Befejeződtek a márciusi ünnepségek Brüsszelben
Brüsszelben tegnap, 2010. március 18-án befejeződött az a Sógor Csaba
RMDSZ-es EP képviselő által kezdeményezett márciusi ünnepi
eseménysorozat, melynek utolsó mozzanata Jósika Miklós báró
emléktáblájának megkoszorúzása volt.
Az eseményen
részt vett Hernyes Zoltán, brüsszeli magyar nagykövet, Piet Ools flamand
ajkú belga kultúrpolitikus, a Jósika házban működő kulturális intézmény
igazgatója, a Belgiumban élő magyar közösség képviselői, valamint az
erdélyi magyar képviselő meghívottjai, erdélyi és kárpátaljai látogatók.
Hernyes
Zoltán nagykövet elmondta, hogy Brüsszelben 1999-ben az Europália című
belga fesztivál Magyarországot mutatta be. Ennek alkalmával helyezték el
Jósika Miklósa báró egykori házának falán azt az emléktáblát, amely a
város egyik leglátogatottabb magyar emlékhelye lett.
Piet Ools a jelenlevők számára ismeretlen, de a flamand közösség által nagyra becsült brüsszeli magyar személyiség, néhai Szondi Sándor tevékenységéről beszélt. Szondi, aki négy éves korában árvaként érkezett Belgiumba, nagy szerepet játszott a Flamand Mozgalomban: irodalmi és közösségépítő tevékenységét a flamand nyelvű kultúra érvényesülésének szolgálatába állította. - Szondi Sándornak, az Önök hazájában született honfitársunknak, köszönhetjük mi, flamandok, nyelvi jogi küzdelmeink beteljesülését. Kulturális intézményhálózatunkat Szondi Sándor alapította, és ez ma is az ő elképzelése szerint működik.
Sógor Csaba erdélyi magyar EP képviselő a Walter Scottként is emlegetett Jósika Miklós báró közéleti és politikai szerepéről beszélt az egybegyűlteknek. Jósika az 1848-49-es események következtében üldözötté vált emigránsok érdekképviseletét egy általa Brüsszelben alapított iroda révén vállalta fel. Az iroda célja az volt, hogy minden világlappal tartsa a kapcsolatot, és napi kérdésként tálalja a magyar szabadság ügyét.
- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezt az immár 150 éves hagyományt a feladat szerény örököseként folytathatom, és a magyar közösség érdekét uniós szinten itt, Európa szívében képviselhetem. Tennivalóm változatlanul sok, a magyar érdekképviselet tétje ma is nagy: kisebbségi sorsba szorult honfitársaink önrendelkezési jogaiért és nyelvi jogaiért változatlanul küzdeni kell - mondotta Sógor Csaba.

Fotógaléria
Rendezvényplakátok
2010-03-19