Egyeztessünk, de értékeink ne vesszenek el

2010-01-21

A Duna régióra vonatkozó európai uniós Stratégia kidolgozása az Európai Tanács 2009. júniusi döntése alapján az Európai Bizottság feladata. A Duna Régió Stratégia célja a balti makro-regionális program mintájára biztosítani a területi, gazdasági, és szociális kohézió erősítésével a Duna menti régiók fenntartható fejlődését.


Előreláthatólag 2010 végére rögzül a terv, melynek végrehajtása előreláthatólag a magyar EU-elnökség egyik prioritását képezi.

Az Európai Parlament (EP) januári strasbourgi plenáris ülésén állásfoglalási indítványt fogadott el a Duna régióra vonatkozó európai stratégia kérdésében, mely előírja, hogy " a helyi és regionális szinten érintett felekkel való konzultációt követően kétévente kerüljön sor egy uniós Duna-csúcsra". A szavazást az érintett országok képviselőinek élénk vitája előzte meg. Ebben felszólalt Sógor Csaba RMDSZ-es EP képviselő is, aki a Duna közép-és délkelet-európai élet- és történelemformáló szerepét részletezte beszédében.

- A Duna térség történelmi előzményeinek ismeretében azért hangsúlyozom a mi döntéshozói felelősségünket az aktuális Duna stratégia vitájának és megteremtésének kapcsán, mert a balti stratégia kidolgozásához képest mi sokkal összetettebb kérdés előtt állunk - nyilatkozta az erdélyi magyar képviselő. A mi régiónkban a dunai államok közül nem mindenik tagja az EU-nak, néhányukat nemrég háború sújtotta, egy részüket a vasfüggöny visszafogta fejlődésben, a folyamhoz kötött fejlesztési elképzeléseik és ebből adódóan érdekeik pedig nemhogy egységesek, de sokszor egymásnak ellentmondóak. A régióban nagyon különbözőek a társadalmi-gazdasági adottságok.  A balti stratégia-modell résztvevőinek érdekei harmonikusak és nagyjából azonos indíttatásúak voltak. Körükben a tárgyalási kultúrának, az egymásra figyelésnek korábban is nagy hagyománya volt - részletezte Sógor Csaba.

Az erdélyi magyar EP képviselő meggyőződése, hogy a balti modellhez képest nehezebb lesz Duna-kérdésben konszenzust találni, annak ellenére, hogy az EU által megteremtett tartós béke és jólét állapota garanciát jelent a Duna régió jelenlegi kihívásainak megfelelő megválaszolására.

- Véleményem szerint nehezebb dolog érdembeli tárgyalást folytatni, és minden fél számára megnyugtató kompromisszumot találni minden olyan európai uniós ügyben, amely csak az Unió néhány tagállamát érinti. A 27-es "keretben" a tárgyalási készség, a nyitottság, a közösségi megfelelés erősebb ösztönzést jelent. Mi a mindennapjainkat és jövőnket jelentő nagy kihívásokat, a Duna térség hajózhatóságának, gazdasági különbségeinek, társadalmi és szociális feszültségeinek megoldását oly módon kell a készülő stratégia révén megtalálnunk, hogy mindannyiunk létét, egészségét, ivóvíz-készletét, a környezetünket ne veszélyeztessük. Emlékezzünk a történelmünkre: a térség akkor fejlődött jól, amikor az egymásnak sokszor ellentmondó érdekeket sikerült egyeztetni, de az értékek sem szenvedtek csorbát - fejtette ki Sógor Csaba.