Tevékenység / Brüsszelben


2014-02-06

Az EP politikai megoldást sürget az ukrajnai krízisben

Az Ukrajnában kialakult helyzetről szerdán, február 5.-én vitázott, csütörtökön pedig, február 6.-án egyöntetűen állást foglalt az Európai Parlament.

2014-02-05

Zenei jogok európai szintű harmonizációja

A szerzői jogok kezelésének európai szintű harmonizációjáról szavazott február 4.-én Strasbourgban az Európai Parlament (EP). Az irányelv szerepe, hogy megkönnyítse a virtuális alkotások határon átnyúló engedélyeztetését, és tegye átláthatóbbá az online zenei piac rendszerét, valamint fejlesztési szabályait.


2014-02-04

Sógor: a közös mezőgazdasági politikának figyelnie kell az egyes tagállamok sajátos helyzetére

Az Európai Unió közös mezőgazdasági politikája nem helyez kellő hangsúlyt a 2004 után csatlakozott tagállamok eltérő mezőgazdasági szerkezetéből adódó problémákra – ezt hangsúlyozta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő a mezőgazdasági kisüzemekről szóló jelentés vitájában, amely hétfőn került bemutatásra Strasbourgban.


2014-01-22

Rendezze külön főigazgatóság a fogyatékkal élő polgárok helyzetét

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli székhelyén iktatták azon írásbeli nyilatkozat szövegét, amely a fogyatékkal élő uniós polgárok helyzetén kíván javítani egy önálló hatáskörű európai bizottsági (EB) főigazgatóság felállításával. A kezdeményezés széleskörű politikai, frakcióközi együttműködésen alapul.


2014-01-16

Elő kell mozdítani a társadalmi befogadást és az igazságosságot

Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) idei első plenáris ülésén Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő több jelentés vitájában vett részt.



2014-01-16

Veszélybe kerülhet az európai uniós méhészet

Sógor Csaba RMDSZ-es EP képviselő az ún. méz-irányelv módosításának kapcsán szóbeli szavazatmagyarázatban a közép-kelet-európai méztermelés nehézségeit ecsetelte szerdán, a strasbourgi plenáris ülésen.


2014-01-16

Vegyék figyelembe a történelmileg kialakult területek létjogosultságát

Eric Andrieu (francia, szocialista) képviselő "A regionális márkaépítésről: a vidéki gazdaságokban megvalósítandó helyes gyakorlat kialakítása felé" című jelentését kedden, január 14.-én szavazta meg az Európai Parlament (EP).


2014-01-16

Alapos csatlakozási előkészületeket Szerbia nemzeti kisebbségeinek érdekvédelmében

Szerdán, 2014. január 15.-én este az Európai Parlament (EP) strasbourgi plénuma megvitatta Szerbia uniós csatlakozásának kérdését. A Szerbiáról szóló 2013. évi eredményjelentés megbeszélésén Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő is részt vett.


2014-01-16

Sógor: Tiszteletben kell tartani a szabad mozgással kapcsolatos alapvető jogokat

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plénuma tegnap az uniós munkavállalók szabad mozgásáról vitázott, ma pedig állásfoglalást fogadott el a kérdésben. Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő felszólalásában ma arról beszélt, hogy a szabad mozgásnál észlelt visszaéléseket ki kell szűrni, de nem kell elfelejteni, a szociális rendszereknek az a feladatuk, hogy segítsék a nehéz helyzetbe került munkavállalókat.


2013-12-11

Az EU kérje számon a kisebbségi jogok biztosítását a tagállamokon is

Az Európai Unió tagállamain is számon kell kérni a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítását, ez ne csupán az újonnan csatlakozó országokkal szemben legyen elvárás – ezt hangsúlyozta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az EP decemberi plenáris ülésén.