Porcsalmi Bálint, az RMDSZ-EMNT (vagy RMDSZ-Tőkés?) összefogás kampányának második embere a célok fényében értékelte a teljesítményt. A kampány kezdetekor, márciusban már nyilvánvaló volt, hogy a kiegyezés meg fog születni, ebből indultak ki.

A kampány várható tematikáját ekkor a kommunikációs csapat a válság és a belpolitikai fejlemények (magyar intézményvezetők eltávolítása) köré tervezte, míg a pozitív üzenetet az összefogás ténye hordozta.

Az összefogás mint tematikus centrum problémásnak is tűnt:

az elfogadott álláspont szerint a 2007-es EP-választások magas részvételéhez a versenyhelyzet és a látható ellenfél  vezetett, így kétséges volt, hogy az összefogás üzenete képes-e ennyi embert megmozgatni.

Porcsalmi elmondta, a kampány kényszerűen a jelöltek eltérő személyiségét használta ki: minden jelölthöz egyéni üzenetet csatoltak, így lett Tőkés a nemzeti küzdelem jelképe, Winkler a válságban helytálló kisebbség érdekvédője, Sógor a szimbolikus és értékelvű politizálás embere,  Kovács Péter a fiatalos, bevállalós kampányt folytató jelölt.

Erre épült rá a kampány kezdetén a Brüsszel-központú kommunikáció, majd a belpolitikai fejlemények tematizálása (intézményvezetők, kétnyelvű táblák Kolozsváron, a "másik összefogás": PRM-Becali).

Porcsalmi szerint a személyi ellentéteket sikerült a kampány végére teljesen félretenni, és egy professzionális csapat állt össze a finisre. Ez egyfajta főpróbája is lehet annak, hogy hogyan tud a két politikai erő együttműködni a jövőben.

Szerinte a kitűzött célt, a 2008-as parlamenti választások abszolút szavazatszámát sikerült elérni, illetve magasabb mobilizációs arányt tudhatott magának az összefogás, mint a román pártok általában.

Kovács Csaba, az EMNT részéről felelős kampánytanácsadó szerint a kampányt nem sikerült koherens üzenettel ellátni, úgyhogy kisebb csodának számít az elért eredmény. Véleménye szerint a Tőkés-párti és az RMDSZ-es jelöltek más üzenettel, más stílusban kampányoltak, saját identitás-elemeket vittek a programba.

Ez szétszabdalta a kampányt, és nem adott az összefogásnak egy egységes arculatot. Olyan alapkérdésekben üzengettek a felek másképpen, mint például az összefogás ténye.

Tőkésék szerint a kiegyezés a "polgáriak" és az RMDSZ között született meg, míg az RMDSZ kommunikációjában egységesen Tőkés és az RMDSZ közötti megállapodásról beszéltek,
kizárva az MPP-t az alkuból.

Erre épült rá még az a népi értelmezése a kiegyezésnek, miszerint "Tőkés visszaállt az RMDSZ-be", vagyis be kellett mutatni azt is, hogy itt egyenrangú felekről van szó, Tőkés semmilyen értelemben nem alárendeltje az RMDSZ vezetésnek.

Kovács bírálata szerint az összefogás pozitív üzenetét nem sikerült tartalommal, programmal megtölteni: nem hangzott el, hogy konkrétan mit kezdenek a felek a megszületett békével, hogyan kívánják azt hosszabb távon a közösség javára fordítani. Ennek ellenére azt tapasztalta, hogy az utolsó hétre a kiegyezés támadói és a kampány kritusai megbékéltek a történtekkel, és a közvélekedés egyöntetűen pozitívvá vált az egységes listáról.

Kiss Tamás szociológus szerint a választási siker kulcsa a rendre magas magyar választási részvételben keresendő. Felvázolta a választások előzetes körülményeit: folyamatosan csökkenő választási részvétel, politikai demobilizáció a népesség körében, "privatizáció", a magánéletbe való visszavonulás mint domináns folyamatok, mind a román mind a magyar népesség körében.

A 2007-es, mesterségesen alacsony (az akkor zajló Basescu-referendum miatt a román pártok erős demobilizációs erőfeszítéseket tettek) román részvétel után azonban arra számított, hogy 2009-ben valamivel nőni fog a részvétel.

