A gyermekek korai fejlesztését célzó szolgáltatások javítását szorgalmazza a Prosperitas Vitae Egyesület

2017-11-13

A gyermekek korai fejlesztésének fontosságát, a hároméves korig nyújtott szolgáltatások javításának szükségességét és egy országos korai intervenciós hálózat kialakítását szorgalmazta a Prosperitas Vitae Egyesület azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a korai intervencióról 2017. november 10-én, Csíkszeredában a civil, a szakmai és politikai szféra részvételével szervezett. 


Sógor Enikő a Prosperitas Vitae Egyesület elnöke, a Csíkszentmártoni Korai fejlesztő és Rehabilitációs Központ igazgatója felvezető beszédében a 0-3 éves korú gyermekeket célzó oktatási, egészségügyi és szociális szolgáltatások hiányára hívta fel a figyelmet. A pszichomotoros fejlődés korai eltéréseinek felismerését és komplex kezelését jelenleg alig 5-10 civil szervezet vállalja fel Romániában – ismertette az országos helyzetet. Rávilágított ugyanakkor arra is, hogy a korai fejlesztés Romániában hiányterületet jelent, az országban nem közismert az, hogy mekkora lehetőségeket rejt ez az életszakasz a korán jelentkező problémák korrigálására és a későbbi fejlődés, a felnőttkori egészség és sikeresség megalapozásában. 

Világszerte számos sikeres, kimondottan költséghatékony gyakorlat van jelen és az európai uniós szociálpolitikai trendek szerint a korai intervenció az egyik legbiztosabb eszköze a társadalmi jóllét és életminőség megteremtésének” – mondta. Sógor Enikő összefogásra kérte fel a résztvevő szülőket, szakembereket, megyei intézményvezetőket, és a jelenlevő politikusokat. „Közismertté kell tenni a problémát annak érdekében, hogy változzon a helyzet és rá kell venni a román kormányt arra, hogy létrehozzon egy országos korai fejlesztő szolgáltatási rendszert” – nyomatékosította a korai fejlesztés területén szükséges mielőbbi lépéseket. 

A résztvevők egy kérést írtak alá, amelyet eljuttatnak Románia miniszterelnökéhez és kormányához, valamint az európai parlamenti képviselőkhöz is annak érdekében, hogy az Európai Parlament segítségével is nyomást gyakorolhassanak a román kormány szociálpolitikájára. A jelen lévő RMDSZ-es - Korodi Attila és Csép Éva Andrea romániai parlamenti, illetve Sógor Csaba európai parlamenti - képviselők támogatásukról biztosították a kezdeményezést. 

Az Unió nem tud kötelező érvénnyel beleszólni a tagállami hatáskörbe tartozó szociálpolitikai kérdésekbe, de figyelemfelkeltő eszközzel és a jó példák megosztásával, azok szorgalmazásával segíteni tudja a korai fejlesztés ügyét is. Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságában (EMPL) ezzel és hasonló kérdésekkel is rendszeresen foglalkozunk” – mondta Sógor Csaba az eseményen. Korodi Attila és Csép Éva Andrea pedig mindketten hangsúlyozták, hogy a kérdés megoldása érdekében teljes összefogásra, illetve a nyilvánosság bevonására van szükség annak érdekében, hogy a problémát szélesebb körben is tudatosítsák és megismertessék.  

Elena Mandru, a speciális oktatásért felelős Hargita megyei szaktanfelügyelő szintén a 0-3 éves korúaknak szóló szolgáltatások hiányáról és a rendszerben dolgozó szakemberek alacsony létszámáról beszélt. Demeter Ferenc, a Hargita megyei sürgősségi kórház menedzserigazgatója pedig a törvény által szabályozott egészségügyi struktúrák működését nehezítő tényezőkre és a rendszer alulfinanszírozottságára mutatott rá.  

A kerekasztal részeként felszólaló szülők és szakemberek a Maros, illetve Szatmár megyei intézmények képviseletében a saját területükön tapasztalt nehézségekről is beszámoltak. A találkozó résztvevői egyhangúan üdvözölték a kezdeményezést, a támogatás hiányából származó problémák mellett a korai gyermekkori intervenciós szolgáltatás felelős minisztériumának, vagyis szakágazatának a kijelölését találták a legnehezebb megoldásra váró feladatnak.  

A résztvevők a találkozó végén aláírták a helyzet megoldását sürgető dokumentumot és kijelölték a következő lépéseket az országos korai intervenciós hálózat kialakítása kapcsán. A folyamat továbbgördítése érdekében további kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek más megyeszékhelyeken is: decemberben megalakítanak a helyi szolgáltatási rendszer javítása érdekében egy munkacsoportot, jövő márciusban pedig megszervezik a már bejelentett helyi konferenciát, illetve egy másik, nemzetközi jellegű konferenciát is terveznek, amelyre majd az Európai Parlamentben kerül sor.