Az RMDSZ székelyföldi választmányának pénteki konferenciáján Markó kifejtette: a magyaroknak nem kell eltûrniük, hogy a Kovászna megyei prefektus és köre magyarellenes légkört teremtsen a megyében. - Az ortodox egyháznak nem kell feltétlenül terjeszkednie a Székelyföldön, és a román prefektusnak nem kellene megszabnia, mi történhet egy székely megyében - jelentette ki Markó.

/Horia Grama: Markó Béla uszít. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./a

Úgy adódott, hogy egy másik parlamentben bármikor megszólalhatok jog szerint, itt pedig csak egészen kivételesen, a házszabálytól való eltérés szerint. Természetesen köszönöm Önöknek a kivételes lehetõséget, sõt sok szempontból mérföldkõnek tartom ezt!
Azt mondtam: úgy adódott, hogy kétfelé élünk, kétfelé figyelünk, sõt az utóbbi idõben már sokszor kétfelé is haragszunk. De valójában nem adottság, nem elrendelés, nem történelmi fátum hozta így, hanem a Trianon elõtti és utáni rövidlátás, magyar politikusoké is, másoké is. Eleink hibájából is vagyunk, ahol vagyunk, és éppen ezért egy pillanatig sem hiszek abban, hogy amit elrontottunk, azt nem lehet kijavítani.
A huszadik században ez nem sikerült, de sikerülnie kell a huszonegyedikben. Ha csak a demográfiai mutatóknak, a földrajzi tényeknek és a társadalmi kényszereknek hinnénk, akkor elég nehezen tudnánk megmagyarázni ennek a nemzetnek a rendkívüli túlélési képességeit.
Azt például, hogy az én szûkebb pátriám, a Székelyföld innen, Budapesttõl hat-hétszáz, Bukaresttõl pedig két-háromszáz kilométerre egy másik állam és egy másik hivatalos nyelv szorításában is megmaradt magyarnak.
Ha csupán a statisztikára alapoztunk volna, akkor már ezelõtt nyolcvan esztendõvel abba kellett volna hagynunk a szülõföldön való megmaradásért folytatott küzdelmet.
Voltak, akik abbahagyták. Voltak, akik a könnyebb utat választották, a vándorutat. Mert bizony legtöbbször nem eljönni volt nehezebb, hanem otthon maradni.
Ha igaz az, hogy a szülõföldön megmaradni és boldogulni nem a végzet kénye-kedvének, hanem a magyar állam és a magyar nemzet politikusainak döntéseitõl függ nagymértékben, akkor az is igaz, hogy amirõl ma beszélünk, az ugyancsak befolyásolhatja közös jövõnket.
Ám a közös jövõhöz közös gondolkodás, közös felelõsségvállalás, közös cselekvés szükségeltetik. Lehetne ez a mai nap, amikor a határon túli magyar politikusok sorra megszólalnak az Országgyûlésben, egy ilyen közös felelõsségvállalás sorsfordító pillanata.
Én ugyanis nem hiszek a pártalapú nemzetpolitikában. Nem tudok hinni senki elkötelezettségében, aki minket is Erdélyben hol jobbra rántana, hol balra taszítana, és elfelejti, hogy nem ideológiai alapon vagyunk testvérek, hanem nemzeti alapon. Anyanyelv, kultúra és hagyomány szerint tartozunk egymáshoz, nem pártmeggyõzõdésünk szerint.
Minden Szülõföld Program jól jön. Minden Szülõföld Programra szükségünk van. Magyarország támogatása nélkül az elmúlt másfél évtizedben nem lett volna könyvkiadásunk, megszûnt volna a sajtónk egy része, nem lett volna önálló egyetemünk, nehéz helyzetbe került volna szellemi életünk.
Ebben a mostani Szülõföld Programban számunkra a legfontosabb kérdés: több-e mint ami eddig volt, avagy nem. Ha több, akkor már léptünk elõre. Ha nem, akkor is hasznos lehet az átalakítás, de az alapvetõ problémákat nem fogja megoldani.
Melyek végül is ezek a "problémák"?
