Magyar képviselők napirenden kívüli felszólalásai az Európai Parlamentben

2013-03-12

 Brüsszel, 2013. március 11., hétfő (MTI) - Több magyar európai parlamenti (EP-)képviselő is szót kapott az egyperces felszólalások keretein belül hétfőn késő este az Európai Parlament plenáris ülésén.



Sógor Csaba, az Európai Néppárt romániai magyar képviselője a román kisebbségpolitikát bírálta. Mint rámutatott: a román kisebbségvédelmi rendszer korántsem olyan fejlett, mint azt több román kormánypolitikus állította a közelmúltban. Sógor kifejtette: nagy a különbség a valóság és a között, ami a jogszabályokban le van írva. Példaként említette, hogy bár az anyanyelvhasználat jogát jogszabály rögzíti, az állami hatóságok mégis több RMDSZ-es (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) polgármestert megbüntettek, mert megkövetelték a magyar nyelvtudást.
    "Európa nyugati felén autonómiák rendszerével oldották meg az őshonos nemzeti kisebbségek követeléseit és jogait, az új tagországokban is ez lenne a követendő példa" - fogalmazott Sógor Csaba.
    Egy másik aktuális felszólalásban Pelczné Gáll Ildikó fideszes képviselő elismerte ugyan, hogy a piac egységesítése és a gazdasági növekedés beindítása szempontjából fontos az emberek mobilitásának megkönnyítése és a képesítések kölcsönös elismerése, ugyanakkor rámutatott, hogy van, ahol az orvosok elvándorlása a betegellátás biztonságát veszélyezteti.
    "Évente több ezer orvos telepedik le és gyakorolja a szakmáját más tagállamokban, és ez az elvándorlás több tagállamot érintő, az alapvető betegellátást veszélyeztető jelenség lett" - hangoztatta a néppárti képviselő. Rámutatott, hogy az unió alapjogi chartája is kimondja a szociális biztonsághoz és a betegellátáshoz való jogot. Ezért az Európai Bizottság beavatkozását kérte az ügyben.
    Járóka Lívia a franciaországi romakitelepítések ügyében szólalt fel a strasbourgi plenáris ülésen. A fideszes képviselő emlékeztetett, mekkora felháborodást keltett, amikor 2010-ben tömegével kezdték kitelepíteni a romákat Franciaországból, majd kijelentette, hogy ez a gyakorlat vajmi keveset változott, a kényszerkilakoltatások egyre nagyobb méreteket öltenek. Járóka szerint akkor a jobboldali Nicolas Sarkozy és most a szocialista Francois Hollande kormánya hasonlóan áll a problémához.
    "Egyáltalán nem így kellene megoldani ezt a problémát, és itt lenne az ideje, hogy a romákat többé ne használják eszközként az ellenzékkel szemben" - mondta Járóka Lívia, és a romák nemzetközi napjának közeledtével valós megoldást sürgetett erre a problémára.

MTI