A változó Európáról értekeztek az EU Táborban

2013-07-05

A változó Európa témakörében tartottak előadást péntek délelőtt az RMDSZ európai parlamenti képviselői Sógor Csaba és Winkler Gyula a X. EU Táborban, Marosfőn. Az Új Európát most! – Építsük meg együtt című előadást Markó Béla szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke nyitotta meg.



Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő beszédében kifejtette, az Európai Uniós nagy viták tükrében az erdélyi magyarság problémái néha kicsinek tűnhetnek. Az EP-képviselő statisztikai adatok alátámasztásával olyan jelenségekre hívta fel a figyelmet, mint az illegális bevándorlás, a fiatalok körében terjedő munkanélküliség, a jelentős méretű iskolaelhagyások, a gyermek-eltűnések növekedő száma, vagy Európa elöregedése. Az Európai Polgári Kezdeményezés azonban megteremti számunkra azt a lehetőséget, hogy az erdélyi magyar kisebbség ügyét egy, az európai kisebbségek közös ügyeként tálaljuk Európa elé. A nemrég hivatalosan is útjára indított RMDSZ Kisebbségi Kezdeményezéshez hét különböző európai közösség társul, akik együttes erőfeszítésekkel próbálnak a kisebbségi ügynek érvényt szerezni – magyarázta az EP-képviselő.

Sógor Csaba szerint bár vannak egységes problémáink, azért a régiók sajátos problémáit sem szabad figyelmen kívül hagyni. „Nem egyesült európai államokra, hanem régiók Európájára van szükség, amelyben érvényesül a szubszidiaritás elve és a kisebbségek védelme” – hangsúlyozta a képviselő, aki a finn miniszterelnök nyilatkozatára is felhívta a figyelmet, amelyben a politikus mérsékelt és igazságos Európát szorgalmazott. Sógor Csaba szerint ma már a közgazdászok is belátják, hogy ez a gazdasági rendszer nem fenntartható, profitorientált társadalom helyett vissza kell nézni az olasz reneszánsz világába, ahol a székely közösségekhez hasonlóan ismerték és gyakorolták a kölcsönösség, a jóindulat, a segítőkészség, a közösségi együttműködés fogalmait. – Civil gazdaságra lenne szükség, amelyben Arisztotelész szerint a hasznosság és boldogság elve is érvényesül. Nem választható szét ez a két fogalom, hiszen míg előbbi a közjót teremti meg számukra, utóbbi a közösségi tőkén alapszik. Ez az a tőke, amelyből egyre kevesebb van a változó Európában – mutatott rá Sógor Csaba.

Az Európai Parlament legutóbbi strasbourgi plenáris ülésén elfogadott, Magyarországot elmarasztaló Tavares-jelentés kapcsán Sógor Csaba elmondta: nekünk kisebbségi politikusoknak Bukarestben és Brüsszelben egyaránt az a dolgunk, hogy a rosszban is meglássuk a jót.  – Ennek a jelentésnek az lehet a pozitív hozadéka, hogy az európai döntéshozók felismerik, hogy a koppenhágai kritériumokat számon kell kérni a tagállamokon, nem csupán a csatlakozáskor, hanem az azt követő időszakokban is – fejtette ki az RMDSZ politikusa.