Legelõször tisztáznunk kellene, hogy miért is gond nekünk a szülõföldön való boldogulás? Azért, mert mindenütt, például Magyarországon ma könnyebb magyarként és emberként is boldogulni.
Akkor pedig mi tarthatná otthon az erdélyi fiatalt? Természetesen az esély, hogy magyarként is, emberként is boldogulni fog elõbb-utóbb ott, ahol született.
Magyarként, persze, ma másképpen lehet már élni nálunk is, mint néhány évvel ezelõtt. De egy nagy magyar közösségnek ez még nem elég, autonómiára, autonómiákra van szükségünk. Ehhez kell a politikai támogatás. A költségvetési támogatás pedig ahhoz, hogy emberként is minõségi oktatást kaphasson, minõségi életet élhessen egy magyar fiatal Erdélyben.
Ehhez valóban a gazdaságot kell fellendíteni, a magyar vállalkozó szellemet megsegíteni, Székelyföld és Erdély más régióinak a gazdasági fellendülését elindítani, a visszaszerzett erdõk és földek tulajdonjogát stabilizálni, és ezt a tulajdont jövedelmezõvé tenni.
Nagy feladat ez, és többek között ezért fogunk mi most Romániában minden valószínûség szerint kormányzásra vállalkozni, és ehhez kérünk innen Magyarországról is támogatást.
A szülõföldön való megmaradást és boldogulást egyébként nem korlátok felállításával vagy megtartásával lehet megvalósítani, hanem olyan helyzet megteremtésével, hogy megérje az ottani fiatalnak otthon maradni.
Mi nyíltan elmondtuk a dilemmáinkat a kettõs állampolgársággal kapcsolatban az elmúlt hónapokban. Éppen ezért azt gondolom, hitele van annak az RMDSZ-álláspontnak, hogy igennel szavaznánk - ha szavazhatnánk - a most következõ népszavazáson. Aki Bukaresttõl néhányszáz, és Budapesttõl sok száz kilométerre megmaradt magyarnak, annak a huszonegyedik századi Magyarország felkínálhatja a lehetõséget, hogy az európai állampolgárság küszöbén legyen végre, ha õ is úgy akarja, magyar állampolgár is.
A magyar nemzet egyharmada ma Magyarország államhatárain kívül él. Ez egy kivételes állapot. A megoldásnak is kivételesnek kell lenni, tehát a mai Európában. A kettõs állampolgárság sokak számára ilyen - jogilag és politikailag is kivételes, de nem elõzménytelen - megoldás. Meg kell kérdezni, miért lenne baj, ha mi is hozzáadnánk valamit a kisebbségi sorsról való - amúgy is elég renyhe - európai gondolkodáshoz? Végül is lassan a státustörvényt is elfogadta Európa, és el tudtuk fogadtatni - mi például az erõs RMDSZ-képviselet segítségével - saját országainkkal is.
Ha már tûzzel-vassal, rossz háborúkkal és rossz békékkel szétszakítottak minket, legalább egy ilyen jogi aktussal, egy állampolgársági kérvénnyel és egy jóváhagyó pecséttel, egy határon túli magyar kérelmezõ és egy határon inneni magyar hivatalnok kézfogásával kössük össze azt, ami mégsem esett szét egészen.
Jöjjenek el kérem, Erdélybe, és látni fogják: a búzát vagy a krumplit ott termeszti, a kenyeret ott süti, a fizetést onnan kapja a magyar ember, és ez ezután is így lesz, de a jó szót azt innen várja Önöktõl, innen várja Magyarországról. Nem egyebet, a jó szót, hogy ne legyen végre másodrangú ember, idegen magyar Magyarországon.
Hogyan is lehetne ezután már elfogadni azt a szókapcsolatot, hogy idegen magyar? Az erdélyi magyar nem akar itt idegen magyar lenni. Kérem, higgyék el, ennyirõl van szó csupán, ezért kell a kettõs állampolgárság, ezért támogatjuk mi is az igent.
Mint ahogy a felmerülõ kérdések tisztázása után egyetértünk a Szülõföld Programmal is, de az egyik nem helyettesítheti a másikat.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

