Kisebbségek Európája címmel tartanak úszótábort Szentegyházán

2013-08-01

A kisebbségi lét lehetőségeiről és az Európai Unióban élő más kisebbségek helyzetéről beszélt Sógor Csaba a harmadik alkalommal megszervezett Kisebbségek Európája elnevezésű úszótáborban, Szentegyházán. Az elsősorban általános és középiskolás diákoknak szóló eseményt a Medgyesi MADISZ július 28 - augusztus 3. között szervezte meg, közel ötven Kovászna és Szeben megyei fiatal részvételével.



A résztvevő iskoláskorú gyerekeknek Sógor Csaba a multikulturális Európáról beszélt, arról, hogy az Európai Unió megteremtette számunkra annak lehetőségét, hogy bárhová utazunk a határain belül egyenrangú polgárokként kezelnek bennünket. – Minden fiatalnak, köztük a saját gyerekeimnek is azt szoktam tanácsolni, hogy próbáljanak minél több európai nyelvet megtanulni. Nekünk kisebbségben élő erdélyi magyaroknak, megvan az a lehetőségünk, hogy saját anyanyelvünk mellett elsajátíthatjuk az ország nyelvét is és onnan már pár lépés, hogy újabb nyelveken tudjunk megszólalni – hangsúlyozta a képviselő, kiemelve a soknyelvűségben rejlő munkaerőpiaci előnyöket.  Sógor Csaba elmondta, nagyon fontos, hogy az erdélyi magyar gyerekek magyar oktatásban részesüljenek, mert például a szórványban élők esetében, fennáll annak a veszélye, hogy legkevésbé éppen a saját anyanyelvükön tudnak majd kommunikálni a fiatalok.

A résztvevők kiemelt érdeklődést mutattak az EP-képviselő tevékenysége iránt, kíváncsian érdeklődtek arról, hogy mennyi időt tölt Brüsszelben és ott hogyan szerveződik a munka. Sógor Csaba ismertette a munkaprogramját, az EP működését, elmondta, hogy minden hétfőn elmegy Brüsszelbe és a munkahét végeztével hazajön Erdélybe, ahol választókerületi munkáját igyekszik összehangolni a családi programjaival.