Európai parlamenti közmeghallgatás az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről
Az európai őshonos nemzeti kisebbségek helyzete első ízben került az Európai Néppárt napirendjére egy hivatalos közmeghallgatás keretében. Az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának a téma iránt elkötelezett tagjai április 22-én, szerda délután több országból fogadtak szakértőket a Parlament brüsszeli épületében. A civil szakmai szféra részvételével szervezett közmeghallgatás egyértelmű következtetése: szükségszerű az Európai Néppárt kisebbségvédelmi irányvonalának kijelölése, amelyre az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) keretében kerülhet sor.
Az esemény társszervezőjeként Sógor Csaba
RMDSZ-es európai parlamenti képviselő nyitotta meg az első
panel-beszélgetést, amely jogi és gyakorlati vonatkozásban vizsgálta az
európai kisebbségek helyzetét. Az EP-képviselő köszönetet mondott az
Európai Néppártnak, hogy felvállalta az őshonos kisebbségek kérdését,
ezzel elősegítve, hogy új lendületet kapjon az európai kisebbségvédelem.
Sógor
Csaba felvezetőjében hangsúlyozta: óriási szakadék van a
kisebbségvédelmi jogi lehetőségek és a tényleges gyakorlat között, ezért
tudatosítani kell a tagállamokban, hogy a végrehajtás, a gyakorlat
ugyanolyan fontos, sőt ennek felülvizsgálata nagyobb figyelmet érdemel,
mint eddig. – Az uniós politikák szintjén érezhető egy új lendület a
kisebbségvédelmi kérdések területén, amely bizakodásra adhat okot. Az
Európai Parlament ebben mindig is zászlóvivő volt, megfogalmazott már a
Bizottság felé egy felhívást, melyben egy átfogó EU-s kisebbségvédelmi
rendszer felállítását szorgalmazza. Az Európai Néppárt pedig 2012
októberében bukaresti kongresszusán emelt be programjába először egy
fejezetet a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan. Frans Timmermans,
az Európai Bizottság első alelnöke idén januárban pedig azt mondta,
jobban kell fókuszálnunk a kisebbségek ügyére – emlékeztetett a képviselő.
Sógor
Csaba ismertette továbbá azokat a rendelkezésre álló EU-s
jogi-szakpolitikai eszközöket, amelyek előre vihetik ezt a kérdést. Mint
mondta, a Lisszaboni Szerződéssel megerősödött a kulturális és nyelvi
sokszínűség védelme az EU-ban. A nyílt koordinációs módszer, amely egy
kormányközi együttműködési forma, jól alkalmazható e politikailag is
kényes területeken. Az európai polgári kezdeményezés pedig jó lehetőség
arra, hogy megfogalmazzuk kisebbségvédelmi igényünket. Sógor Csaba
szerint lehetséges reális kitörési pont lehet, ha az EU intézményei a
kisebbségi jogok uniós jogi és politikai értelmezésénél következetesen
támaszkodnak a már meglévő, az ET keretében kidolgozott kisebbségvédelmi
okmányokra. Hasonlóképpen, az EU Alapjogi Ügynökségének hatáskörét is
szükséges kibővíteni annak érdekében, hogy az Ügynökség rendszeresen
ellenőrizhesse a tagállamok gyakorlatát a kisebbségi jogok alkalmazása
terén.
Az
RMDSZ-es EP-képviselő az erdélyi magyar közösséget ért jogsértésekről
is beszámolt: a szimbólumok használatának korlátozását, a többnyelvű
táblák kihelyezése körüli állandó vitákat, a MOGYE magyar karának
létrehozása körüli akadályokat vagy éppen a napokban történt kovásznai
kórház erőltetett névváltását olyan intézkedéseknek nevezte, amelyek
egyértelműen igazolják, hogy az erdélyi magyar közösséget a többség
másodrendű állampolgároknak tekinti szülőföldjén. Továbbá arra is
kitért, hogy Romániában a belügyminisztérium a közbiztonsági
veszélyforrások közé sorolná az autonómia-törekvéseket. - Ez a
szakmai meghallgatás egy folyamat része, előkészítője lehet egy
parlamenti jelentésnek vagy egyéni jelentésnek is. Mi azt szeretnénk
elérni, hogy az Európa Tanács ajánlásai bekerüljenek az uniós jogrendbe
és minden eszközzel szorgalmazzuk a téma továbbvitelét – fogalmazott Sógor Csaba.
A kisebbségi meghallgatás társszervezője volt továbbá Gál Kinga a Fidesz, Csáky Pál az MKP és Nagy József a Híd-Most európai parlamenti képviselője. A meghallgatáson részt vett Monika Hohlmeier,
a LIBE szakbizottság néppárti koordinátora, aki elmondta: az Európai
Néppárt tervezi egy olyan irányvonal kidolgozását, amely a kisebbségek
védelmét szolgálja, és amely nem a szeparatizmust, hanem az integrációt
és a kulturális sokszínűség védelmét hangsúlyozza. Az eseményen Herbert Dorfmann dél-tiroli, illetve Michael Gahler német képviselők moderátor minőségükben voltak jelen.
A szakmai előadók sorában az osztrák Dr. Gabriel Toggenburg
az Európa Tanács égisze alatt elfogadott, a nemzeti kisebbségek
védelméről szóló keretegyezmény (FCNM) hatékonyabb alkalmazását
sürgette. Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet magyarországi
nemzetiségi ombudsman-helyettes szerint szükség lenne egy olyan európai
rendszerre, amely azonnali információt nyújtana a kisebbségi jogok
megsértése esetén. Petteri Laihonen finnországi professzor azt
hangsúlyozta, hogy a 2004 után csatlakozott tagállamokban nincs
gyakorlata az autonómia különböző formáinak. A dél-tiroli helyzetet,
mint jó példát Emma Lantschner osztrák professzor ismertette. Hans Heinrich Hansen FUEN-elnök a görögországi törökök és a franciaországi kisebbségek helyzetéről beszélt. Smaranda Enache
romániai emberjogi aktivista elmondta: napjainkban Európában morális
kérdés a kisebbségek védelme, emellett pedig a stabilitás és jólét egyik
feltétele is. Véleménye szerint nagy kihívást jelent, hogy míg egyes
tagállamokban ésszerű megoldás az autonómiák létrehozása a kisebbségek
védelmében, addig erre a kelet-európai tagállamokban, például
Romániában, nem tekintenek egy természetes megoldásként. Josef Marko
a bolzánoi Európai Akadémia Kisebbségi Jogi Intézetének igazgatója
kihangsúlyozta, hogy 200 éve folyamatosan problémát jelent a többség
számára a kisebbségi közösségek helyzetének rendezése, amelyben a
kormányzásnak kulcsszerepe van.
A
közmeghallgatás következtetéseit Gál Kinga fideszes EP-képviselő
foglalta össze. Zárásként elhangzott: a Lisszaboni Szerződés jogi
hátteret biztosít a nemzeti kisebbségek védelmére és bármilyen nemű
diszkriminálása ellen, azonban a hagyományos nemzeti kisebbségeket
érintő kérdések megnyugtató rendezésének hiányában állandóak a politikai
feszültségek, konfliktusok és jogsértések. Ezek megoldását tervezik
elősegíteni a LIBE szakbizottság néppárti tagjai az elkövetkezendő
időszakban egy, az őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó irányvonal
kijelölésével.