A kiegyezést kikényszerítő számításokkal ellentétben a románok tovább csökkenő számban mentek szavazni, a magyarok ellenben másfélszer akkora arányban. És ez utóbbi tény az, amelyre egyik jelenlévő sem tudta a választ: míg a parlamenti választások esetében jószerivel azonos a románok és a magyarok részvételi aránya, az EP-választásokon már másodszor jelentősen nagyobb a magyar részvétel, mint a román.

Egyik magyarázat szerint a magyarok inkább bíznak az Európai Parlamentben, mint a románok. A másik szerint a politikai tőke általános erózióját sikerrel állította meg a versenyhelyzet 2007-ben és az összefogás 2009-ben.

Ezek a lépések azonban nem kreáltak hosszútávú értéket, így égetően szükségessé vált a politikai innováció a romániai magyar közéletben.

Székely István politológus szerint az összefogás mint politikai aktus több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt, és a kampány végig adós maradt ezek megválaszolásával.

Szerinte sincs konkrét válasz a részvétel kérdésére: ha a verseny mobilizált 2007-ben, akkor a 2008-as önkormányzati választásokon miért pont ott volt a legalacsonyabb a részvétel, ahol a legerősebb volt a verseny, például Sepsiszentgyörgyön.

Ugyanígy kérdéses, hogy az összefogás mobilizált-e? Székelyföldön ugyanis, ahol az egység nem számít már különösebb politikai értéknek, a részvétel magasabb volt, mint szórványban, ahol hagyományosan az egység számít a legfontosabb értéknek. Felfedezni vélt egyfajta innovációt a kampányeszközökben: a visszatérést a tömegrendezvényekhez. Ez szerinte magyarázatot adhat valamilyen szinten a magasabb részvételre.

Székely úgy vélte, most az a tét, „branddé” válik-e az összefogás,

olyan általánosan elfogadott értékké, mint az egység volt a kilencvenes évek végén. Ez elsősorban a politikai akaraton múlik: az RMDSZ egyértelműen a többség, és mint ilyen, az egység az ő érdekeiket szolgálta. Az összefogás annak a felismerését jelenti, hogy ugyan az ellenzék nem képes legyőzni az RMDSZ-t, kockázatos helyzetbe hozhatja választásokkor.

A szavazók az összefogást preferálják, azonban politikai akarat kell ahhoz, hogy az összefogás a mindennapi politika elfogadott szabálya legyen, és ne csak kampányidőszakban folyamodjanak ehhez a felek.

Krizmanits József budapesti politológus-elemző tartott ezután egy rövid előadást a magyarországi EP-választásról, próbált magyarázatot adni annak igen érdekes eredményeire. Krizmanits elmondta, hogy az EP-választás hagyományosan a proteszt-szavazatok kinyílvánításának eszköze: a szavazók büntetik a kormányt, az ellenzék viszont jellemzően jól szerepel. Ezek az eredmények viszont nem jeleznek drámai változásokat az erőviszonyokban, a parlamenti választásokra ugyanis általában visszatérnek a megszokott arányok.

A csökkenő részvétel általános tendenciáját ő az információs és demokratikus deficitre vezette vissza: a szavazók nem ismerik az EP jogkörét, működését, illetve a testület közvetlen súlya nem meghatározó, döntései nem végérvényesek annak ellenére, hogy az EP az EU egyetlen közvetlenül választott eleme.

Krizmanits kommentálta a Jobbik előretörését is: a pártot euroszkeptikus jellege predesztinálta a jó szereplésre (a belpolitikai helyzet mellett), azonban a jövő évi parlamenti választásokig számtalan tényező fog még változni, amelyek mind a Jobbik helyzetét gyengítik.

Például az a tény, hogy a Jobbik szavazóbázisa erősen heterogén: az egyetlen igazi összetartó tényező, hogy elégedetlenek a pártok felhozatalával, és mint új, ismeretlen erőre, a Jobbikra szavaztak.

A szavazótáborban ugyanúgy megtalálható a kiábrándult, tizenharmadik nyugdíját elveszítő nyugdíjas, mint a rasszista szkinhed vagy a nemzeti radikális. Ez a bázis azonban szétesik abban a pillanatban, ahogy a Jobbiknak színt kell vallania a gyakorlati politikai témákban vallania: ahogy nem ismeretlen, idegen, hanem köthetőek hozzá értékítéletek, ezeknek a szavazóknak nagyrésze továbbáll majd.

manna.ro