Év Embere díjat kapott Sógor Csaba

2012-10-19

A Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány illetve a Calasanctius Training Program Adománygyűjtő estjén, Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselőt a CTP ÉV Embere díjjal tüntették ki.



A Calasanctius Training Program célja, hogy tehetséges, keresztény értékrendű, Kárpát-medencei fiataloknak lehetőséget biztosítson, hogy Amerikában diplomát, tudást és világlátást szerezzenek, megismerkedjenek az amerikai társadalom erős civil szférájának működésével, majd hazatérve tudásukat, tapasztalataikat itthon gyümölcsöztessék.

A CTP küldetése, hogy hozzájáruljon a felelősen gondolkodó magyar fiatalok szakmai és erkölcsi neveléséhez, akik a jövő társadalmi és gazdasági vezetői lehetnek.  A program kezdete óta több mint 180 diáknak sikerült tanulmányi ösztöndíjat biztosítani, több mint 1 millió USD értékben.

Az Alapítvány 2000-ben indította Ifjúsági Üzleti Programját (IÜP), melynek célja, hogy középiskolás diákoknak biztosítson etikus vállalkozói-üzleti ismereteket nyújtó képzést. Indult már program Budapesten, Szegeden, Tatabányán, valamint Erdélyben Csíkszeredában, Felvidéken Dunaszerdahelyen, Kárpátalján pedig Beregszászon, óriási sikerrel.

A CTP-CÖA működését túlnyomórészt az alapítvány elkötelezett öregdiákjai biztosítják önkéntes munka és rendszeres anyagi támogatások formájában. Az adományokon és az 1%-os felajánlásokon kívül működési költségeit, valamint programjait az Adománygyűjtő Vacsora bevételéből finanszírozza.

A 2012. október 17-én megrendezésre került 12. Adománygyűjtő est helyszíne a különleges szépségű neobarokk stílusú Szent Margit Gimnázium kápolnája és díszterme volt, Budapesten.  Az esten szép számmal vettek részt az alapítvány támogatói és öregdiákjai.

Átadásra került ez évben is az alapítvány hagyományos Év Embere Díj kitűntetése, amelynek díjazottja Sógor Csaba, református lelkész, európai parlamenti képviselő, aki az alapítvány Ifjúsági Üzleti Programjának (IÜP) kiemelt támogatója. A képviselő egyéb irányú elfoglaltságai miatt nem tudott személyesen megjelenni az esten, helyette fia, Sógor Ákos vette át a díjat, melyet Sógor Csaba videóüzenetben köszönt meg az est résztvevői előtt.

-Ti vagytok azok, akiket kitüntetés illet, hiszen 1999 óta ismerlek benneteket és tudom, hogy mit tesztek a kárpát-medencei fiatalokért. Az IÜP ma már Erdélyben, nagyon sok diák körében egy ismert  program, amely a fejlődésüket hivatott segíteni. Ezt a munkát tovább kell vinnünk – mondott köszönetet Sógor Csaba a neki ítélt díj kapcsán.  

Videó