Tevékenység / Brüsszelben


2014-12-17

Ismét az Európai Bizottsághoz fordultak az RMDSZ EP-képviselői a Mikó-ügyben

Levelet intézett Winkler Gyula és Sógor Csaba az Európai Bizottsághoz a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében született ítélettel kapcsolatban. A Frans Timmermans első alelnöknek – a minőségi jogalkotás, intézményközi kapcsolatok, jogállamiság és az Alapjogi Charta biztosának –, valamint Vĕra Jourová jogérvényesülés, fogyasztópolitika és nemek közötti esélyegyenlőség biztosának címzett levélben az RMDSZ EP-képviselői kérik az Európai Bizottságot, hogy találja meg azt az eszközt, amelynek révén jóvátehető a Romániában született ítélet. 


2014-12-16

Sógor Csaba az EP-ben: Romániában visszafordulhat a restitúció folyamata

Megfelel-e Románia a jogállamiság kritériumának, amely az EU-csatlakozás egyik feltétele volt? – tette fel a kérdést Sógor Csaba az Európai Parlament decemberi strasbourgi ülésén, ahol arról tájékoztatta az EP-képviselőket, hogy Romániában nemcsak megtorpant, hanem visszafordult a kommunista rendszer által elkobzott javak visszaszolgáltatási folyamata.

2014-12-11

Az őshonos kisebbségek témájában szervez meghallgatást jövőre az Európai Néppárt

Hosszú évek közös munkájának eredménye, hogy jövő évben az őshonos nemzeti kisebbségek ügyével is foglalkozik majd az Európai Néppárt – mondta Sógor Csaba EP-képviselő az EPP döntése után, aki szerint szükség volt az RMDSZ, a Fidesz-KDNP és a szlovákiai MKP-s képviselők többéves együttműködésére ahhoz, hogy jövőre olyan szakmai meghallgatást szervezzen a legnagyobb európai parlamenti képviselőcsoport, amely kiemelt témaként foglalkozik az őshonos kisebbségek helyzetével.

2014-11-26

Gyerekgondozási szolgáltatásokkal a nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért

Erősíteni kell a nők munkaerőpiaci helyzetét és csökkenteni a nemek közötti foglalkoztatási különbséget, csak így érheti el az EU a 75%-os foglalkoztatási célkitűzését – emelte ki Sógor Csaba abban az európai parlamenti vitában, amelyet a munkahelyi diszkrimináció témájában november 25-én tartottak Strasbourgban.

2014-11-21

Sógor Csaba: Együttműködési szabályok kellenek többség és kisebbség között

Nemzeti és etnikai kisebbségek civil és politikai képviselete címmel tartottak interparlamentáris konferenciát Belgrádban, az Európai Parlament és Szerbia nemzeti parlamentjének közös szervezésében. A november 20-21. között megszervezett szakmai értekezésen az Európai Parlament részéről jelen volt Sógor Csaba RMDSZ-es, Csáky Pál MKP-s és Ivo Vajgl szlovéniai liberális képviselő.


2014-11-13

Az EU-nak a konfliktusok megelőzésére is figyelnie kell

Aggodalmát fejezte ki csütörtökön az Európai Parlament az észak-írországi békefolyamat elmúlt időszakban tapasztalható megtorpanása kapcsán. Az európai parlamenti képviselők által november 13-án megszavazott állásfoglalás a megbékélési folyamat folytatására és a közösségek közötti kapcsolatok javítására hívja fel a figyelmet.

2014-11-07

A román állampolgárokat is megilleti a vízummentesség

Az európai vízumpolitika alapelveinek betartásáért szólalt fel Sógor Csaba az Európai Parlamentben. Az RMDSZ-es politikus azt kifogásolta, hogy az EU január óta nem tudott érvényt szerezni a hatályos rendeletekbe foglalt vízumviszonossági elvnek, hiszen a román, a lengyel, a horvát és a ciprusi állampolgárok még mindig csak vízummal utazhatnak az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába.

2014-10-22

Európa 2020: Az EP erősebb kontrollt kér a Bizottságtól a tagállamok intézkedései fölött

Azonnali jelentéstételt sürget az Európai Parlament az Európa 2020 stratégia tagállami eredményeiről. Az európai parlamenti képviselők október 22-én, szerdán elfogadták a gazdasági szakbizottság saját kezdeményezésű jelentését a gazdaságpolitikai intézkedésekre vonatkozó Európai szemeszterről, amely megállapítja, hogy számos területen nem teljesülnek megfelelően azok a kötelezettségvállalások, amelyeket az Európa 2020 stratégia elfogadása által a tagállamok vállaltak.

2014-10-17

Muravidéken is bemutatták Sógor Csaba magyar utazókról szóló kiállítását

Szlovéniai magyar kisebbségi vezetőkkel és Magyarország szlovéniai nagykövetével találkozott Sógor Csaba Ljubljánában, melynek során a magyar kisebbségi közösségek romániai és szlovéniai helyzetéről tájékoztatták egymást. Az erdélyi magyar képviselő az Érintkezések-magyar utazókról és felfedezőkről szóló kiállítás muravidéki bemutatója kapcsán érkezett október 16-án Szlovéniába.

2014-09-18

Állásukat vesztett erdélyieket segít az Európai Unió

Az acéltermékek gyártásával foglalkozó aranyosgyéresi Mechel vállalattól elbocsájtott alkalmazottak újbóli munkaerőpiaci belépésére 3,57 millió eurós támogatást hagyott jóvá az Európai Parlament, szerdai plenáris ülésén.