Mit tudott rólunk a NATO? - Marosvásárhelyen is bemutatták Fodor János kutatói munkáját

2013-10-19

Erdélyi közönség előtt is bemutatta a NATO-dokumentumokról végzett kutatását Fodor János fiatal történész. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szervezésében Brüsszel után Marosvásárhelyen is ismertették az elvégzett kutatói munka eredményeit. Az eseményre október 18-án, péntek délután a Bernády Házban került sor.



Sógor Csaba kezdeményezésére két helyszínen – Brüsszelben és Marosvásárhelyen - is bemutatták Fodor Jánosnak, a Babes-Bolyai Tudományegyetem doktoranduszának kutatói munkáját, amelyet a NATO Romániára és Magyarországra vonatkozó megfigyelői tevékenységéről végzett. A fiatal történész, aki a Sógor-kabinet gyakornokaként az Európai Parlament munkájáról is tapasztalatokat szerezhetett, az EP-képviselő anyagi támogatásával folytatott dokumentum-elemzéseket Brüsszelben.

A kutatói munka Novák Csaba Zoltán történész szakirányításával zajlott, akinek bevezető előadásával indult a marosvásárhelyi bemutató. Előadásában Magyarország és Románia szocialista berendezkedéséről, a két rendszer hatalomgyakorlási mechanizmusai közti különbségekről és az országok nyugati megítéléséről esett szó. Fodor János ezt a szocialista időszakot vizsgálta, az 1958-1979 közti periódusra vonatkozóan. A fiatal történész kifejtette: a NATO fontosnak tartotta felmérni a kommunista országok és a Szovjetunió katonai potenciálját.  Mint mondta, katonapolitikai szempontból a NATO mindkét országról pontos információkkal rendelkezett, amelyeket saját diplomatáik és a titkosszolgálatok jelentéseiből gyűjtöttek össze.

A NATO napjainkban zajló megfigyelési tevékenységéről Fodor János elmondta, ma már a tőlünk keletebbre lévő országok lehetnek a célpontok, hiszen tagállam lévén Romániáról és Magyarországról bármilyen információt beszerezhetnek. Kérdésre válaszolva a fiatal történész elmondta, kisebbségi kérdésekről a következő ciklus anyagainak feloldását követően lehet majd többet megtudni, erre az elkövetkezendő években lehetőség nyílik.

Sógor Csaba EP-képviselő szerint, ezek a kutatások lehetővé teszik, hogy megismerjük azt, hogyan látott bennünket és hogyan viszonyult hozzánk a nyugat. – Ismernünk kell a múltunkat, ahhoz, hogy megfelelő jövőt építhessünk. A NATO számára ma már partnerek vagyunk, ahogyan Nyugat-Európa is partnerként tekint ránk. Ennek ellenére mégis fontos, hogy mit mutatunk magunkból, hogyan tudjuk ezt a partnerséget ápolni és gazdagítani. Románia nem állhat be a „rossz tanulók” sorába, végérvényesen hátra kell hagynunk szocialista örökségünket – összegzett a képviselő, aki arra is felhívta figyelmet, hogy az elvégzett kutatások eredményei digitális formában hamarosan honlapján is elérhetők lesznek.