Családi hétvége a szatmárnémeti Kossuth kertben

2010-06-07

Az Ady Endre Társaság, a MADISZ, a MIK és az RMDSZ szatmárnémeti szervezete ismételten megrendezte június 5 és 6 között a Családi Hétvégét a szatmárnémeti Kossuth-kertben, ahol tiszteletét tette Sógor Csaba EP-képviselő is.


A kétnapos rendezvény évről-évre egyre nagyobb sikernek örvend, éppen ezért döntött úgy az RMDSZ vezetősége, hogy hagyományt teremt a kezdeményezésből. A szervezők idén új elemekkel is bővítették a Családi Hétvége programját: az Ady Endre Társaság és az Aranykapu Kulturális Egyesület vezetői szombaton egy olyan vetélkedőt szerveztek, amelynek keretében egymással versenyezhettek a benevezett családok. A megmérettetésen minden családtag - úgy a szülők mint a gyerekek - kivehették részüket a feladatokból.

A több órán át tartó szombati vetélkedőn a családoknak tizenegy próbát kellett teljesíteniük, a versenyszámok ügyességet, gyorsaságot és furfangosságot igényeltek. A kevésbé fürge, illetve a nehezen együttműködő csapatok vasárnapra már lemorzsolódtak, így a 10 résztvevő családból az utolsó körre már csak három, a Bora, a Fülöp és a Varga család maradt. A fődíj elnyeréséért végül egy zenés produkciót kellett bemutassanak a bátor döntősök. A közönség és a szakzsűri döntése alapján a legjobbnak a Fülöp család bizonyult, akik Sógor Csaba felajánlásával egy brüsszeli családi utazáson vehetnek részt. A díjat személyesen az EP-képviselő adta át a nyerteseknek.

 
Sógor Csaba és a nyertes Fülöp család

Sógor Csaba, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő elmondta, június 4-én arra emlékeztünk, hogy 90 éve szakították szét a magyar családokat, most Szatmárnémetiben azt ünnepeljük, hogy családjaink együtt lehetnek. -Az elmúlt 90 évben az országhatárok sem tudtak elszakítani bennünket egymástól. Mi politikusok pedig azon dolgozunk, hogy a magyar és magyar, erdélyi és anyaországi egymásra találjon - fejtette ki Sógor Csaba.

A képviselő a díjkiosztás során gratulált a versenyzőknek, majd kifejtette: aki ezen a vetélkedőn részt vett, tulajdonképpen a hétköznapi családi együttlét napi próbáiban edzett. "Hiszem azt, hogy ez a verseny is hozzájárul ahhoz, hogy majd a munkában, a tanulásban, valamint a családi együttlétben mégjobban tudjunk örülni és egymást segíteni."- hangsúlyozta Sógor Csaba.