Szilágy és Szatmár megyei önkormányzati vezetőkkel találkozott Sógor Csaba

2013-11-09

Szilágy és Szatmár megye RMDSZ-es polgármestereivel és alpolgármestereivel találkozott Zilahon, illetve Szatmárnémetiben november 8-án Sógor Csaba európai parlamenti képviselő. Mindkét találkozó alkalmával az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakáról, pályázati lehetőségekről, illetve az európai parlamenti képviselet jelentőségéről beszélgettek.


-A néha zűrzavaros nemzetközi közegben „uniós papírba” kell csomagolnunk a mi hagyományos nemzeti problémáinkat ahhoz, hogy kollégáink is megértsék sajátos helyzetünket. Európa és a világ problémáival is foglalkoznunk kell, de munkám során mindemellett arra törekszem, hogy a kisebbségek ügyét is napirenden tartsam – mondta Sógor Csaba az elmúlt évek európai parlamenti tevékenységéről.  
 
Seres Dénes Szilágy megyei RMDSZ elnök, parlamenti képviselő elmondta, hogy elégedett az EP-képviselők munkájával. –Nemcsak itthon láttam, hogyan dolgozik Sógor Csaba és Winkler Gyula, hanem személyesen Brüsszelben is megtapasztaltam munkájuk eredményességét. Szilágyság mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben is ott lehessenek, tovább végezhessék európai parlamenti munkájukat és képviseljenek minket – fejtette ki Seres. Hasonlóképpen a Szatmár megyei szervezet nevében Pataki Csaba helyi RMDSZ-elnök, szenátor is támogatásáról biztosította Sógor Csabát.
 
A találkozókon részt vett Ilyés Szabolcs pályázati szakértő, a Regioconsult Kft. vezetője, aki a várható pályázási lehetőségekről, valamint az Európai Unió következő hétéves költségvetési ciklusáról is tájékoztatta a jelenlévőket. Ilyés Szabolcs elmondta, hogy a 2007-2013 közötti időszakban 37 milliárd euró állt rendelkezésre, melyből a legfrissebb információk szerint Romániának 25 százalékot sikerült lehívnia. -  Jelenleg nagy problémát jelent, hogy nincs meg a 2014-2020-as programálási időszak alapja. Brüsszel azt várta Romániától, hogy készítsen egy átfogó képet a román társadalomról és az ő igényeikről, így a tapasztalt hiányosságokra legyenek felépítve az operatív programok. Románia javaslatait Brüsszel teljesen visszautasította, emiatt sajnos úgy néz ki, hogy csupán 2015-ben fog indulni az új pályázati rendszer Romániában - fejtette ki aggodalmát Ilyés Szabolcs.   
 
A pályázati szakértő elmondta, hogy a következő hétéves ciklusban három minisztérium fog a pályázatok lebonyolításával foglalkozni. Azt tanácsolta az önkormányzatok vezetőinek, hogy a folyamatban lévő projektjeiket valósítsák meg, és már most tervezzék meg településük stratégiáját a 2014-2020 közötti pályázási lehetőségek mentén. Ilyés Szabolcs szerint a lefontosabb területek, amelyekre érdemes odafigyelni, azok a kutatásfejlesztés-innováció, kommunikációs és információs technológiák, a kis- és közepes vállalkozások, illetve a környezetbarát technológiák fejlesztése.
 
Sógor Csaba a nap zárásaként részt vett a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Szatmárnémetiben tartott vándorgyűlésén, ahol elmondta: a gazdasági és morális válságból való kilépés, illetve a gazdaság fellendítése és a foglalkoztatottság növelése érdekében egyfajta civil gazdaságot kell létrehozni, amely nem csupán a haszonelvűségről és a profitorientáltságról, hanem a kölcsönösségről és a jóindulatról is szól.