A december elsejei, ünnepi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva Nãstase kifejtette: ez Magyarországon "hangsúlyos politikai téma, de kampánytéma is". A miniszterelnök "furcsának, õrültségnek" tartja a javaslatot, amely szerinte a 19. század szemléletét látszik felidézni.

Úgy vélte: ha a kettõs állampolgárság megadásáról szóló elképzelés valóra válna, a romániai magyarok kollektív formában és nem egyénileg jutnának állampolgársághoz. A kormányfõ arról nem szólt, hogy az 1991-es állampolgársági törvény úgy biztosított közel százezer moldovai állampolgárnak kettõs állampolgárságot, hogy sokáig Kisinyov tiltotta a kettõs állampolgárság intézményét.

Transindex

Úgy tudjuk, Geoanã, aki a hét végi választások után a legesélyesebb miniszterelnök-jelölt Romániában, álláspontját jelezte az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) illetékeseinek is. A miniszter álláspontját egy 1980-tól hatályos magyar–román kétoldalú egyezménybõl vezeti le. A magyar Külügyminisztérium szakjogászai – értesüléseink szerint – nem tekintik helytállónak Geoanã érvelését. A román külügyminiszter levelében ugyanakkor jogi fortélynak nevezi a kettõs állampolgárságról szóló népszavazási kérdést, és kifejti: a kettõs állampolgárság jogi, politikai és demográfiai hátrányokat okozna a Romániában élõ magyarságnak. A miniszterelnök-jelölt külügyminiszter azt is leszögezi, hogy érvényes népszavazási eredmény esetén Románia az európai intézményekhez kíván fordulni. Ennek elsõ jele az EBESZ-nek küldött hivatalos román levél. Geoanã egyértelmûvé teszi: a kisebbségek igényeinek egyedüli megoldása Románia 2007-re datált uniós csatlakozása lesz.

Eközben diplomáciai jelzések érkeztek Magyarországra arról is, hogy a kettõs állampolgárság biztosítása esetén a szlovák kormány is az Európai Uniónál tiltakozna. Szlovák vélemény szerint ugyanis egy érvényes népszavazás eredménye ellentétes lenne nemcsak hatályos magyar–szlovák egyezményekkel, hanem az 1997-es európai állampolgársági egyezménnyel is. (Népszabadság).
A magyar külügyminiszter szerint román partnere egy hatályon kívül helyezett kétoldalú megállapodásra hivatkozott, amikor azt írta levelében, hogy a romániai magyarok csak akkor igényelhetik a magyar állampolgárságot, ha lemondanak a románról. Somogyi Ferenc errõl az MTI-nek tegnap adott interjúban beszélt.

„Megítélése szerint a tervezett magyar lépés a kettõs állampolgárságról bizonyos kétoldalú és nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott kötelezettségekkel ellentétes" – idézte fel a román külügyminiszter álláspontját Somogyi Ferenc.

Mircea Geoanã azt írta, hogy az erdélyi magyarok csak akkor igényelhetik a magyar állampolgárságot, ha lemondanak román állampolgárságukról.

A magyar diplomácia vezetõje elmondta: válaszlevelében arról tájékoztatta román partnerét, hogy a kettõs állampolgárság kérdését szabályozó magyar–román megállapodást, amelyre hivatkozott, Magyarország hatályon kívül helyezte, azt törvényben kihirdette és errõl 1990-ben hivatalosan is tájékoztatta a román felet.
Somogyi Ferenc megjegyezte: a kettõs állampolgárság tárgyában tervezett magyarországi lépések tartalma még nem ismert, hiszen egy sikeres népszavazás esetén is a kormánynak, illetve a parlamentnek kell majd meghatározni egy születendõ törvény konkrétumait.

„Jeleztem román partneremnek, hogy amennyiben olyan lépéseket terveznénk tenni, amelyek bármilyen formában, két- vagy többoldalú alapon a nemzetközi közösség tagjait is érintik, akkor kötelezettségeink alapján idõben és megfelelõ formában tájékoztatjuk õket" – szögezte le Somogyi Ferenc.

A külügyminiszter elmondta: a kedvezménytörvény kapcsán annak idején felvetõdött problémákra hivatkozva Rolf Ekeus, az EBESZ kisebbségügyi fõbiztosa is jelezte, egyes európai országok érdeklõdését érzékelve úgy ítéli meg, hogy a konzultációra ismét szükség lehet és ehhez felajánlotta segítségét.

Somogyi Ferenc az EBESZ jövõ heti szófiai külügyminiszteri találkozóján találkozik Rolf Ekeusszal és a tervek szerint Mircea Geoanãvel, valamint más külügyminiszterekkel is.
„Tájékoztatni fogom õket, ugyanakkor az igazán konkrét kérdésekrõl, az azzal kapcsolatos magyar álláspontról, annak bármilyen nemzetközi összefüggésérõl csak egy késõbbi szakaszban lehet majd érdemi információt adni és egyeztetést folytatni, hiszen elõször a magyar elképzelések konkretizálására, egy esetleg születendõ törvény részleteinek kimunkálására van szükség" – közölte Somogyi Ferenc.

Kérdésre válaszolva a külügyminiszter elmondta, hogy Mircea Geoanã neki írt levelében nem tett említést a kettõs állampolgárság romániai szabályozásáról.

Románia 1991 óta törvényben biztosítja a román állampolgárság megszerzését a határon túli románok számára és a tavaly õsszel elfogadott alkotmánymódosítás azt is lehetõvé teszi, hogy kettõs állampolgárok is betölthessenek felelõs állami posztokat Romániában.

