Polgári öntudat és erős civil társadalom nélkül nincs egységes Európa

2013-05-31

Napirenden lévő Európai Uniós témákról tartott előadást Sógor Csaba Brassóban. Az európai parlamenti képviselő a Brassó Megyei RMDSZ és a brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházközség közös szervezésében május 30-án, csütörtökön megtartott Egyenes beszéd elnevezésű beszélgető-sorozat vendége volt.


A találkozó fő témáját aktuális európai kérdések adták. Sógor Csaba részletesen ismertette a Polgárok Európai Évének (2013) fontosságát, amely az európai polgárok jogainak tudatosítását célozza. Azokra a jogokra hívja fel a figyelmet, amelyek az Európai Unióban élő valamennyi polgárt megilletnek. Az EP-képviselő szerint ez az év arra szolgál, hogy ahol lehetőség adódik rá, ott beszéljünk az európai polgárság előnyeiről, mert az emberek csak akkor élhetnek a jogaikkal, ha ismerik is azokat.

- Az Európai Unió egyik nagy kihívása az is, hogy polgárai körében erősítse az európai öntudatot, hiszen ebben a kulturális sokféleségben, amelyben élünk, az európai szellemiség az, amely összekovácsol bennünket. Európa válságának egy szeletét jelenti a polgári öntudat hiánya is – hangsúlyozta a képviselő, aki szerint ennek erősítéséhez megfelelő oktatásra is szükség van.

Sógor Csaba egy másik aktuális témáról, az Európai Polgári Kezdeményezésről is beszélt, amely lehetővé teszi az európai polgárok számára, hogy felkérjék az Európai Bizottságot jogalkotási javaslat előterjesztésére.
A Lisszaboni Szerződés által létrehozott lehetőséggel az RMDSZ is élni kíván, mégpedig a nemzeti kisebbségek sajátos helyzetére igyekszik felhívni az EU figyelmét. A Szövetség kidolgozott egy ún. Minority SafePack csomagot, amely tartalmaz többek között a nyelvhasználatra, az oktatásra, a kulturális sokszínűségre, a diszkrimináció-mentességre, illetve az audiovizuális médiákra és digitális tartalmakra vonatkozó intézkedés-javaslatokat. Ez utóbbi kapcsán a brassói közönség hangot adott abbéli aggodalmának, hogy a térségben élő magyarok számára – a kereskedelmi tévécsatornák üzletpolitikája miatt – kevés helyi sugárzású magyar nyelvű tévéműsor készül. Ezek az adások egy szórványközösségben sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak az azonosságtudat megőrzése szempontjából, mint más tömbmagyar területeken. Sógor Csaba szerint ezek azok a problémák, amelyeket az RMDSZ keretszabályozási csomagja is összegez és amelyekre egységes Európai Uniós szabályozást kíván elfogadtatni.

-Az Európai Polgári Kezdeményezés révén az EU polgárai beleszólhatnak abba, hogy mi legyen az európai döntéshozó intézmények napirendjén. Véleményem szerint egy olyan Európai Unió fele kell tartanunk, amelyben erős civil társadalom működik, amely segíti és kiegészíti a politikum munkáját, és a polgárok nem csupán négy-öt évente, a választások során szólnak bele a politikai folyamatokba, hanem rendszeresen hangot adnak véleményüknek – összegzett Sógor Csaba.

Fotógaléria