Érdemdíjakat osztottak a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2014-01-19

Kiosztották a Németh Géza Egyesület érdemdíjait, amelyet minden évben a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan adnak át a csíkszeredai református templomban. A vasárnapi díjátadón Simó Margit székelykeresztúri zenetanárnő és egykori tanítványa, az immár Szatmárnémetiben élő és tanító Orbán Emőke részesült elismerésben. A díjak kiosztását több éve már Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő is támogatja.



Az eseményt Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke nyitotta meg, aki örömmel mondta el, hogy a már tizennégy éve átadásra kerülő díjon kívül immár másként is emlékezhetnek Németh Gézára azáltal, hogy a néhai lelkipásztor születésének 80. évfordulója alkalmából tavaly Gyimesbükkben emlékhelyet avattak. „A pad, amit az emlékére elhelyeztünk olyan hely, ahová bárki leülhet, és elgondolkodhat azokon az embereken, akik mindig szívükön viselték a határon túli magyarok sorsát” – fogalmazott.

Sógor Csaba európai parlamenti képviselő köszöntőjében elmondta, a Magyar Kultúra Napján nem véletlenül emlékezünk a „nemzet napszámosaira”, a pedagógusokra, hiszen ők azok, akik munkájuk során a magyar nép értékeinek átörökítését végzik.  „Ha a magyar kultúra napjára gondolunk, akkor felidézhetjük a himnusz sorait, amelyek egy-egy bibliai mondathoz kötődnek. Ez a költemény magyarságunk öntudatának, önismeretének forrása, amely a legnagyobb hatással volt és van közösségi és egyéni történelemszemléletünkre, etikai beállítottságunkra – magyarázta a képviselő. Hozzátéve azt, hogy trianoni országunk legkeletibb csücske az a szatmár-beregi táj, ahol ez a költemény született. – Ez a kettészelt tájegység a magyarság éltető forrásvidéke, ahol szinte minden faluban van egy emlékhely, mely a magyar kultúra nagy alakjait idézi – mutatott rá a képviselő.

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa is ajándékot adott át a díjazottaknak. Zsigmond Barna Pál főkonzul beszédében elmondta, habár nem piros betűs ünnep, a magyar himnusz születésnapjában, a Magyar Kultúra Napjában minden benne van, ami meghatározza a magyarságot. „Ez a nap egyaránt szól a múlt örökségéről, a jelen kincseiről és a jövőbeli nemzedékekért, gyermekeinkért vállalt felelősségről”. A főkonzul kiemelte, az egyszerűsített honosítási eljárás révén több mint száz év után a külhonban élő magyar állapolgárok először vehetnek részt a magyarországi választásokon, ezáltal pedig „az országgyűlésből valóban nemzetgyűlés lehet”. „Fontos, hogy mi magyarok a jövőben is erős, kultúránkra és hagyományainkra büszke, összetartó nemzet maradjunk, amely megóvja, gazdagítja és tovább örökíti a következő generációknak mindazt, ami a Magyar Kultúra Napjának legfőbb üzenete: Isten, áldd meg a magyart!” – hangsúlyozta a diplomata.