-04

Tizenöt éves a csíkszeredai Talentum Alapítvány

Tizenöt évvel ezelőtt fiatal, lelkes pedagógusok és barátaik közös kezdeményezésére jött létre a Talentum Alapítvány Csíkszeredában, azzal a céllal, hogy szabadidős tevékenységeket szervezzen Hargita megyei gyerekek számára. Az elmúlt évek alatt, a naptári év jeles eseményei, vagy a város nagyszabású rendezvényei kapcsán több száz gyereket mozgattak meg a népszerű játszóházakkal.


2011-12-04

Vándorkiállításon mutatják be Makkai Sándor életművét

Makkai Sándor életművét bemutató kiállítás nyílt Budapesten a Budai Református Egyházközség templomában. A december 4.-én útjára indított vándorkiállítás a tervek szerint Erdélyt is körbejárja majd, hogy széles körben, határon innen és határon túl megismertesse az erdélyi magyar író, református püspök életművét, egyházi, irodalmi és közéleti tevékenységét.


2011-12-01

Öt magyar ajkú EP képviselő az állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar színész ügyében emelt szót

Tegnap, november 30-án, a brüsszeli plenáris ülésen, napirenden kívül, öt magyar ajkú európai parlamenti (EP) képviselő - Bauer Edit, Gál Kinga, Mészáros Alajos, Sógor Csaba és Tőkés László - emelt szót a felvidéki színész, Boldoghy Olivér ügyében, akit a szlovák belügyminisztérium levele nyomán megfosztottak szlovák állampolgárságától csak azért, mert felvette egy másik tagállam, Magyarország állampolgárságát.


2011-11-29

Tibet autonómia-törekvését elemezték az EP-ben

A Tibet Frakcióközi Munkacsoport és a Dél-Ázsia Küldöttség egész napos konferenciát szervezett az Európai Parlamentben (EP) folyó év november 29-én a tibeti autonómia kérdéséről.


2011-11-27

Brüsszelbe utaznak a WEBkastély vetélkedő legjobb csapatai

A gernyeszegi Teleki –kastély udvarmesterei és az olaszteleki Daniel-kastély apródjai vehették át a Brüsszelbe szóló meghívókat Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselőtől, a WEBkastély vetélkedőn elért kimagasló teljesítményükért.  Az egy hónapon át zajló verseny november 26-án, a keresdi Bethlen-kastélyban egy díjátadó ünnepséggel zárult, amellyel egyidőben Kastély-napot is tartottak.


2011-11-25

Átadták a 2011-es Európai Ifjúsági Károly-díjat

Az Európai Ifjúsági Károly-díjat az Európai Parlament és az aacheni székhelyű Nemzetközi Károly-díj Alapítvány közösen ítéli oda minden évben olyan fiataloknak, akik projektjükkel az európai fiatalok közti tapasztalatcserét és egymás kultúrájának megismerését segítik elő.


2011-11-19

Felavatták Fábián Ernő mellszobrát Kovásznán

Több százan gyűltek össze Kovászna központi parkjában, hogy együtt emlékezzenek meg Fábián Ernőről, a tíz éve elhunyt közismert íróról. Az évforduló alkalmából mellszobrot állítottak a település neves szülöttjének, amelynek leleplezésére 2011. november 18-án, pénteken délután került sor.


2011-11-17

Az európai romák helyzetéről vitáztak az EP-ben

Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, tegnap, november 16-án a képviselők "A romák helyzete a tagállamokban" témában vitával egybekötött, szóbeli választ igénylő kérdés-sorozatot intéztek a soros lengyel uniós elnökség tanácsi képviselőjéhez, El¿bieta Radziszewska esélyegyenlőségi államtitkárhoz, illetve az Európai Bizottság (EB) képviselőjéhez, Androulla Vassiliou, oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztos asszonyhoz.

2011-11-16

Különbségek elismerése és kultúrák párbeszéde az Európai Örökség révén

Az Európai Parlament (EP) döntő többséggel szavazta meg ma, november 16-án az "Európai Örökség" címre irányuló Európai Uniós fellépés létrehozását, mely az Európai Unió (EU) és polgárai közötti távolságot hivatott áthidalni. Az intézkedés valójában több európai ország kormányközi programját emeli hivatalos uniós intézkedéssé.