Sógor Csaba: az EU kettős mércével kezeli a schengeni csatlakozás folyamatát

2018-12-11

Az egész EU számára negatív következményekkel jár Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának késleltetése – áll az Európai Parlament szerdán elfogadott jelentésében. Az EP-képviselők állásfoglalásban emlékeztetik az uniós intézményeket, hogy a két ország 2011-ben teljesítette a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazásához szükséges valamennyi feltételt.


Sógor Csaba szerint az elfogadott jelentés nagyon helyesen arra a kettős mércére mutat rá, amely az elmúlt időszakban egyre gyakrabban tetten érhető volt az uniós döntéshozatalban. A schengeni csatlakozás kapcsán is azt érzékeljük, hogy az EU aláássa a hitelét azáltal, hogy bár az uniós döntéshozó intézmények elismerik, hogy a két ország teljesítette a feltételeket, ennek ellenére az Európai Unió Tanácsa mégsem hagyta jóvá a csatlakozást – magyarázza az erdélyi képviselő. Sógor Csaba úgy véli, nagyon fontos, hogy ez a jelentés rögzíti: a két ország csatlakozásának késleltetése az uniós tagállamokkal és polgáraikkal szembeni egyenlőtlen bánásmódról tanúskodik. „Ezért mondjuk azt, hogy az EU-nak változnia kell, egy erős Európában nem kettős mércével, hanem azonos szempontok szerint születnek a döntések” – magyarázta az RMDSZ-es képviselő.

Sógor Csaba a téma vitájában a strasbourgi plénumban elmondta, a schengeni térség létrehozása az európai integráció egyik legfontosabb eredménye, amely a személyek és áruk szabad mozgása által jelentős előnyökkel jár az európai vállalkozások és polgárok számára. „Az uniós polgárok az EU egyik legnépszerűbb vívmányaként tekintenek a határok nélküli térségre. Ezért is nehezen magyarázható el Románia és Bulgária polgárainak, hogy 11 évvel az EU-s csatlakozás után a két ország még mindig nem lehet tagja a schengeni övezetnek” – mondta felszólalásában az erdélyi képviselő. Ugyanakkor hangsúlyozta: ez egy alapvetően igazságtalan helyzet az EU-ban, nemcsak azért, mert a schengeni térséghez való csatlakozás érdekében mindkét ország gyökeresen átalakította határfelügyeleti rendszereit és jelentős összegeket fektetett a bűnüldözési kapacitásuk megerősítésébe, hanem azért is, mert a határellenőrzés folyamatos fenntartása negatív hatással van a két ország gazdaságára.

Az EP-képviselők által szerdán elfogadott jelentés kimondja, hogy az Európai Bizottság már 2011-ben lezárta a Romániával és Bulgáriával kapcsolatos schengeni értékelési folyamatot, mely szerint a két ország az adatvédelem, a légi-, tengeri- és szárazföldi határok, a rendőrségi együttműködés, a Schengeni Információs Rendszer, valamint a vízumok területén is teljesítette a szükséges feltételeket. A dokumentum emlékeztet, ha a Tanácsban nem sikerül konszenzusra jutni, akkor ez megkérdőjelezi az uniós alapszerződések egységes alkalmazását és az EU hitelességét.