Tevékenység / Brüsszelben


2018-07-04

Nem engedhetjük a kelet-európai munkavállalók kiszorítását az európai fuvarozási piacról

Tovább folytatódik a küzdelem a közép-kelet-európai fuvarozók érdekeinek védelméért az EU-ban. Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén ugyanis nem sikerült megakadályozni a hazai fuvarozók nyugat-európai piacról való kiszorításáért indított támadást – számolt be Sógor Csaba.

2018-07-02

Jogos kérésünk, hogy a nemzeti kisebbségek védelme benne maradjon a román uniós elnökség végső prioritásaiban

Azt kértük, hogy kerüljön be Románia uniós elnökségének prioritásai közé az őshonos nemzeti kisebbségek védelme, ennek biztosítása szerintem egy teljesen természetes európai hozzáállás – mondta Sógor Csaba a román uniós elnökség prioritás-tervezete kapcsán a román médiában tapasztalt felháborodásra reagálva.

2018-06-26

Tételesen rögzítené az Európai Parlament az Unión belüli kisebbségek jogait

Az Unión belüli kisebbségekre vonatkozó minimumszabályokon dolgozik az Európai Parlament. Sógor Csaba szerint a készülő jelentés az elmúlt tíz év Európai Parlamentben (EP) és Európa Tanácsban (ET) folytatott kisebbségvédelmi munkájának eredményeként értelmezhető. 

2018-06-21

Előrelátó tervezés szükséges a Minority SafePack további sikeréhez

Megvan a millió. Megvannak a válaszaink címmel tartottak, a Minority SafePack sikerét ünneplő panelbeszélgetést a FUEN kongresszus második napján. EP-képviselők, a polgári kezdeményező bizottság tagjai, az aláírásgyűjtő kampányok szervezői, FUEN tagszervezetek képviselői összegezték az európai polgári kezdeményezés eddigi eredményeit, beszéltek a további tervekről, számba véve az EU kisebbségvédelmi politikáját.

2018-06-12

Az Unión belüli oktatás korszerűsítését kérik az EP-képviselők

Az oktatás unióbeli korszerűsítéséről fogadtak el állásfoglalást szerdán az európai parlamenti képviselők. Sógor Csaba a romániai oktatási rendszer szükséges reformját hangsúlyozta a vitában és arra emlékeztetett, hogy az EU a csatlakozás előtt számonkérte a tagállamokon az anyanyelvű oktatáshoz való szabad hozzáférést, amelyet a csatlakozás után is meg kellene tennie.

2018-05-30

Tarthatatlanná vált Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának késleltetése

Az Európai Parlament támogatja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni térséghez és arra szólította fel a Tanácsot, hogy hagyja jóvá a két ország felvételét a térségbe. Sógor Csaba úgy fogalmazott az Európai Parlament plénumában, hogy a jelenlegi helyzet, a két ország felvételének késleltetése tarthatatlanná vált. 

2018-04-18

Növelné az EP a terrorizmus elleni küzdelem hatékonyságát

A terrorizmus elleni küzdelem hatékonyságának növelése érdekében április 18-án az Európai Parlament nagy támogatással fogadott el egy ajánlást az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló egyezményének megkötésére vonatkozóan. Sógor Csaba a jelentés néppárti felelőseként foglalkozott a témával és járult hozzá az EP álláspontjának kialakításához. 

2018-04-17

Egy sikeres polgári kezdeményezés is alátámasztja, hogy az EU-tól várnak megoldásokat a nemzeti kisebbségek

Az Európai Bizottságnak be kell majd nyújtania azokat a javaslatokat, amelyek a Minority Safepack-ben megjelölt területeken uniós szintű jogszabályok elfogadását célozzák – erről beszélt Sógor Csaba Strasbourgban.

2018-03-22

Visszautasítjuk a magyar munkavállalók hátrányos megkülönböztetését az EU-ban! - Kósa Ádám és Sógor Csaba sajtóközleménye

Több néppárti, köztük Kósa Ádám fideszes és Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő január közepén írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz azon Ausztriában dolgozó magyar munkavállalók érdekében, kiknek családtagjaik a származási országban élnek. Erre azért volt szükség, mert az új osztrák kormány előzetesen kilátásba helyezte a legálisan Ausztriában dolgozó és adóikat becsülettel befizető külföldi uniós munkavállalók jogos ellátásainak csökkentését. 


2018-03-14

Az EP kiáll a lemaradó uniós régiók további felzárkóztatása mellett

A lemaradó uniós régiók helyzetéről fogadott el állásfoglalást az Európai Parlament, amelyben azt kérik a képviselők, hogy az EU továbbra is kezelje prioritásként a kohéziós politikát, vagyis a felzárkóztatásra a következő uniós költségvetési ciklusban is biztosítson forrásokat az érintett tagállamok számára. Sógor Csaba szerint a romániai magyarok érdeke is, hogy az EU kohéziós politikája a jövőben is rendelkezzen a szükséges forrásokkal.