Sógor Gyula lelkipásztor beszéde, Kol 3,1-4.
Elhangzott Árus Lajos temetésén Gyergyószentmiklóson
Halálunkról csak jövő időben szoktunk gondolkodni. Egyszer majd meghalunk. Valahányszor koporsó mellett állok és prédikálok arra gondolok, hogy vajon nem én leszek-é a következő halott, aki felett majd valaki más fog prédikálni. Igénk nem jövő, hanem múlt időben szól a halálról. Meghalltatok. Mi nem haltunk még meg. Még élünk. Nem a biológiai halálunkról van itt szó. Már azelőtt történik bennünk valami, ami majdnem olyan, mintha meghaltunk volna. Isten munkálkodik az ő Szentlelkével bennünk és mi átéljük az apostol szavait: én nem élek mostmár, hanem bennem él Krisztus. Káténk tanítása szerint Isten megöldökli bennünk a mi óemberünket és megeleveníti az újat, a Krisztushoz hasonló embert. Már keresztelésünkkor elkezdődik ez a haldoklásunk. Krisztus halálába keresztelkedünk meg. Vele együtt megfeszíttetünk, meghalunk és eltemettetünk. Keresztyén életünk jellemző vonása, hogy szüntelenül készek vagyunk Krisztussal együtt a szenvedés útján a kereszt hordozására. Papi tisztségem is azt jelenti, hogy kész vagyok magamat Istennek tetsző kedves hálaáldozatként odaszentelni. Koporsóban nyugvó szolgatársunk Árus Lajos már gyermekkorában megtanulta, hogy a magunk megtagadása nélkül nincs élet. Nyolcan ülték körül az asztalt, és láthatta ez a nyolc gyerek, mennyi áldozatot hoznak a szülők érettük. Isten öt gyermekkel ajándékozta meg ezt a papi családot. Felnevelésük, iskoláztatásuk milyen sok áldozatba került! Három gyülekezetben végezte testvérünk ezt a 34 esztendeig tartó szolgálatot. Ti tudjátok a legjobban, hogy nem ímmel-ámmal, hanem erejének teljes bevetésével munkálkodott. A középkori szerzetesek úgy képzelték, hogy Krisztussal való szenvedésünk és halálunk a világtól való elzárkózásban, testünk sanyargatásában érhető el. Református gondolkodásunk szerint mindennapi munkánk is része lehet a Krisztussal együtt való halálunknak. Diáktársak voltunk a teológián. Szerzeteseket megszégyenítő fegyelemmel élt és dolgozott. Szolgálati naplóját nézegetve csodálkoztam el, milyen sokrétű szolgálatot végzett itt és a környékbeli szórványokban. Több ezer prédikációját írta le és ott van bekötve a könyvállványán. Ki az közülünk, aki ezt megtette volna? Teológiai tanulmányai elvégzése után teológiai doktori cím elnyerése érdekében azonnal tudományos munkához kezd. Az ószövetségi írások szenvedélyes kutatójaként héber-magyar szótárt és szómagyarázatot szerkeszt. Megállás nélkül dolgozott. Munkabírása rendkívüli volt. Csak sajnálni tudjuk, hogy tudományos munkáját nem vettük észre és nem becsültük meg. Nem nyerte el ezt a tudományos fokozatot hivatalosan. Mi mégis úgy tekintünk rá, mint doktorra, aki azért tanult, hogy tudásával még hűségesebben szolgálhasson a rábízottak között. Iratai rendezése közben egy borítékot találtunk, amelyre az volt írva: halálom esetén bontsd fel és a benne levő pénzt fizesd be az egyházközség pénztárába. Kiderült, hogy fizetésének 10%-át minden hónapban félretette, hogy Isten iránti hálájaként a közösség javára fordítsa azt. Életére és szolgálatára tekintve hálaadással mondhatjuk el mi, hogy nem önző módon magának élt, hanem másoknak és másokért. Ez annak a következménye volt, hogy Krisztussal együtt meg tudott naponként halni.
