Húsz éves a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

2010-10-20

Folyó év október 20-án ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, jövőre pedig 10 éves lesz az Európa Tanács 1521/2001-es számú, a csángó kultúrára vonatkozó Ajánlása. A moldvai csángó közösség életének szempontjából kulcsfontosságú évfordulók alkalmából, a kis időkülönbséget áthidalva, Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a közeljövőben csángó tematikájú kötetet jelentet meg.


A tájékoztató és összefoglaló jellegű, három nyelvű (magyar-román-angol) összeállítás elsősorban idegen ajkú európaiak számára készül ugyan, de a moldvai csángó közösség helyzete és kultúrája iránt  érdeklődő hazai olvasók számára is hasznos  kézikönyv lesz.

Az "európai" olvasásra szánt Mük szeretünk itt élni című kötet hazai bemutatójára előreláthatólag decemberben kerül sor, Marosvásárhelyen és Bákóban, illetve 2011. február 9-én Brüsszelben, a szerzők jelenlétében.

A csángó-tematikájú kiadvány bevezető tanulmányát Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem etnográfia professzora készítette. A moldvai csángó közösség történetének rövid történelmi-etnográfiai áttekintését az Európa Tanács számára 2001-ben a Tytti Maria Isohookana-Asunmaa finnországi politikus, volt finn kulturális miniszter-asszony által készített jelentés, valamint az ennek nyomán megszületett, ún. 1521/2001-es Ajánlás szövege követi.

Sógor Csaba felkérésére Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnök-asszonya és Gabriel Andreescu, a romániai Nemzetközi Tanulmányok Központjá-nak (Centrul de Studii Internationale) elnöke hozzájárultak ahhoz, hogy az általuk kilenc évvel ezelőtt elkészített, a moldvai csángók helyzetét elemző jelentést a kiadványban újból közzé tegyék, és az erdélyi magyar képviselő megbízásából már elkészítették annak aktualizált változatát, a jelenlegi helyzet elemzését is. A két neves emberjogi aktivista munkáját az RMDSZ részéről Király András oktatási államtitkár kabinetjének munkatársai technikai adatok, statisztikák szolgáltatásával segítették.

A kötet illusztrációit a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság archív fényképtárából, valamint Ádám Gyula, csíkszeredai fotóművész saját gyűjteményéből válogatták a szerzők.