Nãstase is ellenzi
Magyarországi kampánytémának nevezte a kettõs állampolgársággal kapcsolatos vitát tegnap Gyulafehérváron Adrian Nãstase miniszterelnök, aki szerint semmiféle nemzetközi jogi és politikai alapja nincs az elképzelésnek.
Tegnapi sajtóértekezletén egy román újságíró kérdésére Nãstase kifejtette: ez Magyarországon nem pusztán „hangsúlyos politikai téma", de kampánytéma is.
„Furcsa javaslat ez, véleményem szerint nincs se nemzetközi jogi, se politikai alapja" – mondta a kormányfõ, õrültségnek minõsítve az „ötletet", amely szerinte a XIX. század végének, illetve a XX. század elejének szemléletét idézi. Ha a kettõs állampolgárság megadásáról szóló elképzelés valóra válna, Nãstase értelmezése szerint a romániai magyarok kollektív formában, nem pedig egyénileg jutnának állampolgársághoz.

A román kormányfõ azt állította, hogy a kettõs állampolgárságot „Orbán úr és csapata" kezdeményezte, így akarván újból vitát nyitni a kisebbségi kérdésrõl, hogy kedvezõ helyzetbe hozza a Fideszt a két év múlva esedékes magyarországi választásokon.

Románia keményen fog válaszolni minden olyan kísérletre, amely etnikai alapon próbálja bevezetni a kettõs állampolgárságot a romániai magyarok számára – szögezte le a Rompres hírügynökség tudósítása szerint Adrian Nãstase. Kilátásba helyezte, hogy ez esetben kész az európai intézményekhez fordulni, „szövetségesre" találva az Európa Tanács, a Velencei Bizottság és az unió több képviselõjében.

Nãstase úgy vélte, hogy az RMDSZ is aggódik a kettõs állampolgárság bevezetése miatt, mert attól tart, hogy sok romániai magyar távozna az országból.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTI ez utóbbi állításra utaló kérdésére azt felelte: a román kormányfõ ezek szerint nem ismeri a magyarok érdekképviseleti szervezetének álláspontját, miszerint igen szavazatra ösztönzi a magyar állampolgárokat a vasárnapi népszavazáson. Markó jelezte, hogy ezt a kérdést – akárcsak a kedvezménytörvény ügyét – a jövõben minden bizonnyal sikerül megoldani, tekintettel arra, hogy az RMDSZ minden valószínûség szerint továbbra is együttmûködik a román szociáldemokratákkal, esetleg kormánykoalíció keretében is.

Hargita Népe

A történelmi együttélés szabályait nem igen ismerô román politikusok a rendszerváltás után, a nacionalista, kisebbségellenes mámorban készakarva olyan momentumot ragadtak ki a Kárpát-medencei népek közös történelmébôl, amely a magyar nép tragédiájára emlékeztet. A hamis történelemszemléletet megideologizálva, a román politikusok egyhangú döntéssel december elsejét kiáltották ki nemzeti ünnepnek. Tudták, persze, hogy ezzel is jól oda lehet pörkölni a magyarságnak, hadd emlékeztesse ôket minden december elseje történelmük egyik legsötétebb korszakára, amit Románia szerencse folytán busásan kihasznált.

Felesleges ma már azon vitatkozni, hogy kinek volt igaza, ki volt a csaló, ki kit vert át. Trianonnak könyvtárnyi irodalma van, a Kárpát-medencei népek vezéreinek és az utódállamok politikai széljárásának alárendelt történelemírás azonban merôben különbözik a magyarokétól. Ezeket az álláspontokat a rendszerváltások óta eltelt másfél évtized sem hozta közelebb.

A történelmi traumák feldolgozása egyik nép számára sem könnyû. Utólag nehéz vagy éppenséggel lehetetlen tönkre tett életeket, emberi sorsokat kárpótolni, meg nem történté tenni a történelem ficamait. E tragédiák feldolgozásához viszont minimális együttérzés kellene azok részérôl, akik más népek szenvedéseinek haszonélvezôi voltak. Együttélés, egymás megbecsülése, közös jövô másként nem lehetséges.

Úgy tûnik, a román közélet, a román társadalom erre még nincs felkészülve. Igaz ugyan, hogy a szélsôséges nacionalista retorika némiképp megcsendesedett, alábbhagyott, azonban ez nem az ôszinte közeledés, az egymásra találás jele. Inkább olyan politikai számítások eredménye, amely ráébresztette a román elitet, hogy a magyarság révén Románia hamarabb és könnyebben bejuthat Európába. Jó ideje ezért lett az RMDSZ olyan kapós, ezért akar vele mindkét politikai tábor kormányt alakítani.

A valódi megbékélés irányába kevés lépés történt. Élô példa erre a december elsejei nagy egyesülés ünnepe, amely egy, minden szempontból, vitatható történelmi esemény kinagyítása lett, nem törôdve azzal, hogy Romániában több mint másfélmillió magyar él, akiket ez a nap egyértelmûen zavar. Kis megértéssel, a kisebbségek felé kinyújtott kézzel könnyen lehetett volna ennél jobb és igazabb nemzeti ünnepet találni, amelyen a magyar is szívesen koccintana román emberrel a közös megbékélésre.