II. Igénk nemcsak a halálunkról, hanem a feltámadásunkról is beszél. Nem jövő időben, hanem múlt időben. Nem azt olvassuk itt ez igében, hogy majd egykor Krisztus visszajövetelekor feltámadunk a sírgödörből, hanem azt, hogy már most, itt a halál világában végrehajtja Isten az ő Szentlelkével bennünk a feltámadás csodáját. Hitvallásunk tanítása is megerősít minket e gondolatban. Az a haszna Krisztus feltámadásának, hogy ő legyőzte a halált és ebben a győzelemben minket is részeltet. Az ő ereje új életre támaszt minket. Árus Lajos életének és fáradhatatlan munkálkodásának titkát én abban látom, hogy mélységesen átélte a Krisztus feltámadásának minden hasznát. Ez a tudat buzdította őt a szüntelen való munkára. Tudta, hogy nem hiábavaló a munkánk. Van értelme az életünknek akkor is, ha értünk jön a halálban Isten és elvisz ebből a világból. Tegnap este egy pillantást vetettünk meggyötört, oszlásnak indult testére. Megrendülten gondoltam arra, hogy ez már nem Árus Lajos. Hasonlít hozzá, de nem ő. Lehetsége ez? Tegnap még volt és ma már nincs? Ennyi az egész élet? Nem tudunk felelni a kérdésekre. De az Ige mondja tovább. Élete el van rejtve Krisztussal együtt az Istennél. Amit látsz belőle az csak felszínes valami. Káténk tanítása szerint a Krisztus mennybemenetének egyik haszna éppen az, hogy a mi testünk a mi életünknek egy része most már ővele együtt ott van fent a mennyben. Itt a halálban úgy gondoljuk, hogy semmivé válik a mi életünk. Por és hamu vagyunk csupán. Isten arról győz meg, hogy még mindig lehet valamire számítani. Még jön, jöhet valami, ami fölülmúlja a mi képzelőerőnket.
III. Elrejtett életünk egyszer majd meg fog jelenni dicsőségben. Halálunk és feltámadásunk itt történik meg részben, de a teljesség, testünknek tökéletes feltámadása a mennyei dicsőségben valósul meg. A keresztfán meghalt és a sírgödörből harmadnapra feltámadott Krisztussal eggyévált életünk előtt megnyílik a jövendő távlata. Elrejtett életünk megjelenik majd dicsőségben. Itt e földön a mi életünk jellemző vonása a gyalázat. Ott majd a dicsőség lesz a részünk. Itt elrejtett életünk volt. Csak felületesen ismertük egymást és önmagunkat is. Ott majd kiderül, mennyire ismert már itt minket az Isten. Mindnyájan hálát adhatunk az Istennek azért, hogy a mi halottunk földi életében ebből az elrejtett életéből tudott nekünk megmutatni valamit. Áldjuk érte az Istent.
IV. Igeszakaszunk egy felhívással végződik: mindezek után most már nem csak a földiekkel, hanem az odafentvalókkal is törődjünk. Félreérti az igét az, aki úgy gondolja, hogy most már nem is érdemes itt semmivel törődni. Ha Krisztussal való közösségemet mélységesen átéltem, akkor még jobban fogom végezni mindennapi munkámat. Még komolyabban veszem hivatásomat. Úgy élek és dolgozom, hogy egy pillanatra sem felejtem el, hogy e földi életemnek kapcsolata van és lesz majd azzal a dicsőséges élettel, melyben az én életem is megjelenik. Ha ebben a kitárult új horizontban nézem életemet, munkámat, mostani veszteségemet, egyszerre felderül előttem, nincs minden elveszve. Nem elbukott, hanem győztes emberként érkezhetem majd meg oda abba az új világba, mely már itt e földön elkezdődött.
Árus Lajos földi élete a Csalhó tetején fejeződött be. Oda hívta, csalta fel őt Isten, hogy magához vigye. Fájó szívvel nézünk utána. Siratjuk, gyászoljuk őt. Hálát adunk érte Istennek, hogy hitvestársunk, testvérünk, gyermekünk, apánk lehetett. Buzgón imádkozunk, hogy nem csak emléke legyen áldott itt közöttünk, hanem hitünk is erősödjön és jövendő életünkbe vetett bizalmunk is egyre növekedjen.
ESEMÉNYEK
