Hírarchívum


2010-11-09

2011-es Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj

Lehet pályázni az "Európai Ifjúsági Károly-díjra", amelyet minden évben az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány közösen ítél oda 16 és 30 év közötti fiataloknak.

2010-11-09

A mesterszakácsok páneurópai szervezete a kistermelők és a helyes táplálkozás védelmét kéri az EP-től

A mesterszakácsok Nemzetközi Szakácssapka (www.euro-toques.org) elnevezésű, pán-európai szervezete 2010. november 9-én rendkívüli ülésre hívta meg az Európai Parlament mezőgazdasági szakbizottságának tagjait, illetve az egészséges táplálkozás kultúrája iránt érdeklődő képviselőket.

2010-10-29

Felújították Szeben megye egyetlen önálló magyar nyelvű iskoláját

Három évig tartó felújítás után adták át Medgyesen 2010. október 29-én, a Báthory István Általános Iskola új épületét. Az avatóünnepségen, amely a medgyesi magyar közösség számára lényeges jelentőséggel bíró momentum volt, Sógor Csaba EP képviselő is köszöntötte a jelenlévőket.

2010-10-27

Uniós jogszabályt kezdeményezhet a jövőben a tagállamok egyötödéből származó egymillió polgár

Az Európai Parlament (EP) Állampolgári jogok, bel- és igazságügy (LIBE) szakbizottsága, melynek Sógor Csaba RMDSZ-es EP képviselő is tagja, 2010. október 26-án egyhangúan elfogadta az európai polgári kezdeményezésről készült véleménytervezetet.

2010-10-23

Az '56-os forradalom áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában

Sógor Csaba: "Ha napjainkban egyéni szabadságunkért nem is kell küzdenünk, egymás és önmagunk méltóságáért annál inkább."

2010-10-21

Riasztóak a szegénységi mutatók

Strasbourgban, az Európai Parlament októberi plenáris ülésén többek között a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének eddig elért eredményeit, valamint az EU-ban a faji és etnikai származással kapcsolatos adatbázisok létezését elemezték ki közös vita alapján a képviselők.

2010-10-20

Húsz éves a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

Folyó év október 20-án ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, jövőre pedig 10 éves lesz az Európa Tanács 1521/2001-es számú, a csángó kultúrára vonatkozó Ajánlása. A moldvai csángó közösség életének szempontjából kulcsfontosságú évfordulók alkalmából, a kis időkülönbséget áthidalva, Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a közeljövőben csángó tematikájú kötetet jelentet meg.

2010-10-08

Egy valóban egységes Európa csak kiegyensúlyozott gazdasági fejlettségi szint mellett építhető fel

Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) folyó év október 6-án és 7-én tartotta mini-plenáris ülését, melynek egyik leghangsúlyosabb témája a gazdasági, társadalmi és területi kohéziós politika irányvonalainak pontosítása volt.

2010-10-08

Sógor Csaba: Minden magyar felelős minden magyarért

A szórványközösségek helyzetét és problémáit vitatták meg azon a két napos konferencián, amelyet október 8.-9. között Tordán szervezett meg Hargita Megye Tanácsa a Tordai Unitárius Egyházközséggel közösen.

2010-10-07

Nemzetünk gyásznapjáról az Európai Parlamentben

A 13 aradi vértanú nekünk magyaroknak az örökös szabadságvágyat, a magyar nemzet egységét, a nemzetek közti megbékélést és szolidaritást is szimbolizálja – többek között erre hívta fel a figyelmet Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament mini-plenáris ülésén, amelyet október 6.-án és 7.-én Brüsszelben tartanak.