Baróton járt az RMDSZ ifjúsági karavánja

2012-03-18

Március elején indult útjára az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete ifjúsági jelöltjeinek kezdeményezésére a szövetség ifjúsági karavánja. A fiatal jelöltek körútjuk során húsz településre látogatnak el azzal a céllal, hogy ismertessék terveiket és programjukat.



Sógor Csaba európai parlamenti képviselő március 17-én, szombaton részt vett a karaván baróti állomásán, ahol az ifjúság helyi tanácsos-jelöltje, Weithaler Walter beszélt az ottani fiatalokat érintő problémákról és politikai szerepvállalási elképzeléseiről. Az eseményen jelen volt Albert Álmos háromszéki szenátor, Kapus Krisztián fideszes országgyűlési képviselő, Lázár Kiss Barna, az RMDSZ baróti polgármesterjelöltje és Tischler Ferenc, a Háromszéki Területi RMDSZ ügyvezető elnöke.  A találkozót Grüman Róbert, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke nyitotta meg. Bevezetőjében elmondta: munkájuk révén arra törekszenek, hogy az ifjúságnak lehetősége legyen gondjait széles körben ismertetni, ezért fontos, hogy az RMDSZ különböző testületeiben a fiatalok is jelen lehetnek.

Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő kiemelten támogatja a HÁRIT által tavaly meghirdetett 100 fiatalt a háromszéki önkormányzatokba programot.  – A fiatalokat lelkesedés és mozgató életerő irányítja, a jövőről sajátos elképzeléseik vannak, olyan innovatív tervek, amelyeket jobban tudnak képviselni ők maguk.ő  Egyetlen fontos dolog van, hogy sose veszítsék el lendületüket és képesek legyenek valóra váltani a társadalmi változásokra vonatkozó elképzeléseiket – mondta az erdélyi magyar politikus. A fiatal jelöltet az EP-képviselő néhány tanáccsal is ellátta: mint mondta, mindig szem előtt kell tartani, hogy a politikában való részvétel nem egy pozició, hanem egy szolgálat, amelyet a közösség érdekében önzetlenül kell végezni.  „Bár a megbizatások négy évre szólnak majd, tervezni és dolgozni hosszabb távlatokban kell. Munkátok során az idősebb emberek tudása és tapasztalata is segítségetekre lehet” – fűzte hozzá.

Az EP-képviselő szerint az RMDSZ szervezetének is szüksége van a fiatalításra, ami pedig a politikai szerepvállalást illeti, a nők egyenjogúságáért is tenni kell még. „Mindig lesz valami, amihez a fiatalok jobban értenek, mint az idősebbek, vagy bizonyos feladatokat a nők szociális érzékenységük révén nagyobb odafigyeléssel tudnak elvégezni, mint a férfiak” – hangsúlyozta a képviselő. 

Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere a találkozón elmondta, fiatalok nélkül nincs demokrácia, fontos, hogy ők is részei legyenek a közéletnek. „Változtatni kell azokon a statisztikákon, amelyek szerint a fiataloknak csak szűk rétege vesz részt a társadalmi élet formálásában vagy megy el szavazni.  Fiatalok kellenek a döntéshozatalba, mert ők képesek az ifjúság közéleti érdeklődését felkelteni.

Az Építjük Háromszéket ifjúsági karaván az elkövetkezendő napokban sepsiszéki településeken folytatódik. A körút zárórendezvényét március 25-én, Sespiszentgyörgyön tartják.