Novemberi Kisebbségi Intergrup ülés Strasbourgban: Sógor Csaba az autonómia kérdéséről

2008-11-21

Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő tegnap részt vett az Európai Parlament (EP) Kisebbségi Intergrupjának novemberi ülésén, amelyen a ladin kisebbség autonómia-igényének problematikáját ismertették a meghívott vendégek, Paul Videsott professzor és Daniela Templari egyetemi oktató.


A ladin meghívottak beszámolója szerint Anpezo, Col és Fodom ladin helységek lakói a történelmi, nyelvi és kulturális kötelékekre hivatkozva, azt szeretnék elérni, hogy az olasz többségű Belluno, illetve Veneto tartományok helyett ismét a ladin közösség szoros kötelékében élhessenek, és a példaértékű kisebbségi politikát folytató, autonóm Dél-Tirol tartományhoz tartózhassanak. Kérésük nem bontana országhatárt, kizárólag adminisztrációs átszervezésről lenne szó, mely kulturális, nyelvi kötelékeket erősítve, a kérelmező helységekben élő ladinok kisebbségi jogainak érvényt szerezne, és erősítené a össz-ladin közösség kultúráját és identitását.

A ladin közösség autonómia-igényének egyértelmű üzenete az a tény, hogy 2007. október 28. és 29-én sor is került referendumra, és hogy a résztvevők 79%-a, köztük nagyon sok többségi olasz, támogatta az igényt. Gyakorlatilag azonban semmi sem változott, azóta sem.

Paul Videsott professzor és Daniela Templari egyetemi oktató képviseletében a ladin közösség azért fordult az EP-hez, mert az Intergrup ajánlásában bízva szeretnék végre a mindennapi életben is látni egyértelmű voksolásuk eredményét. Ennek akadálya pusztán gazdasági: a gazdag helységekről nem akarnak lemondani Beluno és Veneto tartományok, és területeiken sem biztosítják a szomszédos tartományban érvényes kisebbségi jogokat.

Sógor Csaba párhuzamot vont a ladin és a székely autonómia-problematika között, és kiemelte a ladin gyakorlat fontosságát. A képviselő méltatta a ladin közösség egységes hozzáállását, mely a többségi olaszokat is megnyerte ügyüknek, és kiemelte annak jelentőségét, hogy a ladinok az olasz alkotmány és törvények adta lehetőséggel élve, több éves munkával sikerre vitték referendumukat. - Bízom benne, hogy az önökre is vonatkozó autonómia gyakorlatba ültetése ezek után nem maradhat el - erősítette meg Sógor Csaba.