Elfogadta az Európai Parlament az afrikai sertéspestissel sújtott országok támogatására vonatkozó javaslatunkat

2018-10-24

Elfogadta az Európai Parlament plénuma Sógor Csaba, Deutsch Tamás és Erdős Norbert európai parlamenti képviselők közös kezdeményezését: az Európai Parlament így azt kéri, hogy az EU különítsen el 2019-ben 50 millió eurót az afrikai sertéspestis által okozott károk kezelésére.


Szerdán megszavazta az Európai Parlament plénuma a 2019-es évben érvényes uniós költségvetésre vonatkozó álláspontját. Eszerint a képviselők az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest 600 millió euróval magasabb összegre, 149,3 milliárd euróra emelnék a 2019-es kifizetéseket.

Az EPP Képviselőcsoportban egy olyan uniós költségvetést támogattunk, amely a fiatalok, a gazdák, illetve a kis- és középvállalkozások segítésére, az innováció-kutatásra és a gazdasági növekedésre is kiemelt figyelmet fordít” – számolt be Sógor Csaba. Mint mondta, sikerült erős EPP támogatással elérni azt is, hogy nagyobb pénzkeretet biztosítsanak 2019-ben az Erasmus+ programra és a 18. életévüket betöltő fiataloknak szóló ingyenes Interrail vonatjegyekre is.

Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő elmondta: két fideszes képviselőkollégájával, Deutsch Tamással és Erdős Norberttel közösen kezdeményezték, hogy az afrikai sertéspestis által sújtott tagországok számára 2019-ben legyen egy külön költségvetési fejezet, arra a célra, hogy ebből kezelni lehessen az afrikai sertéspestis következtében keletkezett gazdasági károkat. „Örömünkre szolgál, hogy a mai napon az Európai Parlament plénuma jóváhagyta az 50 millió euró elkülönítését célzó javaslatunkat. A teljes román gazdaság szempontjából fontos, hogy az EU segítséget nyújtson az országnak a károk enyhítésében, hiszen azon túl, hogy többszázezer sertést kellett elpusztítani az országban, a gazdaságot egészében sújtják ennek következményei” – magyarázta Sógor Csaba.

Az Európai Parlament döntése után elkezdődnek az egyeztető tárgyalások a 2019-es uniós költségvetésről a Tanáccsal, ez várhatóan november végén egy közös álláspont elfogadásával zárul majd.