Tevékenység / Brüsszelben


2018-09-11

A román nyelv oktatására vonatkozó miniszteri rendelet ellen emelt szót Sógor Csaba Strasbourgban

Mélyen sérti a kisebbségi nyelven tanuló gyerekeket, azok szüleit és a jól felkészült oktatókat is a román nyelv oktatására vonatkozó miniszteri rendelet – ezt mondta Sógor Csaba hétfőn az Európai Parlament plénumában. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő egyperces felszólalásban tette szóvá a strasbourgi plénumban az erdélyi magyar közvéleményt rendkívül felháborító rendelet témáját. 

2018-09-10

Székelyföldi kézművesek a brüsszeli HUNGAstRY fesztiválon

Székelyföld jeles kézművesei népi ügyességi játékokkal és hagyományos mesterségek bemutatójával tették színesebbé a brüsszeli HUNGAstRY fesztivál programját. Az udvarhelyszéki Artera Alapítvány mesteremberei Sógor Csaba közreműködésével vitték el népi játékainkat és tradicionális kézműves értékeinket Európa fővárosába.

2018-09-07

Méltányos Európa nem létezhet hatékony kisebbségvédelem nélkül

Európában egységes módon kell kezelni a nemzeti kisebbségek védelmét, enélkül lehetetlen megteremteni a méltányos Európa jövőjét – erről beszélt Sógor Csaba az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjának vezetőségi ülésén Bécsben.

2018-09-04

Sógor Csaba: beérik az elmúlt évek kisebbségvédelmi munkája

Jelentős lépésre készül az Európai Parlament a kisebbségek védelme érdekében: kötelező európai keretszabályozás kidolgozását indítaná el. A témában szervezett LIBE-szakbizottsági meghallgatáson Sógor Csaba a romániai helyzetet ismertette és arra figyelmeztetett, hogy jelenleg a tagállamok jóindulatán múlik a kisebbségek védelme az EU-ban.

2018-07-12

Sógor Csaba az EBESZ berlini találkozóján: további lépésekre van szükség a nemzeti kisebbségek védelme terén

Nem szabad a szőnyeg alá söpörni a kisebbségi kérdést Európában, a tagállamok jóhiszeműségének hiányában a problémák maguktól nem oldódnak meg” – fogalmazott Sógor Csaba az elmúlt évtizedek romániai kisebbségpolitikáját ismertető beszámolójában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének égisze alatt zajló nemzetközi konferencián.

2018-07-05

Székelyföld számos értéket és kincset őriz még

A székely hagyományos mesterségeket, a vidékre jellemző tradicionális életformát és építészeti kultúrát ábrázoló fotóválogatást nyitottak meg Strasbourgban. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tárlatából Sógor Csaba szervezett kiállítást ezen a héten Strasbourgban, az EP-képviselők klubjának parlamenti ülésszakot záró rendezvényén.

2018-07-04

Nem engedhetjük a kelet-európai munkavállalók kiszorítását az európai fuvarozási piacról

Tovább folytatódik a küzdelem a közép-kelet-európai fuvarozók érdekeinek védelméért az EU-ban. Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén ugyanis nem sikerült megakadályozni a hazai fuvarozók nyugat-európai piacról való kiszorításáért indított támadást – számolt be Sógor Csaba.

2018-07-02

Jogos kérésünk, hogy a nemzeti kisebbségek védelme benne maradjon a román uniós elnökség végső prioritásaiban

Azt kértük, hogy kerüljön be Románia uniós elnökségének prioritásai közé az őshonos nemzeti kisebbségek védelme, ennek biztosítása szerintem egy teljesen természetes európai hozzáállás – mondta Sógor Csaba a román uniós elnökség prioritás-tervezete kapcsán a román médiában tapasztalt felháborodásra reagálva.

2018-06-26

Tételesen rögzítené az Európai Parlament az Unión belüli kisebbségek jogait

Az Unión belüli kisebbségekre vonatkozó minimumszabályokon dolgozik az Európai Parlament. Sógor Csaba szerint a készülő jelentés az elmúlt tíz év Európai Parlamentben (EP) és Európa Tanácsban (ET) folytatott kisebbségvédelmi munkájának eredményeként értelmezhető. 

2018-06-21

Előrelátó tervezés szükséges a Minority SafePack további sikeréhez

Megvan a millió. Megvannak a válaszaink címmel tartottak, a Minority SafePack sikerét ünneplő panelbeszélgetést a FUEN kongresszus második napján. EP-képviselők, a polgári kezdeményező bizottság tagjai, az aláírásgyűjtő kampányok szervezői, FUEN tagszervezetek képviselői összegezték az európai polgári kezdeményezés eddigi eredményeit, beszéltek a további tervekről, számba véve az EU kisebbségvédelmi politikáját.