Lovasterápia a sérült gyermekek számára

2010-09-13

Több mint száz sérült gyermek vett részt 2010. szeptember 11.-12.-én azon a Lovasterápiás versenyen, amelyet a Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) védnökségével és támogatásával immár hatodik alkalommal szervezett meg a magyarországi Fóton.


A rendezvény évekkel ezelőtt azzal a célkitűzéssel indult, hogy népszerűsítse a lovasterápia és a lovasport különböző ágazatait, valamint a fogyatékkal élő gyermekek számára megteremtse a lóversenyzés lehetőségét. Az esemény emiatt jóval több egy egyszerű sportrendezvénynél, hiszen jelentős a társadalmi szerepvállalása is.

A Lovasterápiás verseny keretében több versenytípusban és kategóriában nevezhettek a sérült gyerekek. A gyógypedagógiai voltizsálás (a lovastorna szakirányú válfaja) versenyszámban tanulásban akadályozott, hiperaktív, illetve értelmileg akadályozott gyermekek iratkozhattak be. Továbbá látássérült gyerekek és kisérőik vezetett lovon, ügyességi feladatokat teljesíthettek, valamint ha éppen ahhoz volt kedvűk nyilvános szereplés keretében a gyerekek előadhattak egy lovas mesét vagy történetet.

Mint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szeptember 12.-én, vasárnap házigazdája volt a 14 órától megtartott Gyógypedagógiai voltizsálás tanulásban akadályozott gyermekek számára versenyszámnak.

„ A lovakhoz türelem kell, sok odafigyelést igényelnek. Ezek olyan készségek, amiket mindannyiunknak gyakorolni kell, hogy jobbá váljunk. Nagy öröm számomra, hogy a lovassport nyújtotta előnyöket egyre szélesebb körben élvezhetik” – nyilatkozta a képviselő a versenyszám után.

A Lovasterápiás verseny összdíjazása több mint két és fél millió forint értékű, a legjobb csapatok külön-külön több százezer forint pénzjutalomban részesültek. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a magas pénzjutalommal kíván hozzájárulni a jól szereplő csapatok tagjait felkészítő intézetek sikeres szakmai munkájához is.
 
Az NGYSZ Székelyföldön is tevékenykedik, az elmúlt tíz évben több, mint 5,5 millió euró támogatással járult hozzá az erdélyi sérült gyermekek ápolásához és jelentős részt vállalt a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központ felállításában.