A nemzeti kisebbségekkel is foglalkoznia kell az EU Alapjogi Ügynökségének

2014-09-05

Elfogadhatatlannak tartja Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége olyan éves jelentést mutatott be csütörtökön az Európai Parlamentben, amelyből hiányoznak az őshonos nemzeti kisebbségek tagországokon belüli helyzetének értékelései.


Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége „Alapvető jogok: kihívások és eredmények 2013-ban” címmel mutatta be 2013-as éves jelentését szeptember 4-én, Brüsszelben, az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságában (LIBE), melynek tagja az RMDSZ-es képviselő is.

Az éves jelentés bemutatását képviselői vita is követte, ennek keretében Sógor Csaba erdélyi és Csáky Pál felvidéki EP-képviselők rámutattak a jelenlegi európai uniós alapjogvédelmi keret kibővítésének szükségességére.

''Mivel az Alapjogi Ügynökség feladata, hogy támogatást nyújtson az intézményeknek és a tagállamoknak az alapjogok tiszteletben tartásához, illetve, hogy az erről szóló adatokat begyűjtse, meghökkentőnek tartom, hogy az ügynökség éves jelentése teljesen mellőzi a hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetének értékelését'' - mondta Sógor Csaba a vita során, kiemelve, hogy ez a hiányosság azért is meglepő, mivel a nemzeti és nyelvi kisebbségek az EU teljes lakosságának több mint tíz százalékát teszik ki.

Az erdélyi képviselő arra is rámutatott, hogy amíg az EU Alapjogi Ügynöksége nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek helyzetének vizsgálatával, nem érvényesülhetnek az Európai Unió alapszerződésébe foglalt előírások.

Csáky Pál felvidéki képviselő felszólalásában a nemzeti kisebbségek védelmének előtérbe helyezését és egy átfogó kisebbségvédelmi keret létrehozását sürgette. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségek az európai társadalmak olyan alkotóelemei, amelyek évszázadokon keresztül hozzájárultak az adott régióik fejlődéséhez.