2012-07-23

Amikor az elmúlt kedden Bukarestben 7.20 órakor repülőre szálltunk, a hőmérséklet már 20 Celsius-fok fölött járt, a meteorológusok kora délutánra azonban 38 fokot jósoltak. Brüsszelbe érkezve, helyi idő szerint 9.11 órakor heves széllökésektől kísért, hideg eső fogadott, ami előrevetítette: más világba, hangulatba csöppentünk.

Szorongásunk csak a menetrendszerűen közlekedő, hosszú csuklós-busz indulásáig tartott, amikor is összezsúfolódva, egyik kezünkben a koffert, másikkal a rúdba kapaszkodva próbáltunk talpon maradni, miközben a jármű a sok, apró körforgalommal tarkított, szűk utcákon vágtatott. Az ismerős feltételek nyomán otthonosan kezdtük érezni magunkat, akárcsak a helybeli utasok, akik földöntúli türelemmel viselték a gravitáció packázásait. Kényszeredett testhelyzetben próbáltunk a vezetőnk által megmutatott, jobb felől épülő új NATO-központra, majd a bal felől mutatkozó Atomiumra, más érdekességekre figyelni.

Alig 50 perc alatt jutottunk el a városközpontban lévő végállomáshoz, ahonnan már csak két utcasaroknyira van a Thon Hotel EU, minden kényelemmel ellátott, négycsillagos, szupermodern szálloda, amelyiknek a vendégei között talán csak mi voltunk európaiak. Valamilyen Afrika-konferencia okán tele volt színes bőrű úriemberekkel, akiknek jó része a rikító ruhába bújt, kalapos vagy turbános feleségével érkezett. Jóval kevesebben, de arabok is vendégeskedtek itt szép számban. Miután elfoglaltuk a szobáinkat, lezuhanyoztunk, kisebb csoportokban felderítő útra indultunk a kezünkbe nyomott várostérképre hagyatkozva. Mivel egyelőre kalauzunk nem volt, találomra próbáltuk megkeresni a város érdekességeit, betérve egy-egy kiskocsmába, megkóstolni a világhírű belga söröket, míg az édességüzletekben az ugyancsak unikumnak számító belga csokoládék iránt érdeklődtünk. Közben rácsodálkoztunk a régi belváros szűk utcáin működő francia típusú kiskocsmák vidám hangulatára, amelyekben a világ minden nyelvén zsibongva ebédeltek, söröztek. Néhány percig hallgattuk egy kisebb téren játszó zenekar vidám melódiáit. A helybeli kulináris kultúrába a Grand Place-n, az óváros főterén, a Restaurant Le Paon kiskocsmában, Sógor Csaba EP-képviselő vendégeiként elköltött vacsorán nyertünk betekintést, amikor megízlelhettük a nemzeti eledelnek számító kagylót és kétszersült krumplit, ami különleges eljárással készül, elolvad az ember szájában. Desszertként az ugyancsak hagyományos gofrit ehettük, amit 4-5 fajta belga sörrel öblíthettünk le. E kiskocsmák az olcsó vendéglők közé tartoznak, ahova azonban az oldott, fesztelen hangulatuk miatt szívesen ülnek be a diplomaták és a turisták. Az éjszakába nyúlt vacsora után közülünk néhányan tovább kívántak sörözni a Delírium 2004 kiskocsmában, ahol a pincérek szerint, 2004 fajta sört kínáltak a szomjas turistáknak. Másnap a reggelit követően az új központba, az Európai Parlamentbe vezetett az utunk, ahol Sógor Csaba képviselővel és munkatársaival együtt csoportképet készítettünk a zászlóknál, majd az Európai Parlament szerepének és működésének a bemutatását célzó előadást tartott Baneth András és Kovács Richárd. A Parlament plénumtermében Sógor Csaba képviselő adott érdekes tájékoztatót a frakciók szerinti ülésrendről, az ülések lezajlásának, a szavazásnak a kulisszatitkairól, megmutatva néhány anyaországi, illetve román képviselő helyét. Az EP Információs irodájából útban a legnagyobb frakció, az Európai Néppárt, Antall József nevét viselő tanácsterme felé a folyosón megtekintettük Antall József személyi írógépét. A Parlament látogatócsoportok számára fenntartott ebédlőjében elköltött ebéd után a Parlamentáriumot, az EP új látogatóközpontját tekintettük meg, ahol fülhallgatók segítségével a tagállamok bármelyikének a nyelvén, bármelyik ország történelmi, kulturális értékeibe nyerhettünk betekintést.