Romániában továbbra is sok nemzetiség van egymásra utalva a többségi nemzettel, közös a sorsunk. Egymás történelmének tisztelete és az igazi megbékélés reménye azonban kizárja a december elsejéhez hasonló ünnepek közös megünneplését. Erre elôbb-utóbb a románságnak is rá kell jönnie, különben a megbékélés üres szólam marad, a két népet továbbra is látható és láthatatlan falak választják el egymástól.

Szabadság

Adrian Nastase: Nem fognak félreérteni, akik négy éve ismernek, ismerik a gondolkodásmódomat. Úgy gondolom, úgy kell cselekednünk, hogy az ország összes állampolgárának javuljon az élete, hogy többet utazhasson Európába, vagy akár Ausztráliába, hogy itthon jusson munkahelyhez, a fiatalok itt kapjanak lakást. Azt gondolom, ez a mi közös harcunk lényege. Ezért kell erôfeszítéseket tenni. Ha nem egyesítjük az erônket, hogy minél hamarabb belépjünk az EU-ba, egész sor diszkriminatív szigetet alakítunk ki, amelyeket nehéz elfogadni. A kétoldalú kapcsolatok értelmében kell megközelíteni a problémát. Ha a törvénybe például bevinnék a szavazati jogot, utazási jogokat, az diszkrimináció lenne a románok és a romániai magyarok között. A román alkotmányba bevittük, hogy a többes állampolgárságú egyének is vállalhatnak magas állami funkciót. Engem az zavar, hogy ezt a referendumot éppen a két választási forduló közé programálták. Lehet, csak azért, hogy legyen egy plusz vitatémánk.

Ahhoz, hogy valóban véleményt mondhassak, kellene ismernem a törvénytervezetet, és biztos, hogy komolyan tanulmányozni fogjuk, hogy lássuk, mirôl van szó. Mert nagy lelkesedéssel indultunk neki annak is, hogy a magyarigazolványról tárgyaljunk, és végül is annyira módosult, hogy nem okozott problémát. Éppen ezért, én úgy vélem, hogy értelmezési problémával szembesülünk, és nem tulajdonképpeni állampolgárságról van szó, hanem valami kevesebbrôl. És még mondanék valamit. Romániában pár százezer magyar él, akik egyszerre román és magyar állampolgárok is. De az állampolgárságot egyéneknek adják. Nem csoportosan, és különösen nem etnikai csoportoknak. Ezért úgy gondolom, nem kell idegeskednünk, tisztázni kell a dolgokat, várjuk meg a referendum eredményét, folytassunk komoly vitát a kérdésrôl.

Szeretném biztosítani az összes magyar nemzetiségû román állampolgárt, hogy Romániában pontosan azokat a jogokat fogják élvezni, mint a többi nemzetiség, elsôsorban mint a románok, mi több, ezeket a jogokat a kisebbségi jogokkal kiegészítve gyakorolhatják: kezdve az anyanyelvhasználattól a vallásszabadságig és a többi. Ezért meggyôzôdésem, hogy bízni fognak egy olyan államelnökjelöltben, aki azt akarja, hogy Románia Brüsszelhez közeledjen, hogy a romániai standardok azonosak legyenek az EU-beliekkel. Együtt kell harcoljunk, hogy a második állampolgárságunk az európai állampolgárság legyen. Nem szeretnék ezért polemizálni errôl a témáról, felhasználva nemzetközi jogi ismereteimet, igyekszem megérteni, mit akar ezzel az akcióval a Fidesz, két évvel a magyarországi választások elôtt, hogy a megfelelô pillanatban megadhassam a megfelelô válaszokat.

Népújság: A közvélemény szerint önök azt tették az ukrajnai vagy Moldova köztársasági románokkal, ami ellen a romániai magyarok esetében tiltakoznak.

Adrian Nastase: Mi nem a repülôbôl dobtuk ki a kettôs állampolgárságot az összes ukrajnai vagy moldovai románnak. Esetenként elemeztük, és román állampolgárságot adtunk egy-egy személynek, mint ahogy Magyarország is megtette egyes romániai magyarokkal. Én ebben az esetben is az európai szokásokat venném figyelembe. Nem fogunk sem többet, sem kevesebbet tenni, mint a többi európai ország.

