Pro Minoritatae Europae

2009-03-19

Brüsszelben március 19-én, ünnepélyes keretek között mutatták be az Európai Parlamentben (EP) működő Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup fennállásának 25. évfordulójára megjelent, Pro minoritatae Europae című gyűjteményes tanulmánykötet magyar és angol nyelvű változatát.


A kötet társszerzője Sógor Csaba RMDSZ-es EP képviselő is, Az interkulturális oktatás és annak kihívásai Romániában című írásával.

Az azonos tartalmú kötetek tanulmányainak nagy része a frakcióközi csoport, a Nemzeti Kisebbségi Intergroup EP képviselő-tagjaitól származik. Vezető politikusok - Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke, Göncz Kinga, a Magyar Köztársaság külügyminisztere, illetve Ján Figel, az Európai Bizottság oktatásért, képzésért, kultúráért és sportért felelős biztosa - előszavazták a 8 tematikus fejezetet tartalmazó kötetet, de a kisebbségi és nyelvi jogok védelmének területén aktív személyek, tisztségviselők, de független szakértők írásai is helyet kaptak benne.

A Pro minoritate Europae című kötet az európai uniós kisebbségvédelmi rendszer megteremtésének kihívásait és tennivalóit taglalja. A mű pozitív példaként ismerteti a működő európai autonómia-formákat, és részletezi ezek problémáit is. Külön fejezetben hangsúlyozza az anyanyelv szerepének fontosságát a kisebbségi identitás megőrzésében.