A délutáni városnézés alkalmával, immár szakavatott vezetővel csodálhattuk meg a királyi parkot, amelyiknek a sétányain a hagyományos szobrok mellett modern, a város életére jellemző alkotásokat is láthattunk, amelyek árverésen találnak majd gazdára. A királyi palotán lengett a nemzeti lobogó, ami az ország első emberének itthonlétét jelezte. Az utcán találkoztunk Vincent Van Gogh kolduló, „élő” szobrával, ami azért élő, mert naponta más utcába viszik. A Madeleine templommal szemben megismerkedtünk br. Jósika Miklós egykori házával, ahol a felesége jól menő csipkeüzletet működtetett, miközben az író központi irodát állított fel az 1848–49-es események következtében üldözötté vált emigránsok számára. A házban 1850–64 között lakott a házaspár. 2009. október 15-én, az események 160. évfordulója alkalmából a háznál emlékünnepséget szerveztek, amelyiken a helybeli magyarok mellett részt vett a Jósika nevét viselő etédi, a napkori és a tordai iskolák küldöttsége is. A Szent Mihály és Gudula székesegyházra csak kívülről csodálkoztunk rá, de vezetőinktől megtudtuk, hogy Belgiumban alig látogatják a templomokat, amelyek egy részét a fenntarthatóság érdekében könyvtárrá, kiállító-teremmé alakították át. Mivel Bartók Béla nagyon népszerű volt Belgiumban, az Európa téren Don Quijote lovas-, illetve Sancho Panza szamaras szobrával szemben 1995-ben avatták fel a Bartók-szobrot, Varga Imre alkotását. Akkor a városvezetés úgy döntött, hogy minden EU-tagállamnak kiállítják itt egy-egy jellegzetes alkotását, amire kaptak is elég felajánlást, csakhogy eddig a magyaron kívül egynek a felállítását sem hagyták jóvá. Visszafelé jövet, I. Albert lovasszobra előtt, a Művészetek hegyén percekig nem tudtunk betelni a sok ezer virágból és növényből mesterien kiépített parknak a szépségeivel. Mindnyájunkat ámulatba ejtett a Grand Place épületeinek a szépsége, közülük templomtoronyként emelkedik ki a XV. században épült városháza épülete.

Számomra a legnagyobb meglepetést, egyben csalódást Brüsszel jelképe, a Grand Place közeli sarokház faláról lepisilő Manneken Pis, azaz Pisilő fiúcska 60 centis szobra okozta, amit képeken rendszeresen kinagyítva láttam. Szinte csodálatos, hogyan lehet a semmiből világhírű legendát, kuriózumot teremteni. Állítólag annyi a története, hogy újkori francia–holland háborúk idején egy kisfiú elveszett, a szülei sokáig keresték, eredmény nélkül, mígnem egyszer megtalálták, miközben egészségesen pisilt. A történetet felkapták, népszerűsítették, manapság Brüsszel szimbóluma. Mivel a pisilő fiúcskának van szobra, 1984-ben elkészítették a pisilő leánynak is a szobrát, amelyik ugyancsak egyik utcai falon, rácstól védve tekinthető meg, állítólag ünnepek alkalmával pisil is... Csütörtökön délelőtt egy eredeti műhelyben megismerkedhettünk a csokoládékészítés titkaival.

Időhiány miatt, Brüsszel 25 múzeuma közül, sajnos csak a jármű-, illetve a hangszermúzeumot sikerült megtekintenünk, ahol sokat fotózhattunk, maradandó emlékekkel távoztunk. Sajtósként sikerélménynek számít, hogy mindkét helyre a sajtóigazolvánnyal ingyen léphettem be, de a vajszívű pénztárosokkal alkudni is lehetett, hiszen a fiatalabb kollégák egyetemista, azaz féláras jeggyel léphettek be.

A brüsszeli képeslapba kívánkozik, hogy rengeteg kerékpáros, robogós közlekedik a kerékpárutakon, sőt a közszállítási vállalatnál olcsóbb bérletet is lehet kötni robogóhasználatra. Ezek éjjel biztonságos helyeken parkolnak, nem lopja el őket senki.

Európa fővárosában három nap alatt egyetlen ideges embert sem láttam, még akkor sem, amikor a szállodából a repülőtérre menet, egy buszjárat kimaradt, ezért a belvárosból induláskor zsúfolásig megtelt a hosszú csuklós busz. A többi megállóban fel sem lehetett szállni, de nem történt szóváltás, hangoskodás. Első nap nem értettem, mi adhatja az állva, csoportos, vidám beszélgetés közbeni sörözésnek a varázsát. Azt sem, hogy az angol bakfislányok este miért sikoltoztak, egymást boldogan a hátukon cipelve, majd csoportosan lehasalva az utcán. Még azon is elámultam, amikor a szálloda előcsarnokának a pamlagán ülő, 5 csinos feleségének állva magyarázó arabnak egyik asszonyka sem feleselt vissza.

Talán már a Pisilő fiúcska legendáján sem csodálkozom, hiszen az országot és fővárosát, Brüsszelt – amelyik az EP, illetve a NATO központjainak a megépítéséért a történelmi belváros egy részének a lebontásával fizetett, és ahol a trónörökös fiúcskát, Philippe de Belgiqet az iskolában ismétlőre meg lehet buktatni – nem csak a megteremtett demokrácia, hanem az ott élő sok nemzetiség példás együttélése, egymás tisztelete tette méltóvá az Európa fővárosa rangra, amivel példát mutat a világnak is.

Balta János / Nyugati Jelen