Húsz éves a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
A tájékoztató és összefoglaló jellegű, három nyelvű (magyar-román-angol) összeállítás elsősorban idegen ajkú európaiak számára készül ugyan, de a moldvai csángó közösség helyzete és kultúrája iránt érdeklődő hazai olvasók számára is hasznos kézikönyv lesz.
Az "európai" olvasásra szánt Mük szeretünk itt élni című kötet hazai bemutatójára előreláthatólag decemberben kerül sor, Marosvásárhelyen és Bákóban, illetve 2011. február 9-én Brüsszelben, a szerzők jelenlétében.
A csángó-tematikájú kiadvány bevezető
tanulmányát Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem
etnográfia professzora készítette. A moldvai csángó közösség
történetének rövid történelmi-etnográfiai áttekintését az Európa Tanács
számára 2001-ben a Tytti Maria Isohookana-Asunmaa finnországi politikus,
volt finn kulturális miniszter-asszony által készített jelentés,
valamint az ennek nyomán megszületett, ún. 1521/2001-es Ajánlás szövege
követi.
Sógor Csaba felkérésére Smaranda Enache, a Pro Europa Liga
társelnök-asszonya és Gabriel Andreescu, a romániai Nemzetközi
Tanulmányok Központjá-nak (Centrul de Studii Internationale) elnöke
hozzájárultak ahhoz, hogy az általuk kilenc évvel ezelőtt elkészített, a
moldvai csángók helyzetét elemző jelentést a kiadványban újból közzé
tegyék, és az erdélyi magyar képviselő megbízásából már elkészítették
annak aktualizált változatát, a jelenlegi helyzet elemzését is. A két
neves emberjogi aktivista munkáját az RMDSZ részéről Király András
oktatási államtitkár kabinetjének munkatársai technikai adatok,
statisztikák szolgáltatásával segítették.
A kötet illusztrációit a
kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság archív
fényképtárából, valamint Ádám Gyula, csíkszeredai fotóművész saját
gyűjteményéből válogatták a szerzők.
Fotógaléria
Rendezvényplakátok
2010-10-20