Családi hétvége Szatmárnémetiben

2011-06-05

Tegnap arra emlékeztünk, hogy egykor szétszakítottak családokat és közösségeket, évtizedek megbénították a magyar nemzet gazdasági, kulturális és politikai erejét, ma jó látni azt, hogy ilyen sokan együtt vagyunk – mondta Szatmárnémetiben Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő az ötödik alkalommal megszervezett Családi Hétvégén és Gyereknapon.


Az RMDSZ Szatmárnémeti szervezete, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, az Aranykapu Kulturális Egyesület, a Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) és az Ady Endre Társaság ebben az évben is június 4-5.-én változatos és izgalmas programokkal várta a szatmári családokat.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagy érdeklődés kísérte a családi vetélkedőt, amelynek fődíját, a brüsszeli jutalomkirándulást Sógor Csaba EP-képviselő biztosította. A benevezett családoknak tíz versenyszámban kellett bizonyítaniuk: különböző ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat, például megmutathatták ki mennyire tud helyt állni kürtőskalács-evésben, desszertkészítésben vagy éppen családi címerkészítésben. A közel három órás megmérettetésen az Ipiapacs csapat, vagyis a Pap család bizonyult a legjobbnak, akiket az erdélyi magyar képviselő személyesen hívott meg egy  két napos, városnézéssel és parlamentlátogatással egybekötött brüsszeli utazásra.

- Négy gyerekes apaként megtapasztaltam, hogy a nagy családvállalás sok áldozattal jár, de mindemellett sok örömmel is. Ma már arra is gondolnunk kell, hogy Európa jövőjét tekintve létfontosságú,  hogy minél több gyerek szülessen, minél nagyobb családok legyenek. Olyan gyerekekre van szükségünk, akik otthonról magukkal hozzák a munka, a mások iránti felelősség, az önzetlenség, az áldozatvállalás, a közösségi öröm érzését és tudatát. Az a társadalom, amely bevándorláspolitikára építi munkaerőpiacát és jövőjét már eleve pusztulásra van ítélve – fejtette ki Sógor Csaba.

 A képviselő azt is kihangsúlyozta a felajánlott brüsszeli kirándulást biztatásnak szánta, hogy minél többen és minél gyakrabban találkozzanak, úgy véli az ilyen jellegű versenyek nem távolítanak, hanem inkább összehoznak bennünket a mindennapokban.