Székelyudvarhelyi középiskolások számára hirdetett vetélkedőt a helyi RMDSZ
Székelyudvarhelyi középiskolások számára hirdetett történelmi vetélkedőt az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete. Tíz jeles magyar utazó és felfedező életművét ismerhetik meg a benevező diákok. A legjobban teljesítő csapatok Sógor Csaba, Antal Lóránt és Bíró Barna Botond RMDSZ-es politikusok támogatásával Brüsszelbe, Bukarestbe vagy Egerbe utazhatnak tanulmányútra.
A vetélkedő ötletét az Érintkezések c. magyar utazókról és felfedezőkről szóló kiállítás adta, amelyet október 5-én, péntek délután nyitottak meg a székelyudvarhelyi közönség számára a helyi Művelődési Házban. Az esemény házigazdája Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója volt, ugyanakkor közreműködtek a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola barokk zenekarának tagjai is. A kiállítás Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezésére elsősorban brüsszeli közönség számára készült, de korábban már több erdélyi településre, sőt Muravidékre is eljutott, október 22-ig most Székelyudvarhelyen láthatják az érdeklődők.
A megnyitón az EP-képviselő elmondta, akkor született meg ennek a kiállításnak az ötlete, amikor egyre többet kezdtek az Európai Unióban Magyarországgal foglalkozni és egyre több valótlanság hangzott el az országgal és a magyarokkal kapcsolatban. „Azt próbáltuk ezen a kiállításon keresztül is érzékeltetni, hogy mi magyarok nem azért jártuk be a nagyvilágot, hogy szétverjünk kultúrákat, leigázzunk népeket, hanem, hogy valóban érintkezzünk és találkozzunk különböző emberekkel, különböző világnézetekkel. Ennek a kiállításnak az üzenetére ma is épp úgy szükség van Európában, mint néhány évvel ezelőtt” – hangsúlyozta. Mint mondta, példaértékű számunkra ennek a tíz jeles magyar utazónak az életműve, ezért is fontos munkásságukra, kitartásukra emlékeztetni. „Hinnünk kell, hogy még létezik közösségeinkben az az útravaló, amit például Kőrösi Csoma Sándor itt kapott Székelyföldön: egy kis katonás rend, fegyelem, puritán gondolkodás és életvitel. Olyan értékek ezek, amelyek közösségben való gondolkodásra sarkallnak bennünket” – fejtette ki.
„Ezek az utazók azáltal teremtettek értéket, hogy leírták mindazt, amit láttak és tapasztalataikat saját népük nevelésére, közösségük jobbítására próbálták felhasználni. Ma mindannyian világjárók vagyunk, számtalan helyre eljuthatunk a világban, az EU is szabaddá tette számunkra a határokat. Nincs azzal semmi gond, ha elmegyünk, el is kell mennünk, de ne csak szétnézzünk, hanem lássunk is. A legfontosabb pedig, hogy amit láttunk, azt tudjuk hazahozni” – mondta Antal Lóránt Hargita megyei szenátor, aki szerint szükség van az ilyen típusú kezdeményezésekre, hiszen a múlt vizsgálata mindig a jelenhez vezet.
Ezt a gondolatot osztja Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az RMDSZ Udvarhelyszéki szervezetének elnöke is, aki arra emlékeztetett, hogy a magyarok kitartása, konoksága mindig képes volt előre vinni a nemzetet. „Mi magyarok, ha számbelileg kevesebben is vagyunk, mint más nemzetek, sosem fogadtunk el mindent úgy, ahogy mások gondolják. Mi mindig mindenről meg akarunk győződni. Talán emiatt vannak több területen is kiváló eredményeink, sikereink. Az elmúlt 100 évben olyan helyzetben voltunk, amikor sokan próbálták elmondani, hogy mit miért nem szabad, mit miért nem lehet. De ezt nem fogadjuk el. Ez a kitartás, amely még mindig széleskörben megtalálható közösségeinkben, képes előrevinni bennünket” – hangsúlyozta.
A város közéletének meghatározó szereplője és komoly társadalomszervező erő kíván lenni ismét az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete – erre emlékeztetett beszédében Derzsi László, a szervezet áprilisban megválasztott elnöke. Elmondta: éppen ezek a célkitűzések miatt fordítanak nagy figyelmet a fiatalokra, a diákokra. „A ballagási időszakban díjaztuk azokat a végzősöket, akik közösségi feladatokat is vállaltak, kidolgoztuk és elfogadtattuk a székelyudvarhelyi tanácsban az egyetemistákat is támogató ösztöndíjprogramot. Ezzel a vetélkedővel pedig arra törekszünk, hogy ennek a tíz neves utazónak a munkásságát megismertessük a székelyudvarhelyi középiskolásokkal és lehetővé tegyük számukra, hogy ők maguk is más kultúrákkal érintkezhessenek, felfedezhessék Brüsszel, Bukarest vagy éppen Eger városát” – mondta.
Az RMDSZ Székelyudvarhelyi szervezete által hirdetett vetélkedőre október 31-ig nevezhetnek be a középiskolai csapatok, a megméretésre pedig november 15-én kerül sor a helyi Mozi épületében. A vetélkedő részletei az alábbi linken elérhetők.