Népújság

Kerüljünk azonban közelebb a jelenhez. 1945 februárjában elfogadták a Nemzetiségi Statútumot. Annak idején, a nem túlzottan kisebbségbarát N. Rãdescu vezette román kormány kisebbségi nemzetiségi minisztere (mert ilyen is volt!) Ôfelsége Mihály királyhoz intézett jelentésében kiemelte: "A tervezet… nem tesz egyebet, mint egységes egészbe vonja össze azokat a törvényes intézkedéseket, amelyek elismerik a nemzetiségek jogait és szabadságjogait a Román Állam keretein belül". Nem árt felidézni, hogy az indoklásban szükségesnek tartották hivatkozni a napokban ünnepelt gyulafehérvári nyilatkozatra, az 1918-ban aláírtKisebbségi Szerzôdésre, az 1923-as román alkotmányra és a különbözô illetékességgel felruházott hatóságok törvényes rendelkezéseire. A Statútum nem volt tökéletes, de többek között elôírta, hogy minden állampolgár olyan nemzetiségû, amilyennek vallja magát, és tilos, sôt büntetendô (!) a faji, nemzetiségi származás kutatása.

Ezzel elérkeztünk a jelenbe. Fél évszázada az volt magyar Romániában, aki annak vallotta magát. (Más oldala a lapnak, hogy nemzetiségünket abban az idôszakban is nagyon jól ismerték, amikor erre vonatkozó kérdés egyetlen kérdôívben sem szerepelt. Akkor legalább tudtuk, hogy azért, mert másodrendû állampolgárok vagyunk.) De ma? A kérdésre legfeljebb azért lennék illetékes válaszolni, mert — ki tudja hányadszor — megint igazolnom kellene, hogy tulajdonképpen mi vagyok. Egyébként nem kapok magyar állampolgárságot, illetve nem is ezt, hanem ennek egy módosított változatát, amit viszont csak akkor adnak meg, ha kérem és… Nem kérem (amint az úgynevezett magyarigazolványt sem kértem), de, ha például közös anyanyelvünk ismeretébôl kellene vizsgáznom, legfeljebb azért vághatnának el, hogy nem az Istvánnal, hanem egyszerûen István barátommal találkoztam tegnap. Igaz, amikor a kocsimat el akarom indítani, nem a slusszkulcsot használom (mit is jelent a slussz, echte magyar szó, talán azt, hogy vége.) Lehet, nem helyes, de mi csípôs, és nem erôs paprikát teszünk egyes ételeinkbe, amit viszont valahol Arad környékén termeltek, nem pedig Dél-Amerikában. Egymás között a személyazonossági igazolványt buletinnek mondjuk. Ez helytelen, de kényelmesebb és talán kevésbé káros, mintha azt mondanánk, hogy "mögkaptam az új személyimet". Errôl utolsóként: tapasztalatom szerint itt Erdélyben azok használják leggyakrabban a román kifejezéseket, akik anyanyelvükön nem beszélnek helyesen. Ez baj, de nem helyi sajátosság.

Visszatérve az állampolgárságra. Kettôs állampolgár szeretnék lenni, de — már megírtam — nem minthaelônyöket akarnék elérni. Ha mégis kérném (talán) 2007-ig könnyebben mehetnék (ha lenne rá pénzem) Gyôrtôl Bécsig. Kecsegtetô, de román útlevél nélkül hogy engednének ki az országból akár Borsnál, akár Biharpüspökinél, hiszen valamilyen módon fel kell tüntetni, mikor hagytam el Romániát? Tehát, a zsebemben két útlevélnek kell lennie, hogy ne beszéljünk az X, esetleg X2 euróról. Tehát gazdagodnék, bizonyára fizetség ellenében, egy második útiokmánnyal. Hát igen, ezzel kivívnám megszegényített magyartársam jogos irigységét. Az is elôfordulhat, hogy az örömteli fogadtatásban félholtra ölelgetnének, és be kellene utalniuk egy (még) esetleg nem magánosított kórházba, ahol órákig szedném a drága gyógyszereket és (horribile) esetleg ennék is, nem beszélve arról, hogy az amúgy is túlterhelt személyzet rám vesztegetné drága idejét.

Be kell vallanom, közjogászként nem értem, mi a különbség az egyeseknek már meglévô magyarigazolvány és az esetleges külhoni magyar útlevél (vagy esetleg más nevet viselô okmány) között. A hiba, természetesen most is az én készülékemben van.

Cikkzártakor hallottam a hírt, hogy a magyar végrehajtó hatalom választott vezetôje új mumust talált valamelyik poros polcon. Nevezett úr most azt mondja, hogy, amennyiben a népszavazás eredménye "igen" lesz a kettôs állampolgárságra, akkor feléled az idejét múlta "nacionalista, populista" szellem. Hát, kérem illô tisztelettel, amennyiben a proletár internacionalizmus ellentéte a nacionalizmus, akkor teljesen igaza van, de nem szabad elfelejtenie — ha egyáltalán tudta — hogy például Garibaldi is nacionalista volt. Ami pedig a populizmust illeti, hadd idézzem a közmondást, hogy akinek vaj van a fején, ne menjen a napra. Amennyiben nem hiszi, hogy létezik ilyen közmondás, kérdezze meg a Nyikita Szergejevics volt iskolájában nevelt elvtársait. Addig is maradok ami voltam, sem kanadai francia, sem svájci német, hanem erdélyi magyar. Mint ilyen, várom a romániai elnökválasztás második fordulóját, aminek számunkra komoly tétje van.

