A nyelvtörvény a belső piac működését is veszélyezteti
Plenáris ülést tart a héten az Európai Parlament Strasbourgban, a képviselők kiemelten foglalkoznak az EU kül- és biztonságpolitikájával, valamint vitáznak az áprilisban megrendezendő romákról szóló második európai csúcstalálkozón felmerülő kérdésekről.
Napirend előtti felszólalásában Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az Európai Bizottság Jogi Szolgálatának a szlovákiai államnyelvtörvénnyel kapcsolatos véleményére hívta fel képviselőtársai figyelmét. Ennek megfelelően a képviselő a nyelvtörvénynek és végrehajtási rendelkezéseinek az európai integráció egyik sikertörténetében, az egységes belső piac működésében okozott zavarairól tájékoztatta a plénumot.
A Jogi Szolgálat véleményezésében nem tartotta összeegyeztethetőnek a nyelvtörvény módosított formáját a szolgáltatások szabadságára vonatkozó közösségi szabályokkal, továbbá úgy ítélte meg, hogy az bizonyos értelmezés szerint a munkaerő szabad áramlása elé is akadályokat gördíthet. Az egészségügyi intézményekben ugyszintén diszkriminációt okozhat a jogszabály. Az egész törvény mintha inkább az állam jogait védelmezné az egyénekkel szemben, nem pedig fordítva – sugallja az Unió végrehajtó testületének Jogi Szolgálata még decemberben készített, nem hivatalos jelentése.
Sógor Csaba a közösségi jog érvényesülésének biztosítására kérte a Bizottságot, óvva intve Európát a belső piac mechanizmusainak hasonló jogszabályokkal való megzavarásától.