A Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány erdélyi tevékenységéről Brüsszelben

2013-09-05

Brüsszelben a politikai évadnyitás jegyében Új lehetőségek teremtése a fiatalok számára címmel közös konferenciát szervezett szeptember 4-én a Konrad Adenauer Stiftung Alapítvány, az Európai Közösség Püspöki Konferenciájának Bizottsága és az Ecclesia in Europa, européer elkötelezettségű katolikus mozgalom.


Az eseményen, amelyet az Európai Parlament (EP) két vezető frakciója, az Európai Néppárt és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége is támogatott, részt vett Sógor Csaba RMDSZ-es EP képviselő is. Az erdélyi magyar politikus a személyes és közösségi perspektívák panel munkálataiban vett részt, és Ifjúsági üzleti programok etikus vezetése címmel a Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány erdélyi tevékenységét ismertette. Az EP-képviselő az alapítvány által szervezett, immár többéves múltra visszatekintő Ifjúsági Üzleti Programot (IÜP) példaértékű kezdeményezésként mutatta be. Az IÜP vállalkozási ismeretek elsajátítására, szakmai tapasztalatok szerzésére ösztönzi a középiskolásokat.

A szervezők az esemény révén azt hangsúlyozták, hogy kifejezetten EU-s feladat a fiatalokat támogatni, bátorítani, és szakmai kiteljesedési lehetőségeket teremteni számukra, függetlenül attól, hogy különböző tagállamokból származnak, más-más neveltetésben részesültek, illetve eltérő körülmények között nőttek fel. Az EU-nak és a fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek mindenkit egyformán kell kezelniük, egyformán lehetőségeket kell teremteniük számukra a továbblépéshez. Motiválni és bátorítani kell őket, hogy bekapcsolódjanak a társadalom körforgásába, próbálják ki, milyen az önkéntesség, vegyenek részt non-profit szervezetek munkájában csakúgy, mint különféle képzéseken, tréningeken, tanuljanak meg minél több nyelvet.

Lényeges, hogy a fiatalok minél több tapasztalatot szerezzenek a fent említett lehetőségek kihasználásával. Sok fiatal számára az jelenti a kiutat, ha egy másik országban próbál meg munkát találni. A mobilitás révén lehetőség adódik megismerni más kultúrákat, más nyelveket. Habár a cél otthonmaradásra bírni őket, a saját otthonukban, országukban teremteni számukra lehetőséget, munkahelyet, mégis fontos a külföldi tapasztalatszerzés. Fiatal szakemberekre nagy szükség van, a szaktudás elsajátítása végett buzdítani és támogatni kell a kisvállalkozásokat, hogy adjanak lehetőséget a fiataloknak.

Meg kell értetni a fiatalokkal, hogy ne vesztegessék el az idejüket miután lediplomáztak, szerezzenek minél több tapasztalatot részmunkaidővel, szakmai gyakorlatokon való részvétellel – összegeztek a konferencia résztvevői.