Négyszáz éve választották Bethlen Gábort fejedelemmé

2013-10-26

Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából kétnapos ünnepség-sorozatot szerveztek október 25-26. között Nagyenyeden és Gyulafehérváron. A gyulafehérvári Székesegyházban tartott ökumenikus istentiszteleten és az azt követő hivatalos megnyitón az RMDSZ politikusai is jelen voltak: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár-helyettese, László Attila szenátor és Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök.



A rendezvény-sorozat keretében különböző kulturális programokra, hagyományos termékvásárra és a Bethlen Gábor nevét viselő oktatási intézmények gyulafehérvári találkozójára is sor került.  A program szombati napja harangláb-avatással indult a II. Rákóczi Ferenc Közösségi Házban, majd ökumenikus istentiszteletre várták az ünneplőket, amelyen Jakubinyi György érsek és Kató Béla református püspök hirdetett igét. A szentmisét követően megkoszorúzták a Székesegyházban található Bethlen Gábor emléktáblát, majd a résztvevők átvonultak a Vártérre, ahol a szabadtéri programok hivatalos megnyitóját tartották.


Sógor Csaba EP-képviselő köszöntőjében európai politikusnak nevezte Bethlen Gábort, aki nem csupán sikeres hadvezér volt, hanem azt is tudta, hogy az ország ereje a kiművelt főkben van.  – Ma van Európai Unió és Erasmus program, Bethlen Gábor idejében pedig volt fejedelmi ösztöndíj, amely a fiataloknak külföldi tanulmányi lehetőséget biztosított. Az ország gazdasági felemelkedése érdekében a humán tőke a legfontosabb befektetés – mondta a képviselő. Sógor Csaba szerint ma is fontos, hogy a tehetséges diákok megjárják magukat külföldön, szétnézzenek, tanuljanak, majd a megszerzett tudással hazajöjjenek és a hazát szolgálják.


-Bethlen Gábor fejedelem példát mutatott áldozatvállalásból, egy olyan vezető volt, aki tetteivel a közösség javát igyekezett szolgálni. Áldozatvállalás nélkül ma sincs felelős politika. Élete során harminckét alkalommal olvasta el az Újszövetséget és hitt abban, hogy Istentől kapott küldetésünk van a haza szolgálatában is.  Olyan ember volt ő, aki az örökkévalóság távlatában végezte munkáját. Szolgálat volt ez és nem uralkodás – mutatott rá az EP-képviselő.