Tevékenység / Itthon


2015-06-09

Nagytárkányban találkoztak a Tárkány nevezetű települések

Tizennegyedik alkalommal szervezték meg idén a Tárkányok találkozóját. Ezúttal a felvidéki Nagytárkány adott otthont június 6-7. között a rendezvénynek, amelyen romániai és magyarországi települések küldöttségei is részt vettek. 

2015-06-08

Sógor Csaba: a múlt siratása mellett a jövő építésén is maradéktalanul munkálkodnunk kell

Az Összetartozás Napjához kapcsolódóan ünnepi istentiszteletet és koszorúzással egybekötött trianoni megemlékezést tartottak a Bihar megyei Csokaly településen június 7-én, vasárnap. A helyi közösség rendezvényén Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő ünnepi beszédet mondott, melyben annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a múlt siratása mellett a jövő építésén is maradéktalanul munkálkodnunk kell. 

2015-05-24

A háromszéki Zabolán is látható a bukovinai székelyek történetét ismertető kiállítás

Pünkösd vasárnapján a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum is bemutatta az „Emelt fővel” – Bukovinai székelyek Magyarországon 1941-2011 című vándorkiállítást, amelyet a bonyhádi Völgységi Múzeum készített. A tárlat anyagát korábban Sógor Csaba európai parlamenti képviselő támogatásával a madéfalvi Fészek Tájházban és a Csíki Székely Múzeumban is láthatta a közönség, valamint a tavalyi évben a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében Kolozsváron is bemutatásra került. 

2015-04-09

Sógor Csaba: Közös feladatunk a magyar közösségek felzárkóztatása

Szatmárnémetiben folytatódott a Falufejlesztés európai pénzalapokból elnevezésű tájékoztató jellegű fórum, melynek keretében április 9-én, csütörtökön a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap önkormányzatokra vonatkozó várható kiírásairól esett szó. Az eseményt Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a Szatmár Megyei RMDSZ-szel közösen szervezte, szakmai partnerségben a RegioConsult Pályázati és Befektetési Tanácsadó Vállalattal.
 

2015-02-21

A Pogányvár romjainak feltárását tervezik a csíkrákosiak

A Pogányvár feltárási és népszerűsítési lehetőségeiről szervezett szakmai találkozót Csíkrákos Polgármesteri Hivatala február 20-án, péntek délután a helyi kultúrotthonban. Régészeti szempontból történetével és környezetével együtt vizsgálva válnak értékessé a falu határától hét-nyolc kilométer távolságban, a Hargita egyik dombján található „Pogányvár” romjai, melynek feltárása még idén elkezdődhet – hangzott el az eseményen.

2015-02-19

Sógor Csaba: Idejében fel kell készülnünk az új uniós pályázati ciklus kiírásaira

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap önkormányzatokra vonatkozó várható kiírásait ismertették pályázati szakértők a háromszéki polgármesterek körében.  A Falufejlesztés európai pénzalapokból elnevezésű tájékoztató jellegű rendezvényt, amelyre február 19-én az árkosi tanulmányi központban került sor, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezte, szakmai partnerségben a RegioConsult Pályázati és Befektetési Tanácsadó Vállalattal, illetve együttműködve az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetével.

2014-11-16

Szakmai hétvégét szervezett a gyakornok-jelölteknek Sógor Csaba

Az Európai Unió bevándorlási politikájáról, család -, és foglalkoztatásügyi kérdésekről vitáztak azok az erdélyi magyar fiatalok, akik európai parlamenti gyakornokságra pályáznak Sógor Csaba brüsszeli és strasbourgi irodájába. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője november 14-16. között a Maros megyei Nyárádszentlászlón szervezett szakmai hétvégét a gyakornok-jelölteknek.

2014-10-29

Tizenöt éves a csíkszeredai építészeti oktatás

Tizenöt év építészeti oktatását mutatja be képeken a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum. A jubileumi évforduló mellett a kiállítás apropóját egy éppen zajló jelentős esemény, a Velencei Építészeti Biennálé adja, ahol kétszeresen is jelen vannak a csíkszeredai építészhallgató diákok.

2014-09-13

Mük szeretünk itt élni – csángók életjéről a Fészek Tájházban

Mük szeretünk itt élni címmel újabb kiállítás látogatható a madéfalvi veszedelem emlékoszlopának szomszédságában található Fészek Tájházban, amely a „csángók életjét” mutatja be, Ádám Gyula fotóművész alkotásaival illusztrálva. 

2014-08-13

Sógor Csaba gyakornoka lehetsz az Európai Parlamentben!

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a korábbi évekhez hasonlóan ismét pályázatot hirdet szakmai gyakorlat végzésére az Európai Parlamentben. A sikeresen pályázó erdélyi magyar fiataloknak 2015-ben lehetőségük nyílik egy egyhónapos gyakornokság alatt megismerni az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi munkáját, Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő tevékenységét. Az érdeklődők 2014. október 15-ig adhatják le jelentkezésüket.