Európa nem csupán egy gazdasági érdekközösség, hanem egy értékközösség is

2017-12-11

Itt ma egy gyülekezet története elevenedik meg előttünk, olyan embereké, akik a legnehezebb időkben is kitartottak hitük, egyházuk mellett – ezekkel a szavakkal köszöntötte Sógor Csaba vasárnap Marosvásárhelyen a Gecse utcai Református Egyházközség gyülekezetének tagjait, a Gecse utcai Kistemplom múltját felelevenítő templomtörténeti kiállítás megnyitóján. 


Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő támogatásával elkészített kiállítást istentisztelettel egybekötve december 10-én nyitották meg. Az eseményen dr. Ősz Sándor Előd lelkipásztor, főlevéltáros hirdetett igét, a kiállítást Berekméri-Árpád Róbert levéltáros méltatta, a rendezvény házigazdái pedig Lakatos Péter lelkipásztor és dr. Berecki Sándor gondnok voltak.

Európa-szerte az 500 éves reformációt ünnepeltük. Brüsszelben és általában a reformáció ünnepségein a nagyokról szoktuk megemlékezni, ma viszont a névtelen reformátorokat ünnepeljük, a hétköznapokban is helytálló gyülekezeti tagokat” – fogalmazott Sógor Csaba ünnepi beszédében. Mint mondta, ez a kiállítás is rávilágít arra, hogy jöhetett a török, a tatár, Bécs vagy akár Bukarest, a Gecse utcai gyülekezet szerény anyagi lehetőségei mellett mindig jutott idő adakozásra, értékek mentésére, templom építésére, majd bővítésére, betegek és szegények felkarolására, szeretetszolgálat gyakorlására. 

Mi már a gazdasági válság előtt is mondtuk, hogy Európa nem csupán egy gazdasági érdekközösség, hanem egy értékközösség is. Ma ezt már mások is vallják, az Európai Néppárt ezért is támogatja ezt a kiállítást, ennek a gyülekezetnek az ünnepségét” – mondta. Sógor Csaba rámutatott annak jelentőségére, hogy Erdélyben ebben az évben több templom megújult és újak is épültek: miközben Európa nyugati felében templomokat bontanak le, mi építkezünk, megújuló templomainkkal és gyülekezeteinkkel példát mutathatunk és hozzájárulhatunk Európa keresztény örökségének felébresztéséhez. „Lelkiségünkkel, újonnan épülő templomainkkal, felújított gyülekezeti központjainkkal, szüntelen megújuló gyülekezeti életünkkel Európában sokak számára biztatás lehetünk” – fejtette ki az EP-képviselő.