Tevékenység / Itthon


2012-12-07

Minden magyar ember tehet azért, hogy december 9-ét az összetartozás napjaként írjuk be történelmünkbe!

Utolsó állomásához érkezett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által szervezett, „Erdélyi Értékek” nevet viselő karaván. Aranyosgyéresen, a Városi Művelődési Ház színpadán fellépett a széki Fekete-Piros néptánccsoport, az aranyosegerbegyi Árvalányhaj kórus, Szabó Zoltán, a Médiabefutó felfedezettje, Zsók Levente, az Erdélyi Humorfesztivál nyertese és a Showder Klub humoristája, illetve a Kolozsvári Magyar Opera művésztársulata.


2012-11-24

Civil tanácskozás Temesváron

„Határon átívelő szakmai együttműködések egyházi és civil szervezetek között” című előadással startolt november  23-án a temesvári Civil Tanács által szervezett Civil Napok rendezvénysorozat. A három napos szakmai fórum első eseményén Fazakas Csaba református esperes köszöntő szavai és Erdei Ildikó,  a Civil Tanács elnökének megnyitó beszéde után előadást tartott Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője.

 


2012-11-24

Mezőségi településeken járt Sógor Csaba

Magyarszováton és Mezőkeszüben segítette az RMDSZ Kolozs megyei jelöltjeinek munkáját Sógor Csaba európai parlamenti képviselő. Hegedüs Csilla képviselőjelölt és Lőrinczi Zoltán szenátorjelölt a szombati napon körzetükben több magyar családot is felkerestek, hogy a választáson való részvételre biztassák őket. 


2012-11-23

Sógor Csaba Temesváron tartott sajtótájékoztatót

Az Európai Unió elvárja Romániától, hogy működőképes területi egységeket hozzon létre -Temesváron tartott sajtótájékoztatót Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.


2012-11-23

Sógor: A szolidaritás, szubszidiaritás és felelősség európai elveiből még kevesebbet vettünk át, mint amennyi pénzt tudtunk lehívni az uniós támogatásokból

„Romániában az elmúlt 20 évben az egyik legnagyobb problémát a túlzott központosítás jelentette. Meg kell teremtenünk a lehetőséget arra, hogy minél több döntés regionális és helyi szinten szülessen, hiszen a közösségek életében eredménytelen a központi szintű döntéshozatal” – mondta el Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője az Academia de Advocacy által szervezett Románia Regionalizálása – Miért? cím közmeghallgatáson tartott előadásában, november 23-án Temesváron, ahol Temes megyei RMDSZ meghívásából vett részt.


2012-11-17

135 éve született Ady Endre

A Kárpát-medence jeles magyar kulturális, politikai és egyházi szereplőinek részvételével szervezték meg november 17-én, szombaton délelőtt a XXIII. Érmindszenti zarándoklatot. Az eseményen tiszteletét tette többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, valamint Sógor Csaba a Szövetség európai parlamenti képviselője, aki az érmindszenti zarándoklatot megelőzően a tasnádi Ady-vetélkedőn is részt vett.


2012-11-16

A Szatmár megyei RMDSZ jelöltjeivel találkozott Sógor Csaba

Támogatásáról biztosította Sógor Csaba az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének jelöltjeit. Az európai parlamenti képviselő november 16-án, pénteken Szatmár megyébe látogatott és elkísérte kampánykörútjukra a helyi jelölteket.

 


2012-11-11

Európa válsága Székelyföld válsága?

Sikeres Székelyföld mottó alatt szervezte meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa (GYTIT) 2012. november 9-11. között a MIÉRT Székelyföldi Ifjúsági Konferenciát Gyergyószentmiklóson.


2012-11-09

Az Olaszteleki Danielek apródjai nyerték a második WEBkastély vetélkedőt

November 7-én lezárult a második alkalommal megszervezett WEBkastély online vetélkedő, amelynek célja volt, hogy tájékoztasson az erdélyi kastélyok állapotáról, és hogy bekapcsolja őket a turisztikai körforgásba, ezáltal segítsen szorosabbá fonni a kapcsolatot a közösség és a kastélyok között.


2012-10-28

Sógor Csaba falumegmentés témában szervezett konferenciát

Együtt Siklódért! címmel tartottak szakmai konferenciát a település jövőjéről, október 27-én, szombaton a helyi kultúrotthonban. A rendezvényt Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezte, partnerségben a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal és Etéd Község Önkormányzatával.