Idézettel kezdtem, azzal is végzem. Attól függetlenül, hogy lesz-e kettôs állampolgárság vagy sem, "a víz szalad, a kô marad". Ezt nem Ady, hanem egy újabbkori erdélyi költônk írta. Dr. Balog András

Szabadság

A népszavazáson a valamivel több mint nyolcmillió magyar választópolgár a következô két kérdésre kellett hogy válaszoljon: "Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyûlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?" és "Akarja-e, hogy az Országgyûlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással — kérelmére — magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségûnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti»magyar igazolvánnyal« vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"

Lapzártakor, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottsági arányánál a kórházprivatizáció ügyében a megjelentek 65,1 százaléka voksolt az igenre, míg 34,8 százaléka a nem-et választotta. A kettôs állampolgárság esetében is gyôzött az igen, ez azonban már nem volt annyira meggyôzô, mint a kórházprivatizáció esetében. A megjelentek 51,2 százaléka szavazott igennel, míg 48,7 százalék a nemre adta le voksát.

— Az elôzetes eredmények alapján elmondható, hogy a parlamenti és az önkormányzati választásoknál is kevésbé "hozhatóak lázba" a választók, az arányok elmaradnak azoktól, valamint az európai uniós és a NATO-csatlakozásról szóló referendumtól is — nyilatkozta az MTI-nek Török Gábor politológus.

Mádl Ferenc köztársasági elnök szerint biztosan felelôs döntés született a kettôs népszavazáson. Közölte: a népszavazás mindenképp érvényes, "legföljebb nem lesz eredményes, a szónak jogi értelmében".

Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: a népszavazás a nemzetpolitikai konszenzusra való törekvés kudarca. Pártpolitikai harcok prédájává vált ez a kérdés, és ebben nagyon nagy felelôsségük van a kormánypártoknak. Rámutatott: az is komoly tanulság, hogy nem szabad elôkészítetlenül belemenni olyan népszavazásba, amely a 21. század egyik legfontosabb magyar–magyar történelmi pillanata volt. Kifejtette: az eredmény rendkívül rossz lélektani hatással lesz az erdélyi magyarokra, ennek csökkentésében óriási felelôsség hárul az RMDSZ-re. Azt hangoztatta, hogy a következô idôszakban tovább kell folytatni a kettôs állampolgárságról szóló vitát, és meg kell próbálni egyetértésre jutni ebben a kérdésben. Markó szerint ettôl a pillanattól kezdve a kettôs állampolgárság ügye már nem söpörhetô a szônyeg alá.

De maradjak egyelõre a mánál, amikor még csak sejtelmeim vannak a végkifejletrõl.

      Rosszkedvûen ülök le írni, szinte erõvel. Ezekben a hideg, esõs novemberi napokban – miközben a nekem örökké szomorú december 1. közelít, meg az ismeretlen veszedelmeket hordozó december 5. – csordultig vagyok kegyetlen élményekkel.

      A december 1., sajnos tudom, kevés magyarnak mond már valamit. Ki tudja errefelé, hogy mi történt ezen a napon? Még a 2002-béli, a Kempinski hotelben megejtett szégyenletes koccintás sem hagyott itt a többségben nyomot. De hát mi tanítson meg valakit, ha maga A TRAGÉDIA is kevés volt hozzá?

      Óvatosan kerülgetem AZT A SZÓT, bizonyára felfigyelt erre a nyájas olvasó. De miért?
      Hát ez az egyik oka jelenlegi – különösen nagy – szomorúságomnak.
      Merthogy nem elég nekem a kettõs állampolgárság körüli viták sok keserves tapasztalata, nem elég a “felsõbb csõcselék” borzalmas és önleleplezõ tevékenysége, meg az alsóbb hasonlóan borzalmas hiszékenysége, mely utóbbi még megbocsátható lenne, de az, hogy a felülrõl benne feltételezett és ápolt alantas tulajdonságok valóban leleplezõdnek, bizony nagyon keserû. Hiszen honfitársaim õk is, magyarok. És mint Dsida mondta… szóval tudjuk: Bárhogy is, de magyar!
      Mindez tehát nem elég, de jõ újabb hatalmas és még keserûbb tapasztalat. A jobboldali magyar értelmiség egy egész vonulata sorakozik most fel elõttem valódi lelki põreségében.
      Történt ugyanis, hogy erre is, meg arra is, jobboldali, aktív és nemzetet féltõ körökben felkértek cikkek és kiáltványok megírására.
      Szelíden szóltam ezekben az irományokban, hiszen célom nem a valószínûleg igennel szavazók megszólítása volt, hanem azok megnyerése, akik a nemre hajlanak, de még kinyílhat szemük a szelíden-cáfolhatatlan érveket hallván, a hiányos ismereteket kiegészítvén.

