Újraalakult az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportja

2014-12-18

Csütörtök délelőtt Strasbourgban megtartotta újraalakuló ülését az Európai Parlament Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek frakcióközi munkacsoportja (Kisebbségi Intergroup). A gyűlésen számos EP-képviselő jelen volt, köztük az RMDSZ képviseletében Winkler Gyula és Sógor Csaba. 


Az ülés napirendjén a munkacsoport társelnökeinek megválasztása, szervezési kérdések, a 2015-ös év munkatervéhez kapcsolódó javaslatok megtárgyalása szerepelt. Winkler Gyula felszólalásában kiemelte: "nagyon fontos a munkaterv szempontjából, hogy általános, minden kisebbség számára egyformán fontos összeurópai kérdések kerüljenek napirendre, ezzel egyidőben az általunk képviselt kisebbségek specifikus problémáival is foglalkoznunk kell. Az általános kérdésekre a legjobb példa a kisebbségi polgári kezdeményezés és az európai kisebbségi szolidaritás fenntartása. A specifikus problémakör kapcsán az RMDSZ európai parlamenti képviselői meg is fogalmaztak egy javaslatot, amely szerint kerüljön napirendre a Mikó-ügy, amelynek hatása van a teljes romániai magyar közösség helyzetére és jövőjére". Ugyanakkor felhívta képviselőtársainak figyelmét, hogy fontos az intergroup "intézményes memóriáját" fenntartani, az eddigi partnerségeket életben tartani, utalva például a szolid alapokon nyugvó Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával, azaz a FUEN-nel kialakított együttműködésre.

Sógor Csaba EP-képviselő kiemelten fontosnak tartja, hogy a Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek frakcióközi munkacsoportja tovább folytathatja munkáját ebben a parlamenti ciklusban. - A munkacsoport olyan szakmai találkozókat tesz lehetővé, ahol nem csupán mi magyarok, hanem pártpolitikai kötöttségeken túl más európai kisebbségek képviselői is jelen vannak. Mindvégig azt támogattuk, hogy ennek a munkának legyen folytatása, hiszen közösen eredményesebben tudunk fellépni kisebbségvédelmi kérdésekben. Romániai magyar képviselőként abban látom a munkacsoport hatékonyságát, hogy a közösségünket hátrányosan érintő döntésekről ezen keresztül is tájékoztatni tudjuk a nemzetközi közvéleményt - összegzett az RMDSZ EP-képviselője.

A Kisebbségi Intergroup három társelnököt választott meg, Gál Kinga (Európai Néppárt képviselőcsoport), Nils Torvalds (a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport) és Jordi Sebastia (a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja) személyében.