Hírarchívum


2017-12-14

A schengeni övezet kibővítését nem lehet tovább halogatni

Románia és Bulgária készen áll a schengeni csatlakozásra, ezek az országok és polgáraik évek óta várják a pozitív döntést az uniós belügyminiszterektől – erre mutatott rá Sógor Csaba az Európai Parlament plénumában, ahol szerda délután a schengeni térség bővítéséről Bulgária, Románia és Horvátország helyzetéről vitáztak a képviselők. 

2017-12-12

Az őshonos nemzeti kisebbségekkel is foglalkozik az uniós polgárságról szóló jelentés

Elfogadta az Európai Parlament az uniós polgárságról szóló 2017. évi jelentést, amely Sógor Csaba munkája nyomán hangsúlyosan foglalkozik az őshonos nemzeti kisebbségek védelmével is. 

2017-12-11

Európa nem csupán egy gazdasági érdekközösség, hanem egy értékközösség is

Itt ma egy gyülekezet története elevenedik meg előttünk, olyan embereké, akik a legnehezebb időkben is kitartottak hitük, egyházuk mellett – ezekkel a szavakkal köszöntötte Sógor Csaba vasárnap Marosvásárhelyen a Gecse utcai Református Egyházközség gyülekezetének tagjait, a Gecse utcai Kistemplom múltját felelevenítő templomtörténeti kiállítás megnyitóján. 

2017-11-30

Romániában naponta megtagadják a fogyatékkal élő személyek alapvető jogait

Támogatás helyett akadályozzák Romániában a fogyatékkal élő személyek munkavállalási esélyeinek növelését. Nemrégiben egy sürgősségi kormányrendelettel olyan alapjaiban jól működő gyakorlatot szüntettek meg, amely 2000 fogyatékkal élő személy amúgy is hátrányos helyzetét még bizonytalanabbá tette - erről számolt be Sógor Csaba Brüsszelben az európai fogyatékosságügyi stratégia végrehajtásáról szóló csütörtöki parlamenti vitában. 

2017-11-25

Körösfőn tartotta küldöttgyűlését az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete

Körösfőn tartotta rendes évi küldöttgyűlését az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete 2017. november 25-én, szombaton. „Ezelőtt három évvel frissen megválasztott helyi RMDSZ elnökként köszönthettem Önöket, most, mint polgármester állhatok itt önök előtt. Bízom benne, hogy ez a tanácskozás mindegyikünk számára hasznos lesz és segíteni fog mindenkit az előre jutásban” – nyilatkozta Bódis László.

2017-11-24

Másokat is arra biztatunk, hogy vállalják a „keresztszülőséget”

„Ma azért is vagyunk itt, hogy felhívjuk a figyelmet arra: áldozatkész emberekre van szükségünk. Másokat is arra biztatunk, hogy kapcsolódjanak be egy ilyen programba, mert ezzel sokat tehetnek az erdélyi magyar közösségért, a családokért, a tehetséges fiatalokért” – ezt mondta Sógor Csaba Nagyenyeden, ahol november 24-én, pénteken találkoztak a Bethlen Gábor Kollégium Keresztszülő-programjának támogatói. 

2017-11-20

Megújult a küküllővári református templom

Mi, itt Erdélyben nem bontjuk le a templomainkat, hanem megtöltjük élettel. Ez azt mutatja, hogy lelkiekben sokkal gazdagabb közösség vagyunk, mint a nyugat-európai társadalmak. A közösség megtartó erejét tudjuk most példaként felmutatni nekik és közben arra biztatjuk őket, hogy érdemes hinni és örülni Istennek” – mondta beszédében Sógor Csaba Küküllőváron, ahol vasárnap hálaadó istentisztelet keretében ünnepelték azt, hogy megújult a helyi református templom. 

2017-11-16

Az adóparadicsomok létezése a polgárok bizalomvesztéséhez vezet

Az off-shore paradicsomok működése nem maradhat rejtve a nyilvánosság elől, olyan jelenség ez, amely a demokráciára és a szabadpiacon alapuló kapitalista gazdaságra jelenti a legnagyobb veszélyt – ezt mondta Sógor Csaba Strasbourgban, a Paradise-iratokról szóló parlamenti vitában.

2017-11-13

A gyermekek korai fejlesztését célzó szolgáltatások javítását szorgalmazza a Prosperitas Vitae Egyesület

A gyermekek korai fejlesztésének fontosságát, a hároméves korig nyújtott szolgáltatások javításának szükségességét és egy országos korai intervenciós hálózat kialakítását szorgalmazta a Prosperitas Vitae Egyesület azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a korai intervencióról 2017. november 10-én, Csíkszeredában a civil, a szakmai és politikai szféra részvételével szervezett. 

2017-11-12

Udvarhelyszéken tartották a Székelyföldi Nők Konferenciájának újabb rendezvényét

A hagyomány és modernitás témái köré szervezte az RMDSZ Udvarhelyszéki Nőszervezete a Székelyföldi Nők Konferenciájának újabb rendezvényét. Az RMDSZ Országos Nőszervezete által útjára indított rendezvényt több mint 50 székelyföldi nő részvételével, negyedik alkalommal tartották meg november 10–11-én, ezúttal Homoródfürdőn. A rendezvény támogatója volt Sógor Csaba és az Európai Néppárt Képviselőcsoport.