      És mi történt?!
      Elõször egy, aztán még két alkalommal jeleztek vissza ijedten, szorongva, figyelmeztetve. Nem akarják, hogy szövegemben politika legyen! Én kérdezém, hogy hasonló ügyben miként kerülhetõ el a politika, hiszen ez maga a politika? S õk válaszoltak mindannyiszor: Kerüljem el azt a szót, hogy TRIANON!!

      Nos nyájas olvasó, itt tartunk mára. Szájam keserû mosolyra torzul, eszembe jut az egykor Erdélyben hallott riogatás, melyet román polgártársaink megjuhászítására harsogtak el szükség esetén. Ilyesféléket mondtak: Ott a határon túl tízmillió magyar áll fegyverben, hogy Erdélyt visszavegye. És lõn szörnyen szörnyûséges szörnyülködés, és elviselék legott a nyomort és nélkülözést. Csak a megnyert terület maradjon a haza tulajdona. Az össznemzeté! Azé, melynek õk is tudják, hogy keleti fele a nyugati oldalát zsákmányolja ki, úgy, hogy elõbbi ingyenélésének utóbbi a megszenvedõje. De a haza nem eladó! Ezt tudják pontosan és érzik az itt lenézett és szõröstalpúzott tömegek. Tudták, és minden pátosz nélkül, mindennapi szenvedéseik néma tûrésével próbáltak tenni érte. Hogy ez tévedés volt, hogy ez felesleges volt? Lehet. De õk ezt nem tudták. Viszont õk megtették, ami erejükbõl telt…

      Néha mi is megmozdulnánk. Akadnak derék szervezkedõk, tenni akarók, felháborodók! Csak éppen félnek egy szótól, melynek tabuját beléjük szocializálta egy általuk is elítélt diktatúra.
      Most mitõl félnek? Azoktól, az ezen szocializációt elkövetõ szocialisták utódaitól? Egymástól? Vagy a bambára nevelt tömegtõl? Vagy tán legjobban az örök vádaskodóktól, akik könnyen osztják a nacionalista, soviniszta, fasiszta és ehhez tapadó egyéb jelzõket?
       
      TRIANON-t el kell magyarázni, TRIANON-t tanítani kell, TRIANON bûnét fel kell tárni régi és új generációk számára.
      Amíg ez nem történik meg, nagyon veszedelmes játék a népszavazásdi.
      Pontosan körül van határolva azoknak a csoportja, akik ezt ismerik, és akik ezért igennel szavaznak attól teljesen függetlenül, hogy van, avagy nincs hátránya, elõnye.
      És pontosan körül van határolva azoknak a csoportja, akik ezt nem ismerve nem tudják, mire szavazzanak. Amiképpen azt sem tudják, hogy õk magyarok, hogy õk a magyar nemzet tagjai. Ha tudnák, ezt is bûnnek képzelnék?
      Így állunk hát itt a csodálatos Kárpát-medence közepén, és körülöttünk nálunk sokkal jobban felkészült, és mára már a birtoklásra érdemesebb szomszédaink.
      Ugyanaz a társadalmi rendszer õket érdemessé tette, minket meg érdemtelenné?
      Nekik TRIANON a kezdet, nekünk tehát a vég kellene legyen. De nem az! S fõleg nem jelenti a csakazértis újrakezdést!
      Nekünk TRIANON SEMMI, még csak nem is hányaveti nyolc! Nekünk zéró, nulla. Nincs!
       
      Ui. Barátaim! Levelem is jelzi azt a tudati homályt, mely ráborult a magyar agyakra, mint annak a bizonyos fekete éjnek a költõi bakacsinja. Láthatjátok, hogy még a jóakaratúak is levetkõzhetetlen félelmekkel vannak tele. A nép jelentõs része pedig mit sem sejtve, a jelen csalfa riogatásaitól megrettenve és ígéreteibe kapaszkodva, elfeledte múltját és eldobta jövõjét. A magyarság e sötét történelmi korszakon való átmentésének feladata ismét Erdélyre hárul. Bármennyire is hihetetlennek vagy képtelennek tûnik, de a Tamási Áron-i megszállottság ideje most jött el igazán. Rajtunk a sor! Eleinknek már sikerült egyszer!

Erdélyi Napló