A Tóásó-ügy az EP napirendjén

2013-11-21

Állásfoglalást hagyott jóvá az Európai Parlament Tóásó Előd és horvát társa, Mario Tadic ügyében a novemberi plenáris ülésén, amelyben sürgeti a bolíviai hatóságokat, hogy biztosítsanak független és tisztességes tárgyalást. 


A Tóásó-ügy Gál Kinga néppárti képviselő kezdeményezésére került november 21-én, csütörtök délután az EP napirendjére. A Tisztességes igazságszolgáltatás Bolíviában, különös tekintettel Tóásó Előd és Mario Tadic ügyére című vitában Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő azt hangsúlyozta: az Európai Unió nem engedheti, hogy állampolgárait egy harmadik országban megfélemlítsék, majd bizonyítékok és jogerős ítélet nélkül börtönbe vessék.

Sógor Csaba rámutatott: Bolíviában jelenleg jogellenesen tartanak fogva két uniós állampolgárt, három társuk pedig zavaros körülmények között veszítette életét.  - A bolíviai belpolitikát és ezt az ügyet talán soha nem érthetjük meg teljesen, ám az egyértelműnek tűnik, hogy a két vádlott elleni eljárás se függetlennek, se pártatlannak nem tekinthető – magyarázta a képviselő.

Az RMDSZ EP-képviselője hangsúlyozta, hogy egy olyan államról beszélünk, amelynek ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere az EU, továbbá külföldi működőtőke-beruházásainak 65 százaléka Európából érkezik. Latin-Amerikában Bolívia a legnagyobb kedvezményezettje az EU kétoldalú fejlesztési együttműködésének, a fejlesztési segélyek legnagyobb haszonélvezője. Eközben mi képtelenek vagyunk megvédeni polgárainkat és érvényt szerezni a nemzetközi emberi jogi egyezményeknek ebben az országban – fejtette ki Sógor Csaba.

Az Európai Parlament által elfogadott állásfoglalás a tisztességes tárgyalás mellett, nemzetközi szakértők bevonásával független vizsgálatot sürget Magyarósi Árpád, Michael Martin Dwyer és Rózsa-Flores Eduardo halálával kapcsolatban. Továbbá az Európai Külügyi Szolgálattól azt várja, hogy a bolíviai kormánnyal fenntartott kapcsolataiban kiemelt helyen kezelje az ügyet, és hozzon konkrét intézkedéseket.