Székely szimbólumok az Európai Parlamentben
A magyar EU-elnökség alatt a határon túli magyarokra is hangsúlyosabban
figyel Európa. Az idei év elején már több alkalommal is megjelentek a
székely szimbólumok és hagyományok az Unió parlamentjében, sőt még a
székely gasztronómiai ízek is belopták magukat az EP konyhájának
menüsorába.
Az idei brüsszeli magyar bálon székely huszárok fogadták a vendégeket,
akiknek kiutazását Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő biztosította. A
díszes kék és aranyszínű huszárruhákat nem csupán megcsodálhatták, hanem
akár magukra is ölthették a bálozók.
Emellett Sógor Csaba az EP februári plenáris ülésszaka alatt egy székely zászlót helyezett el az intézmény plenáris termében, amelyet az RMDSZ-es politikus Hargita Megye Tanácsától kapott. – Európa most kellő érzékenységgel, fürkésző tekintettel figyel ránk. Meg kell mutatnunk a magyarok kulturális értékeit és Székelyföld sokszínűségét is – hangsúlyozta az erdélyi magyar képviselő, aki korábban már több alkalommal is népszerűsítette Brüsszelben a székely sajátosságokat, többek között a székely pityókát és a székely borvizeket.
Sógor Csaba elmondta, a magyar EU-elnökség alatt a hazai gasztronómia különlegességei is bekerülnek az Európai Parlament vendéglőinek kínálatába, így a Parlamentben dolgozók nemrégiben a székely káposztát kóstolhatták meg.