Felújították Szeben megye egyetlen önálló magyar nyelvű iskoláját

2010-10-29

Három évig tartó felújítás után adták át Medgyesen 2010. október 29-én, a Báthory István Általános Iskola új épületét. Az avatóünnepségen, amely a medgyesi magyar közösség számára lényeges jelentőséggel bíró momentum volt, Sógor Csaba EP képviselő is köszöntötte a jelenlévőket.


A tanintézmény az elmúlt évek renoválási munkálatai alatt a Légierők Kaszárnyájának egyik ingatlanjában működött, azonban az iskola tanárai és diákjai november elsejétől ismét birtokukba vehetik a korábbi, ám modernizált épületet.

-Báthory István neve mindannyiunkat kötelez, hiszen ő katonaként, hadvezérként és lengyel királyként is megállta a helyét, s tudta, hogy intézkedései során távlatokban kell gondolkodnia. Lengyel királyként Vilniusban és Kolozsváron is iskolát alapított. Minden tanár, diák és mi politikusok is hosszútávon kell tervezzünk, ha kiszámítható jövőt akarunk építteni – mutatott rá beszédében Sógor Csaba, RMDSZ-es EP-képviselő, aki arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy napjainkban a legjobb hosszútávú befektetés a tudásban rejlik.

Sógor Csaba kifejtette, meg kell teremteni a jövő generációjának azt a lehetőséget, hogy még iskolás korban több nyelvet elsajátíthassanak, hiszen mindez nem csupán saját érdekünk, hanem az állam gazdasági érdeke is. Az EP- képviselő Izrael példáját említette, ahol nem csak az arab tanuló köteles megtanulni az állam hivatalos nyelvét, a hébert (harmadik osztálytól), hanem a törvény a zsidó diákokat is kötelezi az arab nyelv tanulására.

- Sokat beszélünk ma a multikulturalitásról, arról hogy kultúrák és nyelvek találkoznak. Az igazi multikulturalitás nem csupán a békés együttélésről, hanem egymás anyanyelvének ismeréséről szól – hangsúlyozta a képviselő.

Sógor Csaba, a Báthory István Általános Iskola épületének hivatalos átadása során egyszeri tanulmányi ösztöndíjat ajánlott fel egy medgyesi, illetve egy vidékről ingázó kisdiák számára.

Szeben megyében jelenleg 942 magyar anyanyelvű óvodás és iskolás gyermeket tartanak számon. Ezek közül mindössze 342 gyermek részesül magyar nyelvű oktatásban, azaz a diákok alig 36 százaléka tanul anyanyelvén.

Fotógaléria