Brüsszelben is bemutatják a Márton Áron püspökről szóló vándorkiállítást
Közel
egy hete látogatható a brüsszeli Magyar Házban a Márton Áron erdélyi
püspök életét bemutató vándorkiállítás. A Márton Áron Emlékév keretében a
Nemzetpolitikai Államtitkárság gondozásában elkészített tárlat Sógor
Csaba EP-képviselő, valamint Havas István lelkész meghívására érkezett
Brüsszelbe, ahol október 23-ig lesz megtekinthető.
A
példaéletű püspök születésének 120. évfordulója alkalmából Magyarország
Nemzetpolitikai Államtitkársága a 2016-os évet Márton Áron Emlékévnek
hirdette meg, amelynek egyházi fővédnöke Jakubinyi György gyulafehérvári
érsek, világi fővédnöke pedig Áder János köztársasági elnök. Az Emlékév
keretében számos programon keresztül népszerűsítik az erdélyi püspök
életét és munkásságát. Például több példányban és több nyelven készült
el ez a vándorkiállítás is, amelyet október második felében, 12-23.
között látogathat a közönség.
Havas
István piarista szerzetes, brüsszeli magyar lelkész a kiállítás
megnyitóján elmondta: csodálatos dolog, hogy Márton Áront immár szerte a
világon köszönteni lehet, ez azt jelzi, hogy nem volt hiábavaló az ő
munkája.
Sógor
Csaba RMDSZ-es EP-képviselő szerint Márton Áron olyan ember volt, aki
nem félt kimondani az igazságot és bölcsen viselte az ezzel járó
következményeket. Emlékeztetett arra az 1944-ben elhangzott kolozsvári
beszédére, amelyben kiállt az üldözött zsidó testvérek mellett, ezért
gyalog kellett elhagynia a várost. „Fontos, hogy ma se felejtsük el
az ő életét, gondolkodását és szellemiségét, mert példát mutat számunkra
áldozatkészségből és közösség iránti felelősségből. Az igazság iránti
elkötelezettsége pedig a mai közélet számára is követendő mintát nyújt" – mondta Sógor Csaba az esemény megnyitóján.
„Márton
Áron kiemelkedő vezető volt, egy olyan útmutató személyiség, akit a
gondviseléstől kaptunk. Csíkszentdomokoson született, harcolt, négyszer
megsebesült, átélte Trianont, megtapasztalta a kisebbségi létet, 5 évig
volt börtönben, 10 évig házi őrizetben, a román titkosszolgálat 77 ezer
oldal megfigyelési dokumentumot készített róla, de ő mindig kiállt az
üldözöttek védelmében és mindig kitartott az igazság mellett” –
ismertette a püspök életének mérföldköveit Gaal Gergely, az Emlékév
programbizottságának elnöke a megnyitón. Elmondta: a tárlat a kommunista
diktatúra valódi természetére is igyekszik rámutatni, hogy akik nem
élték át, azok is megismerhessék ezt az időszakot. Ugyanakkor
hangsúlyozta: Márton Áron élete arra is figyelmeztet bennünket, hogy
„nekünk magyaroknak van egy különleges küldetésünk a keresztény Európa
védelmében.”