A nemzeti kisebbségek helyzetéről tartott előadást Sógor Csaba Zilahon
A zilahi Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) meghívására tartott előadást a szilágysági megyeszékhelyen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.
A teltházas rendezvényre pénteken délután került sor a Zilahi EMKE-házban. Az erdélyi EP-képviselő a nemzeti kisebbségek helyzetéről tájékoztatta a jelenlévőket, valamint a május 25-én esedékes európai parlamenti választásokon való részvétel fontosságára hívta fel a zilahiak figyelmét.
Sógor Csaba előadásában többek között az Európai Unió Alapjogi Chartájáról, valamint az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájáról tájékoztatta az érdeklődőket, utóbbit Románia 2008-ban ratifikálta. A Charta pontos iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy a kisebbségi vagy regionális nyelveket hogyan kell védeni és támogatni a mindennapi életben. A Charta megkívánja az államoktól, hogy ezeket a nyelveket használják az oktatásban, a média szolgáltatásokban és az államigazgatásban is. Ezen kívül támogatja a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát az élet minden területén, az utcatábláktól kezdve az egészségügyön keresztül egészen a hatóságokkal folytatott kommunikációig – mutatott rá a képviselő, aki szerint az elkövetkezendő időszakban hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a Charta előírásait a gyakorlatban is alkalmazni lehessen Romániában.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmonda, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek kérdése bonyolult az Európai Unióban. Sógor Csaba kifejtette: a kisebbségi kérdés jelenleg tagállami hatáskör, viszont az Unió már érzi, hogy belátható időn belül bele kell szóljon ebbe a témába is. - Ezt igazolja az a jelentés is, amelyet február végén fogadott el az Európai Parlament és amely kimondja, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók vonatkozásában átfogó uniós szintű védelmi rendszerre van szükség – magyarázta a képviselő.
Sógor Csaba szerint a nemzeti kisebbségek sorsa, jövője és biztonsága akkor oldódik meg, ha a többséggel egyezségre jutunk. – Nekünk romániai magyar képviselőknek az a feladatunk, hogy kisebbségi kérdések tekintetében Románia és Szlovákia ne Franciaország és Görögország példáját kövesse, ahol a központosított államapparátus és a kisebbségekkel szembeni félelem rengeteg energiát és pénzt emészt fel, hanem vegyen példát azokról az országokról, ahol rájöttek, hogy gazdaságilag is megéri jó kisebbségpolitikát folytatni– fejtette ki az EP-képviselő, aki szerint kisebbségvédelmi kérdésekben a politikum munkáját a civil társadalomnak is támogatnia kell. –Néha utcára kell vonulni, hogy felmutassuk a közösség erejét, néha pedig tárgyalóasztalnál kell kompromisszumos döntéseket hozni. Ez a két tevékenység akkor tudja egymást erősíteni, ha összhangban működik – magyarázta az RMDSZ-es politikus.
A résztvevők kérdéseire válaszolva Sógor Csaba elmondta: az elmúlt hét évben nem szalasztott el egy alkalmat sem, hogy az erdélyi magyar közösséget érintő kérdésekről Brüsszelben és Strasbourgban is beszéljen. - Ezt a kisebbségvédelmi munkát továbbra is folytatni kívánom. Mindemellett fontosnak tartom, hogy erdélyi magyar kultúránkkal, hagyományainkkal az európai nyilvánosságot minél jobban megismertessük, hogy elfogadjanak, megértsenek és támogassanak is bennünket – magyarázta a képviselő az európai parlamenti jelenlét fontosságát.